Képviselőházi napló, 1931. IV. kötet • 1932. január 14. - 1934. február 24.
Ülésnapok - 1931-45
Az országgyűlés képviselőházának íé. Mert csak emlékezzünk vissza a háború előtti időkre. Amikor nyilvánvaló volt, hogy gráf Tisza István volt a vezére a munkapártnak, amikor gróf Khuen-Héderváry volt a miniszterelnök, soha nem hallatszott gróf Tisza István ajkáról olyan kijelentés, hogy az a politika, amely folyik, az ő politikája. (Ügy van! balfelöl. — Zaj a jobboldalon.) Pedig, azt hiszem, volt olyan hatalmas pártvezér, mint más, de Ilyen, enyhén mondva egy olyan legalább is nem lojális kijelentés Tisza ajkáról abban az időben nem (hangzott el. Es, t. Ház, nézzük meg azt a külpolitikát, amelyet olyan helyesnek és olyan célravezetőnek tartanak. En több ízben voltam bátor rámutatni, hogy igen tiszteletreméltó képviselőtársaimmal, akik az elmúlt kormánynak a külpolitikájával egyetértettek, nem tudok egy véleményen lenni. (Simon András: Az megesik!) Egy pozitívumot elért, azt teljes készséggel elismerem: az az olasz barátság. En azt hiszem, hogy az az olasz barátság, amelynek igen sokan, talán mindnyájan örülünk ebben a Házban, (Weltner Jakab: Mindnyájan nem örülünk!) reánk nézve sokkal hasznosabb, mint abban a pillanatban volt, amikor megköttetett, amikor bizonyos veszedelmeket rejtett magában. Ma talán három dolgot emelhetünk ki legjobban 'azok közül az irányok közül, amelyek a nagy olasz államférfiút, Mussolinit vezetik Magyarországgal szemben. Az egyik az, hogy ő az egyetlen felelős államférfi, r aki nyíltan a békerevízió mellett foglalt állást. (Ügy van! Ügy van! — Elénk éljenzés és taps a jobb- és a baloldalon. —' Buchinger Manó: De csak demagógiából! — Zajos ellenmondások a jobb- és a baloldalon.) Elnök: Buchinger képviselő urat rendreutasítom. (Jánossy Gábor: Viccnek elsőrangú ez a megjegyzés! — Zaj.) Csendet kérek, képviselő urak ! Őrgr. Pallavicini György: A másik az, ami köztudomású róla, (Weltner Jakab: Hogy neki is ilyen parlamentje van! — Zaj jobbfelől.) hogy ő Magyarország belügyeibe és alkotmányjogi ügyeibe nem kíván beleavatkozni. Már ezért a két, Magyarország iránt kifejezett érzelméért is feltétlenül hálára vagyunk neki kötelezve és azért is, mert Olaszország talán az egyetlen állam, amely a különböző kongresszusokon mindig Magyarország pártjára állott a magyar kérdésekben. (Ügy van! Ügy van! — Éljenzés a jobboldalon.) De, t- Ház, a múlt kormányzat külpolitikájának nézetem szerint igen nagy hibája volt az, hogy azt a szinezetet, azt a hiedelmet keltette az egész világon, hogy mi a német érdekszférához tartpzurík. Hogy ez nekünk sok kárt okozott, az egészen természetes. Es igen érthető dolog, hogy a magyar népben egy bizonyos együttérzés él az^ eltöltött háborús esztendők után a német nép iránt, de hogy a német politika iránt^ miért volna nekünk bármi szükségünk jóérzéssel lenni, azt nem tudom felfogni. Mert ha visszatérek a háborús időkre is, akkor is a túlzott német katonai politika vitt bennünket tulajdonképpen a végromlásba, mert hiszen ha a Ludendorf f-f éle politika nem uralkodott volna Németországban, akkor 1917-ben minden valószínűség szerint sokkal kedvezőbb békét tudtunk volna kötni és Magyarország mindenesetre fennmaradt volna. De a háború óta is — kivéve talán az egy optáns-pert -rsemimi külföldi támogatást a kongresszusokon a mi revíziós törekvéseink iránt Németországban nem találtunk. (Gaal Gaston: Gazdaságilag sem! — Östör József : Streseman!) Ez az az egy eset, amikor Streseman az optáns-perben melése Ï9S2 február U-én, csütörtökön. 119 lettünk fellépett. (Östör József: Nemcsak az optáns-perben, hanem mindig!) Ami pedig a gazdasági teret illeti, ami talán ma a legfontosabb, talán az egy Csehország kivételével, egy állam sem zárkózik el olyan ridegen a mi közgazdasági érdekeink elől, mint Németország. (Ügy van! a baloldalon.) Azonkívül még mást is elkövet. Tudvalévő, hogy a megszállt^ területeken élő németeket nem a magyar-barátságra, hanem ellenkezőleg: a magyar ellen szervezi és hangolja. A múlt kormányzat külpolitikája szerény nézetem szerint elhanyagolta azoknak a természetes és évszázadok óta létező kapcsolatoknak erősítését is, amelyek bennünket Lengyelországhoz fűznek és csupán magánemberek voltak azok, akik ezt az Összeköttetést próbálták melegebbé és barátságosabbá tenni. Ezek után rátérek arra, amit a Népszövetség pénzügyi bizottságának utolsó jelentése is mond, amikor rámutat annak szükségességére, hogy: «lehetőleg minél előbb normális alapon, a különböző országok kereskedelmi lehetőségeinek szemmeltartása mellett, szoros gazdasági érintkezés hozassék létre a szomszédos államokkal és más államokkal.» T v Ház! Az elmúlt tíz év alatt a Bethlenkormány, illetőleg Bethlen képviselő úr abszolút teljhatalommal uralkodott Magyarországon, tehetett, amit akart. (Ügy van! Ügy van! a baloldalon.) Ami most van, az eredménye ennek a tízéves kormányzásnak belpolitikailak és külpolitikailag. Azt hiszem, egeszén felesleges itt a Házban fejtegetnem, hogy ennek a tízéves kormányzásnak belpolitikai sikereit is vizsgálták külföldön és hogy azokkal is teljesen tisztában vannak, mert hiszen tény, hogy belpolitikánk ismét külpolitikai kérdéssé vált, hogy ismét jogot adott a külföldi nemzeteknek arra, hogy beletekintsenek pénzügyeinkbe és hogy beleavatkozzanak ebbe a legfontosabb belügyig kérdésünkbe, ez olyan eredmény, amellyel méltán dicsekedhetik. (Gaal Gaston: Visszahozta pénzügyi szuverenitásunkat! — Friedrich István: Az optáns-perből! — Gaal Gaston: A rezsimnek nagyobb dicsőségére! — Zaj a bal- és a szélsőbaloldalon.) A népszövetség pénzügyi bizottságának ez a jó tanácsa is egy mulasztására mutat rá, mert hiszen a tíz év alatt nem történt semmi ennek a gazdasági közeledésnek kimélyítésére. Bevallom őszintén, ihogy a népszövetség bizottságának ez a tanácsa is kissé ú^y hangzik, mint az a nagyszerű tanács, amelyet az első jelentés adott ki, hogy exportáljunk többet. Ez a kérdés ma olyan egyszerűen meg nem fogható. Hiszen politikai feltételek nélkül elképzelhetetlen a szomszédos népekkel való gazdasági érintkezés kimélyítése. Azt hiszem, már legelső parlamenti felszólalásomban rámutattam arra, hogy gazdasági válságunkból mi nem tudunk másképpen menekülni, mint úgy, hogy olyan külpolitikát folytatunk, amely lehetővé teszi ezt a közeledést. Itt meg kell állapítanom, hogy aki objektíve nézi a külpolitikai eseményeket, Magyarországnak viszonyát a külföldhöz, határozott javulást vesz észre azóta* amióta Károlyi Gyula miniszterelnök úr vette át a kormányzást. (Farkas István: Ezt sem látjuk ugyan! — Zaj.) Franciaország felé erősen javult a mi viszonyunk, és az a gondolat, amelyről éppen beszéltem, ä gazdasági közeledés ma általában napirenden van már. (Dinnyés Lajos: Zavarban vannak, nem mernek éljenezni!) Ezért mondtam t. Ház, beszédem elején, hogy szükségesnek tartottam, mint ellenzéki képviselő, hogy a magyar mi-