Képviselőházi napló, 1931. II. kötet • 1931. november 04. - 1933. november 25.

Ülésnapok - 1931-18

72 Az országgyűlés képviselőházának 18. ülése 1931 november 10-én, kedden. rát 2—3 esztendővel. Restellem bevallani, hogy egész Európában Magyarország az, egyetlen állam, ahol 1868-tól kezdve megelégedtünk a hatosztályos mindennapi iskolával. (Egy hang a szélsőbaloldalon: Mi van a nyolcosztályú népiskolával?) A nyolcosztályú népiskolát, amelyre vonatkozólag törvényjavaslat is késztilt, sajnos, ma, amikor a gazdasági viszonyok megromlottak, nem lehet felállítani. A háború után mindenütt a világon az államok rengeteg új iskolát, új könyvtárakat, múzeumokat, egyetemeket és kutató intézetedet állítottak fel. Azok a nemzetek pedig, amelyek kisebbségeket kebeleztek be, természetszerűen iskolák útján akarják maguknak meghódítani a nemzeti kisebbségek új generációját, az ő kuttúrközösségük tagjaivá akarják őket tenni éppen szaporított iskoláikon keresztül. A másik szempont a demokrácia. Ez a má-« sik világmotívum, amely mindenütt megduplázta a kulturális költségvetést. A széles néptömegek követelik és pedig joggal, hagy egyforma lehetőségük, egyforma sanszuk legyen a műveltségre. Szükséges az, hogy a művelődés ne lehessen születési előjog. (Peyer Károly: Csak vallási! — Griger Miklós: Pénz kell hozzá!) De még az írni-olvanitudás sem számol azzal,, hogy az egyént gazdasági nagyobb lehetőségekre, jobb keresetre képesítse. Innen van az, hogy mindenütt felemelték a tankötelezettség korhatárát. De harmadszor felduzzadt a kulturális költségvetés mindenütt azért is, inert a társadalom elszegényedett, a felekezetek, a kisebb közösségek, a községek nem tudják fenntartani a kulturális intézményeket, melyeket a régi liberális államkoneepció korában még fenn tudtak tartani. Mindebből az következik, hogy mikor a szörnyű világháború, a

/ forradalmak és az oláh megszállás ezt az országot a kormányzat átvette, akkor rengeteg kulturális kiadás szakadt ennek a szerencsétlen kis országnak a nyakába. Jusson eszünkbe az Alföld, amelynek iskolaügye századokon át el volt hanyagolva. Már az 1825-iki országgyűlés követeli az alföldi iskoláztatást. Jusson eszünkbe a nagy analfabetizmus felburjánzása, amelyet a háború különösen előidézett. Jusson eszünkbe a menekült egyetemek kérdése. Egy szóval egy csomó kulturális feladatot kellett az államnak gyorsan megoldania. Hogy azonban ez 'bizonyos ökonómiával és nem egyoldalúan történt, mutatja az, hogy a kultusztárcának 98 millió pengő beruházásából 53 millió pengő jutott a szoros értelemben vett népoktatási és népművelési célokra. De itt van a polgári iskolák kérdése. Egy csomó polgári iskolát kellett felállítani éppen a nép kedvéért, mert nyolcosztályú népiskola nincs nálunk. Egyik programmpont Volt azután az iparos- és tanoncképzésnek a fejlesztése is. Demokratikus, népbarátpolitikát az folytat, aki a tömegek iskoláztatását előmozdítja, mert sohase felejtsük el, hogyha mi egészséges politikai demokráciát akarunk, annak csakis a műveltség, a kulturális demokrácia lehet csak az alapja. Mihelyt a világválság szele 1928 táján bennünket is kezdett érinteni, akkor már a következő két évi kulturális költségvetésünk 12 millióval csökkent. Nem lehet tehát azt mondani, hogy az utolsó két évben is folyt tovább bizonyos «tékozló» politika, mert hiszen már tizenkét millióval kevesebb volt a kiadás az utolsó két évben. Ami a tavalyi kultuszköltségvetést illeti, méltóztatnak tudni, hogy ez 120 millió pengős volt és hogy ebből 46 millió pengő a népoktatás céljaira ment, De most megint a jövő érdekel engem. Ha nézem a 6-os bizottság jelenté- j sét, és ott a kultusztárca költségvetését két és fél millió pengővel megcsonkítva látom, akkor arra gondolok, hogyha majd az a bizonyos 650, vagy 600 millió pengős normál költségvetés fog a nyakunkba szakadni, ugyan hol lehet még tovább nyirbálni a kiultuszköltségvetést, hiszen mindnyájan takarékoskodni akarunk. Hát lehet a kisdedóvókat nyirbálni? Hiszen azok a legnagyobb szociális funkciókat teljesítik. Akár a vidéken, ahol a mezőgazdasági munkások gyermekei vannak, akár az ipari centrumokban, ahol a munkásanya gyermekét óvodába viheti, j az óvodákhoz nem 'nyúlhatunk, ha modern álv lam akarunk maradni. , A népoktatási intézmények? A nemzet sohasem mondhat le arról, hogy fiait legalább az elemi műveltségben kivétel nélkül ne részesítse. A középiskolák? Ez a kormányzat tíz év alatt egyetlenegy új középiskolát sem állított fel. Ez nagy érdeme, hiszen annyi város követelte és a kormányzat ellenállt. (Zaj a baloldalon) Igen, pár új épületet építettek, de új középiskola nincsen. Most itt lehetne egy kissé takarékoskodnunk abban aa esetben, ha nem ütköznénk bele a felekezetek hagyományaiba. / 1924-ben a Közoktatási Tanácsban kidolgoztäBr egy tervezetet, amely tíz középiskolát szüntetett volna meg és már akkor egy jobb kulturális topográfia jött volna létre, azonban a regionaliamus — valljuk meg, épp iá politikában —- az egyes városok, a vidék érdeke nem engedte meg, hogy az akkor indokolatlan megszüntetendő iskolákat kiiktassuk a magyar kultúrából]. Az egyetemek kérdése? Itt nagy paradoxonnal állunk szemben. Ha abból a sze/mpontból nézem a kérdést, vájjon a többi országban' milyen a lakosság száma és hány egyeteme van, akkor azt látom, hogy sokkal kisebb lakosságú országnak sokkal több egyeteme van. (Zaj a szélsőbaloldalon. — Griger Miklós: Gazdagabbaík!) A számokat most mellőzöm., Ha viszont azt nézem, mi az ország teherbíróképessége, akkor meg kell állapítanom, hogy sok nekünk ezt a főiskolaügy. De ha megint úgy, mint a 6-os bizottság tette, nézem, hogy melyiket szüntessem meg, akkor kitűnik» hogy nem lehet egyiket sem, mert egyiknek a megszüntetése sem hoz különös hasznot. Egy dunántúli egyetemre szoktak leginkább hivatkozni. De méltóztassék megnézni a 6-os bizottság jelentésének egyik mellékletét, ha jól tudom a 6-os számút, ott meg lehet látni, hogyha meg is szüntetnők ezt aa egyetemet, vagy bármely vidéki egyetemet, fennmaradnának kórházak címén, hiszen a klinikák, amelyek körülbelül 80%-át teszik & kiadásoknak, a tanárokat rendelkezési állományba kellene helyezni, szóval némi dologi kiadások megtakarításán kívül semmi haszon sem volna az egyetem megszüntetéséből. A haszon í;íz év múlva kétségkívül jelentkeznék és ha mi tíz évre előre akarunk dolgozni, akkor megszüntethetjük ezeket az egyetemeket. Itt van a külföldi ösztöndíjak és kollégiumok ügye. Ezeket is, valljuk meg, redukálni kell. Sokan a megszüntetésüket követelik, (Ügy van! balfelől.) de már 200.000 pengőre redukálta ennek költségeit a 6-os bizottság, sőt, úgy tudom, azóta még nagyobb csökkentést eszközölt. Ha azonban ezek végleg megszűnnének, (Zaj a baloldalon.) — később foglalok állást, most csak r a diagnózist adom — ha tehát ezeket a kollégiumokat végleg megszüntetjük, akkor megszűnik bizonyos tudó-