Képviselőházi napló, 1931. III. kötet • 1931. november 26. - 1934. december 22.
Ülésnapok - 1931-34
228 Az országgyűlés képviselőházának nyunkra szolgálna, ha magán érdekeltségeinket ettől el akarnók zárni. A m. kir. kormány tudomással bír arról, hogy magyar magánérdekeltségek és Szovjetoroszország képviselői között ilyirányú tárgyalások jelenleg folyamatban vannak és ezeket a maga részéről helyeslőleg veszi tudomásul/ és élénk érdeklődéssel kíséri, mint minden olyan kezdeményezést, mely a mai súlyos gaz• dasági helyzetben kedvező hatást gyakorolhat exportlehetőségeinkre s fokozottabb lehetősége/ ket nyújthat gyáriparunk foglalkoztatására. Ami a Szovjetoroszországgal felveendő . diplomáciai tárgyalások kezdeményezését illeti, úgy ám. kir. kormánynak nincsen szándékában Szovjetoroszországgal diplomáciai kapcsolatokba lépni és ugyancsak nem gondol kereskedelmi képviseletek kölcsönös vagy egyoldalú létesítésére sem. Kérem fenti válaszomnak tudomásul vételét.» Elnök: Az interpelláló képviselő urat a viszonválasz joga megilleti. Propper Sándor: T. Képviselőház! Nem vagyok barátja a néma játékoknak. Szerettem volna szóval hallani komoly választ. (Zaj.) Elnök: Kérem a teremben lévő képviselő urakat, méltóztassanak helyeiket elfoglalni. (Mozgás.) Kérem a képviselő urakat, szíveskedjenek helyeiket elfoglalni. Propper Sándor: Szerettem volna komoly választ arra a komoly kérdésre, amelyet interpellációmban felvetettem. Sajnálattal állapítom meg, hogy a magyar kormány ezekben a súlyos időkben, amikor minden gazdasági és kereskedelmi kérdés kétszeresen esik latba, nem tartotta szükségesnek ide eljönni és élőszóval megmondani, hogy ezen a téren mit akar cselekedni. En a magam részéről ebben a nyegleségben .... Elnök: A képviselő urat sértő kifejezéséért rendreutasítom. Propper Sándor: Bocsánatot kérek, nem nevezhetem másnak azt, amikor ilyen fontos kérdést így intéznék el. Elnök: A képviselő úr az elnök intézkedését nem teheti bírálat tárgyává. Propper Sándor: En ebben azt látom, amit minden más téren sajnálattal kell tapasztalnom, hogy a magyar nép gazdasági érdekeivel. a magyar dolgozó nép szociális helyzetével itt abszolúte nem törődnek. Ahogy esik. úgy koppan. Minden kérdést így bírálnak el, ezt a kérdést is így bírálták el. A magam részéről tehát ezt a semmitmondó választ nem veszem tudomásul, érdemben pedig nem látom értelmét annak, hogy a magam részéről ennek a kérdésnek taglalását folytassam. Elnök: Kérdem a t. Házat, méltóztatik-e a választ tudomásul venni? (Igen! Nem!) A Ház a választ tudomásul vette. Következik az első interpelláció : Madai Gyula képviselő úr szóbeli interpellációja a vallás- és közoktatásügyi miniszter úrhoz. Kérem az interpelláció szövegének felolvasását. (Zaj.) (Az elnöki széket Czettler Jenő foglalja el.) Esztergályos János jegyző (olvassa): «Interpelláció a kultuszminiszter úrhoz a felekezeti iskolák válságos anyagi helyzete tárgyában. 1) Minthogy a kultuszminiszter úrnak tudomása van arról, hogy a felekezeti iskolafenntartók — felekezeti különbség nélkül — sorozatosan jelentik be tanítóik helyi javadal'•4- ülése 1931 december 9-én, szerdán. mának kiszolgáltatására való képtelenségüket, s mind többen kérik iskoláik államosítását, kérdem: hajlandó-e a kultuszminiszter úr a bajbajutott iskolák anyagi helyzetét megvizsgálni, s zavartalan továbbműködésük pénzügyi előfeltételieinek biztosítására a módot sürgősen megkeresni? 2) Hajlandó-e a kultuszminiszter úr az iskolafenntartás körül állandósulni látszó zavarok konzekvenciáit levonni s megfontolás tárgyává tenni, hogy az iskolafenntartás egész eddigi rendszere — a felekezetek, községek és állam arányos tehervállalásának elvi keretében — új alapokra helyeztessék? 3) Hajlandó-e a miniszter úr a belügyi kormánynál közbejárni, hogy addig is, míg a kérdés országos rendezést nyert, a községi költségvetésekbe iskolasegélyezési célokra beállított tételeket azokból törölni ne lehessen?» Elnök: Az interpelláló képviselő urat illeti a szó. Madai Gyula: T. Ház! (Halljuk! Halljuk!) A miniszterelnök úrnak előttem elhangzott beszéde, az a helyzetkép, amelyet ő adott, sajnos nem könnyíti meg, inkább nehezíti feladatomat. A miniszterelnök úr ugyanis az állam pénzügyi helvzetét, költségvetésügyi viszonyainkat meglehetősen zord színekkel állította ide a Képviselőház szeme és színe elé. Megjelölte azokat a kereteket, amelyek mögé mostantól fogva úgyszólván az egész magyar életnek minden vonatkozásban vissza kell húzódnia. En azonban azt hiszem, hogy ennek ellenére sem érezhetjük magunkat mi, törvényhozók, felmentve aZ alól a kötelezettség alól, hogy a bajokat meglássuk és a bajokra a panaceákat, az orvoslás eszközeit és módszereit keresni igyekezzünk. En ezúttal a népoktatás nagy válságával kívánok foglalkozni, mert az a gazdasági krízis, amely most sirocco gyanánt söpör végig a magyar életen, sajnos, a népoktatás területén is kezdi éreztetni romboló hatását. En azt hiszem, hogy azok a tünetek, amelyeket az iskolafenntartó kis egyházaknak, kis gyülekezeteknek életében, vergődésében tapasztalunk, részei, sőt folyományai az egyetemes- nagy közgazdasági krízisnek és éppen azért, mert folyományai, kötelességünk ezeknek a szimptomáknak diagnózisával is foglalkozni és — kötelességünk a lehetőségek határain belül az orvoslás módszerei és eszközei felett is gondolkozni. T. Ház! Legutóbb mind több-több hír került forgalomba arról, hogy az egyes vidéki iskolafenntartók és egyházak egyszerűen bejelentik az iskolai terhek hordozására való képtelenségüket. Különösen a falusi, a vidéki egyházak jutottak a legszoronsratottabb helyzetbe, (Ügy van! Üay van! jobb félőt) nevezeteden ott, ahol az adófizető egyháztagok rend c zerint kis foldmíves emberek, kisgazdák, akik állami és községi köztartozásaiknak is c«ak nasrv üggyelbajjal, c«ak teliesítőkénességük, erejük legvégső megfe«zítése árán tndna.k elesret tenni. (Üay van! Vny van! jobbfelől.) Amikorra, nedig ilyen állami é< köz«égi közkötelezettségeiknek eleget tettek, akkorára, sajnos, annak a szegény kisgazdának vagy földmíve« embernek a z«ebe egyterűén üres. (Ügy van! jobbfelől.) Ezért kerülnek ezek a ki=! vidéki, falusi gyülekezetek mint iskolafenntartók, ezidőszerint a leglehetetlenebb helyzetbe. De nem rózsásabb a helyzet ott sem, ahol az egyházközségnek esetleg fundált vagyona, kisebb vagy nagyobb földbirtoka van. Különösen az Alföldön meglehetősen nagy azoknak a
