Képviselőházi napló, 1931. III. kötet • 1931. november 26. - 1934. december 22.

Ülésnapok - 1931-31

Az országgyűlés képviselőházának 31. ülése 1931 december 2-án, szerdán. 103 nyem szerint sem rendreutasítani nem lehet, sem pedig nem lehet megfenyegetni azzal, hogy az illetőt a mentelmi bizottság elé utasítjuk vagy a szót megvonjuk tőle. Éppen ezért sérelmesnek tartjuk az elnöklésnek ezt a módját és tiltakozunk az ilyen elnöklés ellen, (Helyeslés a szélsőbaloldalon) amely egy ellenzéki képviselőt meg akar akadályozni abban, hogy ő a véleményét itt «a Képviselőházban, a parlamentben, a nemzet nagy nyilvánossága előtt elmondhassa. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Elnök: A képviselő úr előadására csupán annyit jegyzek meg, hogy az elnök előtt pártok közötti különbség nincsen. (Ügy van! jobbfelől. — Propper Sándor: Ez az elmélet! A gyakorlat azonban más!) A képviselő urat kénytelen vagyok figyelmeztetni, hogy ne szóljon közbe. A

/ képviselő úr tudja, hogy közbegzólása à házszabályokba ütközik és mégis közbeszól. Visszatérve Büchler József képviselő úr felszólalására, kijelentem, hogy a Ház elnöke előtt a házszabályok gyakorlása tekintetében a pártok között, vagy képviselők között semmiféle különbség nincs. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) En a házszabályokat legjobb tudomásom és lelkiismeretem szerint tartozom alkalmazni. (Zaj a szélsőbaloldalon.) Györki képviselő úr felszólalásakor a megállapításom az volt, hogy a képviselő úr felszólalása egyes személyekre vonatkozólag sértő volt, (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) gyanúsító volt. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon. — Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Miért?) A képviselő urat két ízben is figyelmeztettem (Györki Imre: De a belügyminiszter úr lehet titkos társaságok tagj.a!) Györki képviselő urat kérem, miután a képviselő úr érdekelt ebben a kérdésben, ne méltóztassék közbeszólni. En Büchler József képviselő úrnak felelek, mert kötelességem neki felelni. Amikor tehát én éppen ezen • tör vény es kötelességemnek teszek eleget, ne méltóztassék engem kötelességem gyakorlásában és teljesítésében zavarni. (Helyeslés a jobboldalon.) A megállapításom tehát az volt, hogy a képviselő úr felszólalása, előadása egyes személyekkel szemben sértő volt, iam.it éppen a házszabályok azon szakasza tilt, amelyet Büchler József képviselő úr volt szíves az imént ; felolvasni. A házszabályokat az elnök természetesen a maga legjobb tudomása és belátása szerint alkalmazza; én ezt a magam lelkiismerete és belátása szerint alkalmaztam; a képviselő urat többször figyelmeztettem, rendreutasítottam; a képviselő úr ezzel a figyelmeztetéssel és rendreutasítással szembeszállt; ezt a házszabályok tiltják, legjobb lelkiismeretem és meggyőződésem szerint tehát a házszabályoktól nem tértem el. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) Ami a képviselő úr beszédideje meghosszabbításának megtagadását illeti, az nem rám tartozik, képviselő úr. En a Ház többségének a határozatát nem irányítom, (Elénk helyeslés.) felteszem minden képviselő úrról, hogy saját legjobb tudomása, belátása és lelkiismerete szerint határoz. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) A képviselő úr beszédidejének meghosszabbítását a Ház többsége megtagadta és nekem a törvény s a házszabályok szerint kötelességem volt ezt enunciálni. Ez a megjegyzésem Büchler József t. képviselő úr felszólalására. (Elénk helyeslés és taps a jobboldalon.) Most rátérünk a napirend tárgyalásának folytatására. Szólásra következik! Petrovics György jegyző: Zsigmond Gyula! Zsigmond Gyula: T. Ház! Sajnálom, hogy a rendelkezésemre álló idő rövidsége miatt nem áll módomban az előttem szólott igen t. képviselőtársam nagyon értékes beszédébe belekapcsolódni, de nem tudok esnem óhajtok annak az orvosnak a szerepére vállalkozni, aki egy szörnyű katasztrófánál, a halálosan megsebesült _ áldozat mellett, nem az azonnali segélynyújtásra gondol, hanem a felett meditál, hogy vájjon a katasztrófát ki és mi idézte elől Egy ilyen halálosan megsebesült áldozat körül állunk ma mi valamennyien, (Ügy van! Ügy van!) akiket e nehéz időkben a helyzet oda állított, hogy az ország sorsa felett őrködjünk. En a magam részéről nagyon súlyosan érzem élő lelkiismeretem szavát és kijelentem, hogy az az út, amelyre a kormány lépett és amelyen már hónapok óta halad, nem vezethet a gyógyuláshoz, mert elhatározásaiból és ténykedéseiből lépten-nyomon kiütközik az ország valódi helyzetének a félreismerése. Az adott körülmények rideg számbavételével kell keresnünk és kell rátalálnunk útra, amelyen nemzeti létünk szekerét el kell indítani, ki kell emelni abból a letargikus kátyúból, amelyben senyvedünk. Ezek a szomorú adottságok: a mezőgazdaság eladósodottsága, a termelés teljes csődje, a hitelélet abszolút válsága, a fogyasztóképesség megszűnése és ebből folyóan a munkanélküliség ijesztő szaporodása, végül pedig megállapítása annak, hogy segítséget sehonnan sem várhatunk, hogy segíteni önmagunkon, önmagunknak kell. Ezeknek a szomorú tényeknek megállapítása után lássuk, hogy mit tett eddig a kormány. A takarékosság szent jegyében megindított leépítéssel, a kisexisztenciáknak a létminimumát sem fedező jövedelmei és a nyugdíjak megnyirbálásával az ország bajait orvosolni, megszüntetni nem lehet. Ezek az intézkedések csak arra szolgálnak, hogy egy megfelelő gazdasági programm annakidején eredménnyel legyen keresztülvihető. A másik irányú kormányintézkedés, amelyben azonban a kormánynak egész ténykedése ki ía merült, az adók és közterhek folytonos emelése volt. Tisztában vagyunk mindannyian azzal, hogy az adók és közterhek folytonos emelése, azok behajtásának drasztikus módja semmiképpen sem alkalmas arra, hogy a teljesen kihalt és tétlenségre kárhoztatott gazdasági élet közepette a financiális nehézségeket megszüntesse. Az adóknak mai behajtási módszere nem más, mint kasos-méhészkedés. A kasos-méhész megöli a dolgozó méhcsaládot, csak azért, hogy annak lépesmézéhez hozzájuthasson. (Igaz! Ügy van! a baloldalon.) A modern méhészkedés szakított ezzel az elavult módszerrel, ma már gondozza a méhcsaládot, ügyel arra, számol azzal, hogy annak mézére a jövő évben is szüksége van. Ezzel szemben az állam éppen úgy, mint a kasos-méhész, nem gondol arra, hogy ha az adóalanyt elpusztítja az idei adójáért, nem lesz, aki jövőre adót fizessen. (Igaz! Ügy van! a baloldalon.) Nem lehet vita köztünk afelett, hogy mindazok a kormányintézkedések, amelyek eddig napvilágot láttak, a gyógyulásra önmagukban nem vezethetnek. Nemzetgazdasági életünk betegsége napról-napra jobban kimélyül, mert a gyógyulásra alkalmas eszközök ^ hiánya a betegség gyógyíthatatlanságának látszatát érlelik meg a közvélemény lelkében. A miniszterelnök úrnak az a kijelentése, hogy a mai viszonyok mellett egy átfogó, céltudatos gazdasági programmât adni nem tud, ez csak növeli a közi