Képviselőházi napló, 1931. III. kötet • 1931. november 26. - 1934. december 22.

Ülésnapok - 1931-30

Äz országgyűlés képviselőházának ÈÔ. akik szintén munka nélkül állanak, nem kérek munkanélküli segélyt, csak a munka lehetőségé­nek megadását. Amikor ilyen nagy vitát provo­kál az ipari munkásság számára adott 150.000 pengő munkanélküli segély kérdése, kénytelen vagyok ismét felvetni a Ház előtt azt a másik, több mint 150.000 pengőt, amely szintén végered­ményben munkanélküli segélynek nevezhető, mert 150.000 pengőnél nagyobb az az összeg, amelyet ennek a Háznak régi tagjai és régi vá­lasztott tisztviselői júliusi duplafizetés címén kaptak. En ebben az irányban az elnökség in­tézkedését kértem, választ nem kaptam, intéz­kedés nem történt, de nem történt semmiféle intézkedés semmilyen irányban soha a kormány részéről sem. Kértük felszólalásainkban a moratórium kiterjesztését a kisiparra és kiskereskedelemre. Kértük, hogy védjék azokat is, akik a gazda­moratórium kapcsán, mint hitelezők, bajbaju­tottak, de mint adósok, hitelezőiktől nem kap­hatnak moratóriumot és így velük szemben, mint adósokkal szemben, a legszigorúbban, a legrigorózusabban, ta legkönyörtelenebbül jár­nak el. Kérnünk kell a kilakoltatás kérdésében is a kormány intézkedését, hogy télvíz idején ne legyen lehetséges, hogy az egy- és kétszobás lakásokból kitegyék az embereket, akik önhibá­jukon kívül kerültek a legszörnyűbb helyzetbe, viszont érthető a háziurak rigorozitása akkor, ha ugyanazon időben a háziurakkal szemben a kormány jár el a legkíméletlenebbül az adóbe­hajtások terén. Kértük a devizák és valuták forgalmának szabályozását, mert a jelenlegi helyzet tönkreteszi az egész kereskedelmet, meg­állítja az egész munkát és lehetetlenné teszi azt a forgalmat, amely nélkül egy állam gazda­sági élete sem képzelhető el. Nyíltan kell be­szélni erről a kérdésről. Métóztatnak valameny­nyien tudni, hogy mesterségesen tudjuk csak fenntartani papíron azt a pengőmentést, ame­lyet folytatunk; nagyon jól méltóztatik tudni, hogy mialatt mi itt elméleti vitákat folytatunk, percről-percre esik minden érték, süllyed el az egész ország a szomorúságba, gyászba és meg­semmisülésbe. Méltóztassék tehát intézkedni és útmutatást adni annak a magyar közvélemény­nek, amely a leglehetetlenebb, legkétségbeejtőbb legrettenetesebb helyzetben van, különösen azon bizonytalanság folytán, amelyben a kormány hónapok óta állandóan benne tartja. Kérnünk kell a nyugdíj kérdésnek szintén olyan rendezését és megbeszélését, amely azt a nyugtalanságot, amelyet ennek a kérdésnek fel­vetése keltett, kikapcsolja a magyar közéletből. Nagyon helyes a nyugdíjak leszállítása azok­nál, akik külföldön élnek és a magyar állam­tól húznak nyugdíjat, holott a magyar állam­hoz semmi közük és a magyar nemzethez semmi érzésük nincs. De lehetetlen a nyugdíjak le­szállítása azokkal szemben, akik ugyanúgy, mint az életbiztosítást fizették be a maguk nyugdíjjárulékait, vagy vonták le azt a fizeté­sükből. Kérem tehát itt is, méltóztassék lehe­tőséget adni, hogy az a nyugtalanság, amelyet a nyugdíjkérdés felszínrevetése keltett, kikao­csoltassék és ne legyen lehetséges, miként a hadikölcsönöknél, a társadalom újra való tönk­retétele és ne legyen lehetséges, hogy miként az árvák pénze elveszett, elvesszen az öreg nyugdíjasok és özvegyek pénze is és semmivé váljék. Kérnünk kell ezt azért, mert ez a magyar társadalom elvérzett a hadikölcsönön, elvérzett a takarékbetéten, elvérzett a zálogleveleken, kényszerkölcsönökön és biztosításon, lehetetlen ' ülése 1931 december 1-en, kedden. 91 tehát, hogy újabb és újabb intézkedésekkel pon­tosan azt a társadalmi réteget tegyék tönkre, amely legtöbbet áldozott a múltban és a nem­zet oltárán. T. Ház! Semmilyen irányban nem kapunk a kormány részéről felvilágosítást és útbaigaj zítást, ezért egy állandó ködben élünk, állandó köd vesz körül bennünket *és nem csodálható az, ha a ködben a sötétség lovagjai is, felütik fejüket. En arról a kérdésről, amely ma itt a­Ház elé került, mint puccskísérlet, nem akarok szólni azért, mert személyes szempontok tarta­nak ettől vissza és ildomtalannak tekinteném a magam személyében, a múltra való tekintet­tel, hogy ezzel a kérdéssel foglalkozzam. Egyet azonban meg kell állapítanom, hogy azoknak legnagyobb része, akik ebben a puccs­kísérletben benne vannak, azok közé tartoznak, akik a «Vannak szervezeteink» című rendszer­nek kedvencei voltak. Nem akarok túlzott je­lentőséget tulajdonítani egyáltalán ennek a kísérletnek, csak hozzá kell tennem azt, hogy amikor ezzel^ kapcsolatban Györki Imre igen t. képviselőtársam komolyan szólott hozzá a kérdéshez, annak tágabb teret adva, akkor megakadályoztatott abban, hogy beszédét foly­tathassa, amire az egész vita során eddig példa nem volt, mert mindenki megkapta a meghosz­szabbítást, ha kérte, ami által tehát a szólás­szabadságon is sérelem' esett és sérelem esett ismét azon, hogy a világosság teljessé váljék bármilyen kérdésben. Maradjunk tehát f to­vábbra is a ködben, ez jött ki ebből az intézke­désből is. (Jánossy Gábor: Nem az jött ki!) T. Ház! Napirendi vitánál nem szokás azt kérni és indítványozni, mert nem szükséges kü­lönben, hogy a miniszterelnök úr legyen ke­gyes és a napirendnél végre szólaljon fel saját másra is, adjon programmot és útmutatást szá­munkra- Nem szükséges ezt külön napirendi indítványban előterjeszteni, miután azonban arra az ellenzék hiába vár, de nemcsak az ellenzék, hanem az egész ország is hiába vár, kénytelenek vagyunk hangot adni annak a követelménynek, hogy méltóztassék jogbizton­ságot teremteni és azt alátámasztani gondola­tokkal, koncepcióval ési elgondolással és azzal, hogy mindennek -hangot méltóztatik adni. (He­lyeslés a szélsőbaloldalon.) Elnök: Szólásra következik? Brandt Vilmos jegyző: Létay Ernő! Létay Ernő: T. Képviselőház! Figyelemmel kísérve az előttem szólott t. képviselőtársam és barátom felszólalását, én is ahhoz akarom fűzni a magam napirendi felszólalását. Első­sorban is kitérek arra, mintha itt Magyarorszá­gon a konszolidáció nem volna tökéletes, a jog­rend nem volna tökéletes és a kormányt bár­miféle mulasztás terhelné 'ebből a szempontból. Az egész puccskísérletet figyelemmel kísérve, az egész országnak elismeréssel kell adóznia a kormány iránt, amely már preventive olyan előzetes intézkedésekkel akadályozta meg az esetleges későbbi veszélyeket, hogy ezért nem hiszem, hogy bármely párt is a kormánynak szemr eh anyást tehetne. (Szeder Ferenc: Lesz-e amnesztia részükre, vagy nem? — Zaj.) Elnök: Csendet kérek! Létay Ernő: A mindnyájunk által elítélt kísérletben olyan egyének vettek részt, akik­nek származási bizonyítványát reklamálják ma tőlünk. Ezzel mi közösséget semmiképpen nem vállalunk. (Fábián Béla: Ki nevezte ki őket állami tisztviselőkké? Talán mi neveztük ki őket?) ;.,•;„_

Next

/
Oldalképek
Tartalom