Képviselőházi napló, 1931. IV. kötet • 1932. január 14. - 1934. február 24.

Ülésnapok - 1931-46

148 Az országgyűlés képviselőházának 4-6- ülése 1932 február 5-én, pénteken. cselekményét, a cikk egész, tartalma pedig ezt egyáltalán nem mutatja, zaklatás esete forog fenn, javasolja a t. Képviselőháznak, hogy Farkas István országgyűlési képviselő mentelmi jogát ezen ügyben ne függessze fel. Elnök: Kíván valaki hozzászólni? Kelemen Kornél? (Jánossy Gábor: Nem kíván senki szólni. — Egy hang a szélsőbaloldalról: Honnan tudja a képviselő úr?) Kérdem a t. Házat... (Malasits Géza és Jánossy Gábor közbeszól.) Csendet kérek. Kérdem a t. Házat, méltóztatnak-e elfogadni a mentelmi bizottság javaslatát, igen, vagy nem? (Igen.) A Ház a mentelmi bizottság javaslatát elfogadta és ez ügyben Farkas István országgyűlési képviselő úr mentelmi jogát nem függesztette fel. Következik a mentelmi bizottságnak 49. számú jelentése, ugyancsak Farkas István országgyűlési képviselő úr mentelmi ügyében. (írom. 49.) Nánássy Andor előadó: T. Képviselőház! A budapesti kir. főügyészség 8004/1931. f. ü. szám alatt Farkas István országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését kérte, mert a budapesti kir. büntető törvényszék B. XXXV. 13.701/4—1930

% számú megkeresése szerint a m. kii% honvédelmi miniszter 13. o. 77.785/1930. számú felhatalmazás alapján báró Lukachich Géza feljelentésére a bíróság, mint felelős szerkesztő ellen büntető eljárást indított, mivel a «Népszava» politikai napilap 1930. évi július hó 27. számában «Kegyelem! Kegyelem! (A hadüzenet évfordulójára)» feliratú cikk tartalma, de különösen annak következő kitételei: «Lukachich tábornokot akkor néhány hete küldték le példát statuálni és a nyilvános katonakivégzésekről úgy számoltak be az újságok, mint Hőferek a harctéri sikerekről. A városligeti Vampeticsben meglátták, hogy hozzák ki aranygalléros hadbírák az aktákat Lukachichnak és hogy írja alá vacsora közben, letéve a villát és tovább beszélgetve, a halálos ítéleteket. Amikor az első nyilvános katonakivégzések, amelyeknek Lukachich még az újságokban való részletes megírásáról is gondoskodott, helyeslés és elrettentő példaadás helyett, ahogy katonáék képzelték keserű iszonyatot és undort keltettek a közönségben» — az 1914 : XLI. te. 1. §-ába. ütköző, 3. §-a szerint minősülő, 9. §-a értelmében felhatalmazásra hivatalból üldözendő sajtó útján elkövetett rágalmazás vétségének ismérveit látszik feltüntetni. A cikk névtelenül jelent meg, annak szerzőjét az illetékes szerkesztőség erre felhatalmazott tagja a nyomozó hatóság eljáró közege közvetlen felhívására sem nevezte meg, így a sajtójogi felelősség Farkas István országgyűlési képviselő, felelős szerkesztőt terheli. A bizottság megállapította, hogy a megkeresés illetékes hatóságtól érkezett, az összefüggés nevezett képviselő személye és a vélelmezett bűncselekmény között nem kétséges, zaklatás esete nem forog fenn, javasolja a t. Képviselőháznak, hogy Farkas István országgyűlési képviselő mentelmi jogát ezen ügyben függessze fel. Elnök: Szólásra következik? Pakots József jegyző: Kéthly Anna! Kéthly Anna; T. Képviselőház! Ez a sajtóper, amelyben Farkas István t. képviselőtársam mentelmi jogának a felfüggesztését kérik, talán normális időben nem is érdemelne több figyelmet, mint amennyit a szociáldemokratapárt ellen intézett ügyészi rohamozásból eredő egyéb ügyek érdemelnek. De ebben a kiélezett pilanatban, amelyben most élünk, egy izgatott nemzetközi levegőben, a háborús készülődések és a háborús spekulációk kellős közepén, külön is meg kell állni a militarista érzékenykedésnek ez előtt az egészen keserűen mulatságos példája előtt. A cikk miatt hivatalból üldözendő rágalmazás vétsége címén indítanak eljárást. Valóban a jámbor farkaskák íme szelíd bégetésbe kezdenek azért, mert ez a harcias Népszavabárány felzavarta vizeiket. Ez a cikk 1930 júliusában jelent meg, tehát szintén nem 1928—1929-ben, amint ezt már hangulatkeltés céljából párszor elmondták itt. (Jánossy Gábor: Ez tény és nem hangulatkeltés! — Mala&its Géza: Már megint Schmerling beszél! Petőfit szeretnénk hallani és Kossuthot! — Jánossy Gábor: Petőfi majd elhallgattatná a képviselő urat! Jót állok érte! — Szeder Ferenc: Megmondaná «Meddig bőgtök még a hon nevében?» — Jánossy Gábor: Önökhöz intézné ezt a szót! — Gr. Hunyady Ferenc: Menjünk a Kisfaludy Társaságba vitázni!) T. Képviselőház! Ez a cikk a hadüzenet évfordulóján jelent meg. A hadüzenet idézte az emberek eszébe, gondolatába, s aki ezt a cikket írta, az személyes élmények alapján írta, mert olyan helyen és olyan pozícióban volt 1918 augusztusában, hogy nagyon jól megláthatta a megvadult militarista őrjöngést. 1918 augusztusában már túl voltunk a békekötés lehetőségének kedvező pillanatán, amikor a ludendorffi politika már elmulasztotta azt a történelmi pillanatot, amikor még megmenthette volna a központi hatalmak számára azt, ami még menthető volt s megakadályozta a békekötést akkor, amikor már az utolsó pillanatok kétségbeesése dolgozott ezekben az urakban, a kétségbeesés hajszája, amely a bűnbakot kereste s amely megtalálta a bűnbakokat a vértől iszonyodó, a frontok nyomorúságából elmenekült szökött katonákban. A cikk megírja, hogy abban az időben körülbelül 40.000 szökött és egyéb jogtalanul a vár rosban tartózkodó katona lógott Budapesten. Ezekkel szemben az elrémítésnek, az elrettentésnek, a megfélemlítésnek mindenféle eszközével felvonultak azok, akiknek a kezében a fegyver volt. Akasztani, főbelőni, megriasztani, vagy az egérfogóba kergetni őket, ez volt a cél. A cikk egy kaszárnya udvarának ezt az izgalmas hangulatát idézi. Ennek a borzalmas haláltáncnak leírását adja cikk. Én elismerem azt, hogy nem nagyon alkalmas időben Íródott ez a cikk, nem nagyon alkalmas időben emlékezteti az embereket, — különösen ma nem alkalmas az idő, amikor megint az «aushalten» hangulatára készülődnek, amikor nem akarják, hogy a fiatalok, akik felnőnek háborús emlékek nélkül, akik nem tudnak visszaemlékezni azoknak a napoknak az eseményeire, nem akarják, hogy ezek felvilágosítva legyenek azokról az iszonyatokról, amelyek azokban a napokban történtek. Ez a cél a vádemeléssel, ez a cél a per indításával, hogy az akkori idők krónikásai is meg legyenek félemlítve. Valóban azt^ mondja a hivatalból üldözendő rágalmazás vétségével gyanúsító ügyész úr, hogy miért írja meg például a cikkíró azt, hogy (Olvassa): «Egy csapatot hajtanak ott fel, akiknek arca még nyomorúságosabb, mint a többi katonáké', a börtön levegőtlen ónszíne van rajtuk, piszkos blúzukon pedig elől-hátul mésszel kent körök, vonalakkal keresztbe. Ezek a megbélyegzettek azok, akik többszöri szökés miatt be vannak csukva és most idehajtják őket, hogy véginézzék a kivégzést, Rémülten pislognak föl, oda,