Képviselőházi napló, 1931. III. kötet • 1931. november 26. - 1934. december 22.

Ülésnapok - 1931-36

332 Az országgyűlés képviselőházának ő választókerületében egyes községek sorra visszaadják a nekik juttatott területeket. Ezek a területek most senki földjévé válnak. Ha ezekről pontos adatok birtokában lennénk, akkor ez a körülmény a mérleg-készítésnél helyzetünket megkönnyítette volna. Ámde ilyen mérleget mi sohasem kaptunk, annak ellenére, hogy eleget sürgettük a képviselőházban is. Amikor mindezeket tudjuk és látjuk az egészségtelen földbirtokmegoszlást, fel kell vetnünk a kérdést, hogy miért nem sikerült nálunk a földreform úgy, mint Európában általában, miért nem lehetett nálunk olyan gyökeresen végrehajtani és megoldani a földreform nagy kérdését, amely megoldatlansága után mindaddig tengelye lesz a politikai életnek, amíg megoldást nem nyer. Mi az oka és m/agyarázata annak, hogy ez a mélyenfekvő nemzeti szempontból is fontos kérdés megoldatlan maradt? (Buchinger Manó: Nincs demokratikus parlament, ez az oka!) Semmi indoka nines annak, hogy a földbirtokviszonyok átalakításában csak idáig jussunk és nagybirtokrendszerünk megmaradjon. Ezt nem lehet megokolni, legkevésbé nemzeti vagy történelmi szempontból. Aki földbirtokpolitiikai kérdésekkel foglalkozik és annak történelmi múltját tanulmányozza, hamar rájön, hogy a nagy földbirtok kialakulása nem természetes képződmény, (Buchinger Manó: De nem ám!) hanem ennek sok esetben a magyar nemzeti célok elárulása, elgáncsolása, a Habsburg-háznak tett hasznos szolgálatok jutalmazása volt az alapja. (Buchinger Manó: Lakájszolgálatok!) Ajánlom, hogy képviselőtársaim tanulmányozzák a nagybirtokrendszernek Magyarországon való kialakulását s akkor ezeket a tényezőket a nagybirtokrendszer kialakulásánál rendszerint ott fogják találni. (Az elnöki széket Czettler Jenő foglalja el.) De ismétlem, abból a szempontból sem látom indokoltnak, hogy miért ne lehetett volna nálunk egy gyökeres földreformot végrehajtani, mert hiszen szerte egész Európában egyedül állunk megkövesedett nagybirtok- és hitbizományi rendszerünkkel, mert amint az előbb is mondottam, ma már sehol Európában, nemcsak a körülöttünk levő államokban, hanem egész Európában általában nincsen meg az a nagybirtokrendszer, amely nálunk megvan. JÉs amikor így analizálom, sokszor önmagamban is, ezeket a kérdéseket, arra a következtetésre jutok, hogy az osztályérdek nálunk sokkal erősebben ki van fejlődve, mint a nemzeti és szociális szempont. Ezek a szempontok tehát elhomályosulnak az osztályérdek érvényesülése mellett. Visszagondolok 1918-ra, a forradalmi eseményekre, amikor egészen más megítéléssel nézték a földbirtokpolitikai kérdéseket, még a nagybirtokosok is, mint most. Fölismerték akkor a helyes birtokpolitika nagy jelentőségét? Valószínű. Különben az Omge. urai, a püspökök és főpapok nem járultak volna Búza Barna eíé, hogy felajánlják földjüket földbirtokpolitikai célokra. De minél inkább eltávolodtunk ezektől az eseményektől, annál inkább elhomályosult az akkor történt felismerése a nemzeti és szociális szempontoknak (Vitéz Bajcsy-Zsilinszky Endre: Jó volna ezeket az iratokat a föl db irtokpolitikai ankét iratait előszedni, hogy lássuk, hogyan beszéltek akkor!) — nekem megvannak, alkalomadtán előhozom — és annál inkább érvényesült föld birtokpolitikai kérdések. ülése 1931 december 11-én, pénteken. ben, de különösen a földreform végrehajtása során az osztályuralmi szempont, a nagybirtok megmentésére való törekvés. Ha elővesszük most a földreform törvényjavaslat tárgyalásakor elhangzott beszédeket, látjuk csak, hogy eltért a földreform a végrehajtás során az eredetitől. Akkor a kisgazdapárt jelentős számmal volt benn a törvényhozásban és Ösztönösen érezték, hogy nekik nem lehet más céljuk, mint a földbirtokreform egészséges megoldása. Mayer János, a mostani kisgazdaminiszter, s néhai Nagyatádi Szabó István egy életen keresztül propagálták a gyökeres földreform gondolatát a magyar nép között és behozták ezt a törvényhozásba is. De mikor a törvényhozás elé kerül a törvényjavaslat, addig fúrják, faragják azt a földreform ellenségei, hogy lassanként kerettörvény lesz belőle, amely, ha akarom vemhes, ha akarom, nem vemhes. Végrehajthatom jól, ha akarom, de végrehajthatom rosszul is, mert a törvénynek, mint kerettörvénynek hézagai erre módot és alkalmat adnak. Én tanulmányoztam akkor is ezt a törvényt. Olvastam néhai Kerekes Mihály beszédeit, amelyekkel erőteljes kifogásokat emelt a törvényjavaslat ellen. Sajtó útján is megtettem a javaslatra az észrevételemet, megmondottam, hogy ez a törvény tele van vermekkel és rókalyukakkal, amelyeket a szegény, föld után vágyakozóknak készítettek. Minősítették a jelentkezőket, s amikor az érdemességet bírálták, nem a földbirtokpolitikai cél lebegett azok előtt, akik ezt elbírálták, hanem inkább az, hogy milyen okkal és móddal lehetne kisemmizni a földből azokat, akik vérzivataros esztendők után hazajöttek és megkapta őket a föld után való vágyakozás, éppúgy, mint egész Európában minden földhözragadó és tapadó nemzet fiát megkapta. Furcsa következtetéseket vonnak majd le azokról a megállapításokról, amelyeket az eljárás során csak azért tettek, hogy az igényjogosultakat vagy elüssék attól a jogtól, hogy földhöz juthassanak. De ezentúl hivatalos részről minduntalan rámutattak, hogy a földreform megoldása veszedelmet jelent a magyar nemzeti eszme (Simon András: Ezt senki sem mondotta!) és a termelés szempontjából. Ezt bizonyítani tudom az előttem levő egész adatok tömegével, A földmívelésügyi miniszter úr évről-évre kiadta hivatalos jelentésében, hogy mennyivel termelt a kisbirtok kevesebbet, mint a nagybirtok. Ezek a különbségek számszerűleg elég jelentékenyek voltak. Ezek igazolták, hogy mégis csak a nagybirtokrendszer a helyes gazdálkodási rendszer. Ezzel kellett bizonyítani, hogy Kiss Péterek kevesebbet termelnek, mint a gróf Wenckheimék. Ez a terméseredménymegállapítás pedig úgy történt, hogy János bácsit, aki adóval egyébként is meg van terhelve, behívták a községházához és kérdezték: na, mondja meg most, mennyi termett a maga földjén? Lehet, hogy jól, lehet, hogy rosszul dolgozták fel azt az adatot, amelyet János bácsi bemondott, de az egyszer kétségtelen tény, hogy a magyar közéletben elterjedt az a tévhit, hogy a kisbirtok kevesebbet termel, hogy tehát, ha kisbirtokos országgá alakul át az ország, akkor az az ország vesztére, az ország gazdasági létalapjának megingására vezet. Nem ,igaz ez, mert ha igaz lenne, akkor Belgium, Németország, Dánia, Hollandia, mindazok a nyugateurópai államok, amelyeknek földjük nem jobb, mint a miénk, nem tudnának olyan termelési eredményeket produkálni, mint amilyeneket produkálnak. Vannak ezen államok között olyanok, amelyeknek klimatikus viszonyai sem job-