Képviselőházi napló, 1931. III. kötet • 1931. november 26. - 1934. december 22.

Ülésnapok - 1931-31

104 Az országgyűlés képviselőházának é vélemény kishitűségét. Ezt a gazdasági defetizmust tagadom, tagadja az egész magyar közvélemény, tagadja mindenki, aki élni akar és aki dolgozni tud. Az élni és dolgozni akaró társadalom tudja nagyon jól, hogy eme óriási bajoknak orvoslására új értékek megteremtése szükséges. A nemzet örömmel vállalja ezt a gigantikus feladatot, megköveteli azonban a kormánytól ennek lehetővé tételét. Megköveteli, hogy hagyjanak fel végre az olyan intézkedésekkel, amelyek évtizedeken keresztül a gazdasági élet minden vonatkozását természetellenes irányba kényszerítették.• Lássa be végre a kormány, hogy egy ország sorsának intézésénél a természet rendje, az élet törvénye rá nézve is kötelező. Haladéktalanul el kell tehát távolítania a kormánynak mindazokat az intézményes akadályokat, r amelyek az élet törvényeinek megvalósítását lehetetlenné teszik. Meg kell szüntetni a kartelleket, meg kell változtatni a szövetkezeti politikát, haladéktalanul gondoskodnia kell a termelő munka megindításáról és a belső fogyasztóképes s ég emelésének 'előfeltételeiről. Közbevetőleg kérdem, szabad-e eltűrnie a kormánynak, hogy akkor, amidőn a mezőgazdaság, a kisipar, a kiskereskedelem halálos sebektől vérzik, talán utolsó óráit éli, akkor a kartellek egyéni önzéstől hajtva, kizsákmányoló politikájukat továbbfolytatják, (Ügy van! bal felől.) államot alkotnak az államban, s oly árakat diktálnak és kényszerítenek a fogyasztóra, aminőt a mai nehéz gazdasági viszonyok között már elviselni nem lehet. (Ügy van! a baloldalon.) Amidőn az állatárak folytonos zuhanása következtében a gazda egy szépen fejlett borjú áráért alig tud már egy pár csizmát vásárolni, akkor a tej kartell a tejet, amelyet falun közegeivel 6—7 fillérjével vásároltat össze, itt, Budapestten ötszörös áron, 36—40 fillérjével értékesíti. A gazdának nem az fáj, hogy a gabonája olcsó, hogy a mezőgazdasági termények ára esett, de igenis fáj és jogos a felháborodása, hogy ezzel szemben az ő szükségletét képező iparcikkeket kénytelen még ma is patikaáron beszerezni. (Ügy van! Ugy van! balfelől.) Mindnyájan tisztában vagyunk azzal, hogy a gazdasági élet ezerfelé ágazó bajai között a legsúlyosabb az, amely mezőgazdaságunkat sújtja. Pedig ennek az országnak ezer éven át a föld volt a fenntartója. (Egy hang balfelől: Ma is az!) A mezőgazdaság megsegítése mindennél fontosabb, létérdeke a nemzetnek, mert, ha a gazda nem képes fizetni az adót, ha a gazda nem képes fizetni az iparost, a kereskedőt, az orvost, az ügyvédet, beáll az államcsőd, elpusztul az ipar és a kereskedelem, elpusztul a lateiner-osztály is, a gazdával együtt elpusztul minden. A gazdatársadalom, legyen az akár kis-, akár nagybirtokos, ma katasztrofális helyzetben van, részben a rossz termés, részben pedig a birtokát terhelő adósságok túlmagas kamatai s az elviselhetetlenül súlyos adóterhek miatt. Súlyosbítja egyébként is kétségbeejtően nehéz helyzetét a mezőgazdasági termények exportjának és az állatexportnak stagnálása, amely kérdésekről más alkalommal kívánok részletesen nyilatkozni. A helyzet ma az, hogy a magyar piac felvevőképessége nagyon gyenge, csaknem teljesen elerőtlenedett. Előfordul, hogy az a szerencsétlen gazda 10—15 vásárra is elhajtja az eladásra kerülő marháját, de azt sem kérdik tőle, hogy miért hozta. Ha hosszú várakozás után végre feltűnik a horizonton egy vevő, akkor kényte. ülése 1931 december 2-án, szerdán. len a félévvel ezelőtt 5—600 pengős áron vásárolt tehenét 50—60 pengőért elkótyavetyélni, csak azért, hogy adóterheire törlesztést eszközölhessen. Nagyon jól ismerem a magyar gazdák mentalitását, ezért innen, a magyar törvényhozás házából sietek védelmükre és vétót emelek, erélyesen tiltakozom az adóbehajtások körüli drasztikus eljárások és vexaturálc ellen. A magyar gazdában száz százalékig ki van fejlődve az adófizetési készség és kötelességérzet, s ha ennek a mai nehéz viszonyok közepette nem képes teljes mértékben eleget tenni, úgy ennek okát öt szóval fejezem ki: ahol nincs, ott ne keress! •; A helyszínen szerzett tapasztalataim alapján merem állítani, hogy kerületemnek 30—80 holdas birtokú ama gazdái közül, akiknek a jövő hó végére már kenyérre való egy szem gabonájuk nem lesz, egy egész légiót .tudnék kiállítani. Ezeknek a bajoknak orvoslása az a kiindulási pont, amelyet meg kell ragadnunk, hogy a végleges kibontakozás útját meglelhessük. Itt kell megindulnia legelsősorban is a termelő munkának, mert az itt meginduló munka hat át leggyorsabban és Legintenzívebben az egész gazdasági életre. A legsürgősebben kell^ gondoskodnunk a fizetési eszközök olyan mérvű szaporításáról, hogy a termelő munka a mezőgazdaságban és ezzel egyidejűleg az iparban és a kereskedelemben is megindulhasson. Amíg nyiltan be nem valljuk, hogy a fizetőeszközök szaporítása nélkül nincs megoldás, amíg a elmúlt tíz esztendő bűneibe süllyedve a megoldást továbbra is természetellenes úton keressük, amíg az adók emelésével, a kisexisztenciák létminimumának megnyirbálásával akarjuk a bajokat orvosolni, amíg nem akarjuk az élet parancsoló szavát hallani, amíg külföldi moratóriumok után szaladgálunk, amíg be nem valljuk, hogy rajtunk három, hat, sőt tizenkét havi moratórium sem segíthet, addig helyzetünk csak még t kétségbeejtőbb lesz. Amíg pénzt, elegendő pénzt nem tudunk csepegtetni ebbe a tespedt gazdasági életbe, addig minden munkánk hiábavaló és megnehezítjük annak a kormánynak a helyzetét, amelynek lesz végre bátorsága az operációs kést ott alkalmazni, ahol azt alkalmazni kell. (Helyeslés balfelől.) Magam is tisztában vagyok az infláció káros hatásaival és következményeivel. Ezért olyan irányú inflációt, amilyent már a múltban is elszenvedtünk, magam sem óhajtok. Meggyőződésem azonban, hogy lehet a szükséges mértékig pénzbőséget előidézni olyképpen is, hogy az infláció káros hatásai be ne következzenek. A világgazdasági helyzet számtalan példát statuált már arra, mely az arany feltétlen hatalmát megdöntötte. Teljesen lehetetlen, hogy egy ország népe pusztulni legyen kénytelen azért, mert a mesterséges eszközökkel mindenek fölé helyezett aranykészlete az idők követelményeivel szemben átmenetileg elégtelennek bizonyult. Kis ország vagyunk, nem áll módunkban az aranyat illetően a világ összes népeivel szembehelyezkedni, de nem tudom megérteni, miért ne lehetne az arannyal fedezett pengőnk épségbentartása mellett^ olyan ideiglenes belső fizető eszköz kibocsátásáról gondoskodni, amely az arany értékével mindenkor vetekedik, sőt azt felülmúlóan földdel fundáltatnék. {Ügy van! balfelől. — Sándor Pál: Fából vaskarika!) Miért kell ebben az országban éhezniök az ép, egészséges dolgozni tudó és dolgozni akaró embereknek, amikor