Képviselőházi napló, 1931. III. kötet • 1931. november 26. - 1934. december 22.

Ülésnapok - 1931-34

244 Az országgyűlés képviselőházának $4. ülése 1931 december 9-én, szerdán. illeték behajtása miatt. (Zaj.) Természetesen, ha ő is,mintatöbbiek,közben at. főispán úrhoz ment volna bizalmát nyilvánítani, akkor ő is szabadult volna ezeknek a kumulativ árverési hirdetményeknek kézhezvétele és az eljárás alól. Lássák be a túloldalon azt, hogy nem mi játszunk a tűzzel, akik a gyűléstilalom felfüg­gesztését kérjük az összkormánytól és a jelen­lévő t. belügyminiszter úrtóLjmint aki pártpoli­tikán felülemelkedőleg, az egységespárt ha­talmi céljait nem tekintve, sőt azzal szemben is a legfőbb őre és oltalmazója tartozik lenni a közszabadságoknak. A közszabadságokhoz tar­tozik az egyesülési és a gyülekezési szabadság is. Nem mi játszunk veszedelmes játékot a tűz­zel, akik a gyűléseken nyíltan meg akarjuk mondani, hogy bármennyire nagy is az elégüiet­lenségj bármennyire jogos is a panasz, amely, magyar testvéreink, a ti ajkaitokról kitör s a mostani kormányrendszerrel szemben mást kí­ván és követel, de [vegyetek önuralmat magato­kon, tartsátok a közrendet minden alkotmányos úton-módon, iparkodjatok ezt még a mostani kormányrendszerrel szemben is kikövetelni a jobb magyar jövendőnek hitében és reménysé­gében. Mi a tüzet lelohasztani akarjuk, (Fel­kiáltások a jobboldalon: Látjuk!) mi a kirob­bant szikrákat el akarjuk oltani, de az a tűz a veszedelmes, amely ilyen önkényes intézkedé­sek folytán ott ég a hamu alatt s amely akkor tör ki veszedelmes robbanással, amikor már a t. belügyminiszter úr is gyenge legény lesz ahhoz, hogy a tüzet eloltsa. (Zaj a joboldalon.) T. Képviselőház! Azt mondta a miniszter­elnök úr délelőtt, hogy ezer éve él itt ez a nem­zet s élnie kell tovább is, bármilyen szomorú sorsban van jelenleg. Én is azt vallom, hogy ezer éve él itt ez a nemizet, sokat küzködött, verejtékezett, szenvedett másokért, saját hibá­jáért, mások bűnéért, idegen rabiga alatt és azért is, mert sokszor nem rosszindluílatiílag, nem rosszihiszemüleg, de tévesztéses módon nézvén a jelent és nézvén, hogy mit kell csi­nálni holnap és holnapután, voltak itt min­denkor olyan magyar emberek, àkik nem tud­tak a helyzet magaslatára emelkedni, akik mint vezető egyéniségek és vezető pozíciókban ülők nem tudták történelmi távlatiból nézni az ország sorsának intézésénél azt, amit nézniök kellett volna és önző kicsinyes pártbatalmi szempontokból, olykor akaratlanul is, tehát nem rosszhiszeműen, de a nemzet sorsára min­denesetre károsan megfeledkeztek arról, amit a nemzet ügyében és jövője érdekében az adott helyzetben cselekedniük kellett volna. (Úgy van! balfelől.) Ez a helyzet van itt jelenleg megítélés alatt s ez a helyzet áll itt megéri élésre készen, úgy­hogy a t. belügyminiszter úr megfelelő intéz­kedését joggal és méltán elvárhatjuk. Ez a helyzet, amelyben Magyarország jelenleg van, történelmi helyzet, sokkal rosszabb helyzet, mint amilyenben 1918-ban ée 1919-ben voltunk, (Ügy van! Ügy van! a bal- és szélsőbalolda­lon.) Ne méltóztassanak elfelejteni, hogy ha akkor keresztül csapott is rajtunk a bolseviz­mus hömpölygő szennyes áradata, ha jött i« utána a román megszállás, bármennyit vesz­tettünk is és azt hittük, hogy többet ez a nem­zet nem fog kibírni gazdaságilag és anyagilag, az 1918 és 1919 után következő időkben a mos­tani gazdasági viszonyokhoz képest Kánaán volt ez az ország és gazdasági jómódban vol­tunkj (Ügy van! balfelől.) Akkor is volt ké­ny érniány, de nem volt olyan sivár és ijesztő kenyértelenség, mint most van. Akkor a magán­gazdaságok még nem voltak kipusztított kei­tek, udvarok és tanyák, mint ma ée nem voltak munka nélkül a kisipari műhelyek. Akkor a kereskedők, akik becsülettel dolgoztak, még megtalálták számításukat. A tízéves rendszer uralma alatt lehetett volna elegendő munkaal­kalmat adni a munkanélkülieknek, lelhetett volna ezt az országot csakugyan az Isten para­dicsomává tenni a világjelenségek ellenére, amelyek tagadhatatlanul kártékonyán befolyá­solták azt, hogy a nemzet a maga erejét úgy kifejthesse gazdaságilag, mint ahogy egyéb­ként arra képes lett volna. Ma itt állunk szomorú siralomvölgyében, t. belügyminiszter úr. Mi olyan erős polgári szer­vezkedést akarunk a független kisgazdapárt lobogója alatt, amely nem csupán a mi párt­érdekeinket szolgálja, hanem a nemzet egyete­mességéneik is hasznára és javára van. Ezt a szabadságot, a szabadságjogoknak ezt a gya­korlatát kívánjuk a többi polgári ellenzéki képviselőtársaink számára, de kívánjuk a szo­ciáldemokratapárt számára is, mert méltóztas­sanak meggyőződve lenni, hogy mi bátor ki­állással, a meggyőzés fegyverével készek és képesek vagyunk győzelmesen felvenni a pol­gári harcot a szociáldemokratapárttal szem­ben. Az egységespárt már levitézlett, erre soha­sem lesz képes. (Ügy van! Ügy van! balfelől.) A gyűléstilalom felfüggesztését azért kér­jük, hogv a független kisgazdapárt és többi polgári ellenzék képviselőtársaim az ország jövőjének megmentése érdekében tudjunk a népre olyan lelki hatást gyakorolni, amelyből az egész nemzetnek, messze jövendőket te­kintve, csak haszna és áldása lesz. (Elénk he­lyeslés, éljenzés és taps a balodalon.) Elnök: Következik Hegymegi Kiss Pál képviselő úr interpellációja a belögyminiszter­hez. Kérem az interpelláció szövegének felolva­sását. Brandt Vilmos jegyző (olvassa): «Interpel­láció a belügyminiszterhez. — Meddig akarja a belügyi kormányzat elzárni a dolgozó magyar társadalmat attól, hogy a gazdasági életet bé­nító intézkedésekkel szemben legalább a véle­ményét nyilváníthassa?» Elnök: Az interpelláló képviselő urat illeti a szó. Hegymegi Kiss Pál: T. Ház! Az előttem felszólaló három igen t. barátom a gyűlés­tilalom kérdésében igyekezett minden oldalról megvilágítani a helyzetetet. Szinte mindegyik beszéd egy-egy kérelem volt a belügyminisz­ter úrhoz abból a célból, hogy azon a rendsze­ren, amely rendszert ebben a tekintetben be­hozott, (Moizes János: Amely katasztrófára ve­zet.) s amellyel a^ véleménynyilvánítást egy­általán elzárta, változtasson. Tökéletesen helyes volt Szakács Andor igen t. képviselőtársamnak az a megállapítása, hogy a magyar nép már kétízben teljesítette köte­lességét: egyszer a mohácsi vész alkalmával, másodszor pedig a 48-as időkben. Ehhez én még hozzáteszem azt, hogy ez alatt a tízéves Beth­len-rendszer alatt az elismerés, — akármilyen szemszögből is nézzük — azt a névtelen adó­fizető polgárt illeti meg, akiről lehúzták az utolsó ruháját, akitől elveszik az utolsó falat­ját is és aki néma türelemmel teljesíti a lehe­tőségig honpolgári kötelességét. Nagyon örülök, hogy a belügyminiszter úr jelen van. A t. többségi pártnak talán rosszul esik, hogy mi ezt a kérdést ugyanannak a

Next

/
Oldalképek
Tartalom