Képviselőházi napló, 1931. III. kötet • 1931. november 26. - 1934. december 22.
Ülésnapok - 1931-35
Az országgyűlés képviselőházának BS. ülése 1931 december 10-én, csütörtökön. £03 külön devizaklíringet megengedni, mert az árszínvonal ettől fog emelkedni; így néz ki a kormány közgazdasági politikája, aminthogy a mélyen t. miniszterelnök úr tegnapi beszédében is mindenről volt szó, csak arról nem, hogy a termelést hogyan akarja előmozdítani. Termelést előmozdítani nem lehet olyanképpen, hogy egyes monopolizált iparvállalatoknak olyan kedvezményeket adjunk, amelyek számtikra biztosítják azt, hogy most 50% haszonnal dolgozhassanak és megdrágítsák a kiskereskedők, az iparosok, a kisközönség számára a ruházkodás legelemibb szükségleteit. Az olyan közgazdasági politika, amely egyes vállalatokat abba a kedvezményezett helyzetbe hoz^ hogy ilyen haszonnal folytathassák üzemüket, míg a kisebb iparvállalatok, az összes kereskedők számára lehetetlenné teszi, hogy ezt folytassa; az olyan politika, amely mezőgazdasági országban mindenki számára lehetővé teszi az, önkompenzációt, csak éppen a mezőgazdaság számára nem, nem megfelelő. Az olyan közgazdasági politika során, amely ezt a közgazdasági és termelési politikát folytatja, lehet sakktáblákon játszani a 830 és 890 millió pengős állami budget számai között, ott azonban mielőbb be fog állani az a szomorú következmény, hogy sem a 890, sem a 830 milliós, sem az annál sokkal kisebb budgetöszeget nem fogjuk tudni összehozni. (Ügy van! balfelől.) Hogy milyen tájékozatlanság uralkodik ezekben a kérdésekben, erre nézve elképedve állapítottam meg tegnap, hogy a miniszterelnök úr beszédében a mezőgazdasági termelési politika tekintetében azt az atyai tanácsot adta a mezőgazdáknak, hogy miután legtöbbnyire kukoricaimportra vagyunk szorulva, tehát inkább a kukoricára kellene áttérni. A legcsodálatosabb az, hogy ez a kérdés már a 33-as bizottságban is felmerült, ott Teleszky János ugyanezt a számadatokkal abszolúte alá nem támasztható érvet hozta fel s akkor Hoyos Miksa gróf pontos statisztikával kimutatta, hogy ez abszolúte nem áll így, s ennek ellenére az igen t. miniszterelnök úr, aki oly keveset beszél a termelési politikáról, éppen ezen a ponton találta meg a kibontakozás útját. Kénytelen vagyok a kezeim közt lévő staj tisztika szerint bizonyítani, hogy erről szó sincs. 1925-ig" visszamenően kezeim közt vannak az összes statisztikai adatok s egyedül és kizárólag az idei esztendő az„ amikor Magyarország 1 tengeribehozatalra van szorulva, minden egyéb években, ezek közül az évek közül négy esztendőn keresztül egyáltalán importunk nem volt, csak exportunk, még pedig igen jelentékeny exportunk: 32 millió aranykorona, 25 millió pengő, még 1930-ban is majdnem 16 millió pengő az exportunk s a többi években is az export mindig felülhaladta az importot. Hogyan lehet tehát megnyugvása az embernek abban a tekintetben, hogy a miniszterelnök úrnak van valami termeléspolitikai elgondolása,* amikor számadatok ismerete nélkül a mezőgazdaságra nézve ilyen megállapításokat ad elő programmb eszedében 1 ? Ehhez azután alkalmazkodnak a mezőgazdasági termeléspolitika egyéb sporadikus jelenségei. Ilyen jelenség az, hogy amikor Makó és Makó vidéke évek óta pusztul a rossz hagymakonjunktúra folytán, akkor azért, mert egy kecskeméti konzervgyárnak szállítása volt külföldre hagymaexportja iránt, ez engedélyt kap arra, hogy 40 vágón bolgár hagymát a mai viszonyok között vámmentesen az országba importálhasson, ahelyett, hogy ezt a hagymát beszerezné Makón, ahol azonban, Isten őrizz, ebből egy áremelkedés állhatna elő és miután az áremelkedést csak a pamutfonalnál lehet eltűrni, ahol az 50%-os nyereséget biztosít, továbbá privilegizált vállalatoknál, de a makói hagymát termelő földmívesekkel szemben az a felfogás érvényesül, hogy az árszínvonalat nem szabad emelni hagyni, behoznak 40 vágón bolgár hagymát azért, hogy ez a vállalkozó teljesíthesse az ő szállítási kötelezettségét, holott ez már igazán nem tartoznék a mai viszonyok között a kormányra, hogy drágán vagy olcsón megvett hagymából teljesíti, de mindenesetre fontosabb volna, hogy magyar hagymából teljesítse kötelezettségét. De az Állattenyésztők Lapjának legutóbbi számában olvasok egy nagy cikket, amelyet Weiser István kísérletügyi főigazgató, a legkitűnőbb szakemberek és állami tisztviselők egyike írt és amelyben könyörög, hogy engedjék meg, hogy répaszeletből 300 vagont behozhassanak, amely 6 pengős árat véve alapul, 180.000 pengőbe kerülne és amely mennyiség az itthoni 2000 vágón áránál bizonyos árnivelláló hatást fejthetne ki. Könyörög, hogy olajpogácsát 100 vágón, összesen 100.000 pengő értékben lehessen behozni. Követeli, hogy extrahált szójadarát lehessen behozni. Mind a háromból ezt a behozatalt, amelyet ő, ilyen illetékes szakember, a mezőgazdasági termelés érdekében kíván, úgynevezett nemes valuta nélkül lehetne lebonyolítani, még pedig dinárból és leiből lehetne behozni. Mindehhez kereken 500.000 pengő értékű dinárra vagy leire volna szükség 1 , de ezt a magyar mezőgazdaság sem devizakiutalás, sem önkompenzáció árán nem képes beszerezni és nem képes produkálni. Ezekkel a kérdésekkel a mélyen t. kormány nem törődik. Itt érvényesül az, hogy az árszínvonalat alacsonyan kell tartani, az árszínvonal alacsonyan tartása érdekében ezek áldozzák fel a legfontosabb érdekeiket, míg a másik oldalon viszont, amint megmutattam, a nagy kedvezményezett gyáripari vállalatok érdekében, amelyek elnyomják a fogyasztót, elnyomják a kisebb gyárakat, elnyomják az egész kereskedelmet, ott ezek a szempontok nem érvényesülnek, ott emelkedhetik az árszínvonal, de a természetes megoldást, amelyet én proponáltam, nem szabad behozni. Igen t. Képviselőház! Befejezem felszólalásomat azzal, hogy nekem az a véleményem, és mindenkinek, aki objektíve gondolkodik, az kell, hogy a véleménye legyen, hogy a mai rettenetesen súlyos gazdasági viszonyok között nem lehet olyan termelési ág, nem lehet olyan társadalmi osztály, amelyre a legsúlyosabb szenvedések és nélkülözések nem volnának kimérve, de éppen az ilyen nehéz helyzetben azt hiszem, minden kormányzatnak az igazságosság követelményeit mindenek előtt kell szem előtt tartania, mert a szenvedéseknek és nélkülözéseknek ilyen időszakában a legkisebb igazságtalanság is felkorbácsolja a lelkeket és hangulatokat és olyan megmozdulást idéz elő az ország amúgy is agyansanyargatott lakosságában, amely megmozdulás gazdasági szempontból is a legsúlyosabb károkat okozza. Mindig azt bámulom, hogy ilyen nehéz időkben honnan veszi a kormányzat magának a lelkiismereti felelősséget, az erkölcsi bátorságot ahhoz, hogy a gazdasági életben történő ilyen önkényes beavatkozással az egyiknek ajándékokat és jutalmat, a másiknak kárt, veszteséget és büntetést juttasson. Honnan veheti magának valaki a bátorságot a mai viszonyok között ahhoz, hogy ő állapítsa meg, hogy kinek ad kedvezményes áron külföldi devizákat, míg 42*
