Képviselőházi napló, 1931. III. kötet • 1931. november 26. - 1934. december 22.

Ülésnapok - 1931-40

Az országgyűlés képviselőházának 4-0. ü 36 pengő volt, mi nem kértük, hogy a dohány árát újból felemeljék. En ezt a megállapítást száz százalékig nem tartom helytállónak. Ismételten köszönöm a t. kormánynak, hogy ezzel a kérdéssel foglalkozik. Amint méltóztatnak mondani, az egész közgazdasági életbení. deflációs politikát aránylagosan keresztül méltóztatnák vinni. Kérjük az államtitkár urat, hogy a legnagyobb nyomatékkal szerezzen érvényt ennek. A választ tudomásul veszem. (Helyeslés jobbfelől.) Elnök: Kérdem, méltóztatnak-e a választ tudomásul venni, igen vagy nem? (Igen!) A Ház a választ tudomásul veszi. Következik Hegymegi Kiss Pál képviselő úr interpellációja a kultuszminiszter úrhoz. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék az interpelláció szövegét felolvasni. Frey Vilmos jegyző (olvassa): «Sürgős interpelláció a kultuszminiszterhez. Tekintettel a mai súlyos gazdasági helyzetre, a tanulni akaró egyetemi ifjúság panaszára, kérdem a miniszter urat, megfelel-e a valóságnak, hogy az egyetemi tandíjakat és beiratkozási díjakat felemelik?» Elnök: Az interpelláló képviselő urat illeti a szó. Hegymegi Kiss Pál: T. Ház! A tegnapi napon ezer magyar egyetemi hallgatónak memorandumával jöttem a Ház elé, amelyben szomorú sorsukról panaszkodnak. A magyar ifjúságnak célkitűzéseit és kívánságait nézetem szerint sohasem foglalhatja le magának egyetlen politikai párt sem. (Elénk helyeslés.) Ebben a tekintetben azok iránt, akik a jövő reménységei és a nagy magyar feladatok hivatott elvégzői, mindnyájunknak pártkülönbség nélkül szeretettel kell lennünk és én örömmel állapítottam meg tegnap is, hogy ezt a memorandumot az igen t. többségi párt oldaláról is meleg szeretettel karolták fel. (Ügy van! Ügy van!) Ez a körülmény bátorít fel arra, hogy most, bár a kultuszminiszteri tárca betöltetlen, az igen t. kultuszminiszteri államtitkár urat kérjem meg^ hogy mielőtt az ünnepekre elmennénk, mégis pár megnyugtató szót nyújtson az ifjúságnak, amely a mai adófelemelési és fizetésleszállítási világban egészen komolyan aggódik aziránt, vájjon nem történnek-e a tandíjak emelése körül is olyan intézkedések, amelyek további tanulásukat lehetetlenné teszik. A mai témák között belőlünk, apákból talán a legfájóbb érzést az váltja ki, hogy mi történik azzal a következő generációval, amelyre mi nem rendbehozott állapotokat hagyunk hátra, hanem voltaképpen súlyos terheket? Mi lesz ennek a jövendő generációnak a sorsa? Bizony, a magyar ifjúságnak a jövője és sajnos a jelene is egyik legkétségbeejtőbb probléma a mai politikai és^ közéleti kérdések között. Mert ha én az ifjúság jövőjét nézem, nem látok mást, mint hogy ez a generáció, amelyre voltaképpen egy hibánkon kívül elvesztett háborúval járó káosznak rendbehozatala lett volna bízva, sajnos, nem felelt meg kötelességének. (Ügy van! a baloldalon.) Mi voltaképpen eredményeket az utánunk következőkre hagyunk, (Vázsonyi János: Csak szomorúságot és nyomorúságot!) voltaképpen csak kötelességeket r hagyunk rájuk, mert még azoknak az adósságoknak kifizetése is, amelyek az államra és a közháztartásokra hárulnak, a következő generáció feladatai közé fog valamikor tartozni. se 1931 december 17-én, csütörtökön. 513 Sőt azt kell látnom és szomorúan kell megállapítanom, hogy az a súlyos erkölcsi válság is, amely a magyar közéletben van, megoldatlan probléma. Tegnap abban a memorandumban, amelyet előterjesztettem, az utánunk következő generáció figyelmeztetését adtam elő, hogy itt álláshalmozásokkal, panamákkal és túldotált jövedelmekkel nem lehet élni, (Ügy van! Ügy van! a baloldalon.) mert a jövő generációja tiltakozik már e rendszernek ilyen ferde és országot romboló kinövései ellen. (Vázsonyi János: A fiatalság meg állástalan!) Ha pedig a jelent nézem, azt kell megállapítanom, hogy ez a jelen tényleg kétségbeejtő. Akár az iparos-, akár a kereskedő-, akár a gazdatársadalomból származzék az az ifjú, (Ügy van! a, bal- és szélsőbaloldalon.) meg kell állapítanom, hogy a mai pénzhiány közepette szüleire olvan súlyos közterhek hárulnak, (Ügy van! Ügy van! balfelol.) hogy a szülők éppen akkor, amikor gyermekeiket támogatniok kellene, hogy az ifjúság mással ne foglalkozzék, csak tanulmányokkal ezt nem teheti meg és az aranyifjúságnak ma nincs meg a gondnélküli élete. Amikor az apák egy részénél a fizetéseket és nyugdíjakat leszállítják, (Kun Béla: Lelketlenül!) akkor meg kell érteni annak az ifjúságnak kétségbeesett helyzetét. (ErődiHarrach Tihamér: Ügy van!) En tényleg osztozom az ifjúság aggodalmaiban és egész joggal kérem a kultuszkormányt, ne méltóztassanak tandíjemelésről gondolkozni, (Helyeslés a baloldalon.) sőt amenynyiben csak lehetséges, éppen figyelemmel erre a mai súlyos helyzetre, méltóztassanak irukább a felett gondolkozni, hogy ennek az ifjúságnak tanulási lehetőségét tandíjleszállítással, a beiratkozási díj leszállításával valahogy könnyítsék meg, (Kun Béla: Tankönyvár-leszállítással!) és a tankönyvek és a jegyzetek körül is azokat az üzelmeket, amelyeket nem akarok most felsorolni, de amelyekről mindnyájan tudunk, (Ügy van! Ügy van! a baloldalon.) szüntessék meg, még ha ezek az üzelmek olyan részről jönnek is, amely részről jönniok voltaképpen nem volna szabad. (Zaj. — Eckhardt Tibor: Es percentet kapnak!) A tegnapig napon a magyar igazságnak legnagyobb védője, legjobb barátunk, Rothermere lord két szobrot adott ennek az országnak: a magyar fájdalom szobrát,^ amelyben benne van azonban a jövő reménysége is. Ügy gondolom, ha mi azt reméljük, hogy az integer Magyarország valamikor visszaáll, akkor ezt az ifjúságot, mely ezt a munkát hivatva van teljesíteni, a mai nehéz viszonyok között meg kell védeni. E gondolatok jegyében intéztem interpellációmat a kultuszminiszter úrhoz. (Helyeslés és éljenzés a baloldalon.) Elnök: A kultuszminisztérium politikai államtitkára óhajt válaszolni. Petri Pál államtitkár: T. Ház! A kultuszkormány teljes mértékben átérzi f és látja az egyetemi ifjúság szomorú, nehéz és gondteljes helyzetét és így, amennyire e nehéz pénzügyi helyzetben és e gazdasági válságban lehetséges, meg fogjuk tenni, hogy az ifjúság gondjain könnyítsünk. Átérzem azt is, hogy elszorul a szívük, ha a bizonytalan jövőbe néznek. A magyar ifjúság jövője nem éppen rózsás. De ha ők visszagondolnak a múltra, (Ügy van! Ügy van! a baloldalon.) meg kell hogy győződve legyenek... (Zaj a jobboldalon. — Hegymegi Kiss Pál: Kérem szépen, Erődi-Harrach kép74*