Képviselőházi napló, 1931. II. kötet • 1931. november 04. - 1933. november 25.
Ülésnapok - 1931-18
T^ Az országgyűlés képviselőházának 18. ülése 19$ 1 november 10-én, kedden. 73 mányos területeken a specialistaképzés, akkor a tehetséges magyar fiatalembereknek nem lesz alkalmuk a külföldi tudományt s egyéb kultúrát megismerni. (Nagy Emil: En saját pénzemen voltam kint annakidején külföldön. Nagy zaj a jobbodalon. — Andaházy Kasnya Béla: Saját pénzén vagy a papája pénzén 1 ? — Nagy Emil: Szegény gyerek voltam! — Zaj.) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak. (Zaj. — Peyer Károly: A viharcsengőt ! — Malasits Géza: De nem az állam pénzén ment * ki! — Zaj.) Csendet kérek. (Peyer Károly: {Szeretném a névsort látni, kik voltak ösztöndíjjal külföldön!) Kornis Gyula: Minden évben idehelyezte / a kultuszminiszter úr, megtetszett kapni tavaly is, itt volt a Házban a jelentés. (Zaj.) Elnök: Csendet kérek. Kornis Gyula: Ha megszüntetnék ezeket az intézeteket, megszűnnék a lehetősége nagy csomó tudományos és egyéb kulturális személyes kapcsolat külfölddel. Már pedig, ha vissza méltóztatnak gondolni nagy tragédiánkra, hogy hogyan jött létre a trianoni szerződés, méltóztatnak tudni, hogy mit jelentett az oláh meg a cseh ifjaknak a külfölddel való sok-sok barátkozása. (Malasits Géza: Meg a magyar szolgabírák garázdálkodása!) Szóval, ha végignézem a 6-os bizottság jelentését, azt látom, hogy alig nyílik további alkalom éppen a modern állam kulturális és szociális terheinek csökkentésére. Most tehát elénk mered a tragikus pro' bléma, hogy mit tegyünk. Mert vagy kultúrállam akarunk maradni és akkor nem tehetünk egyebet, mint soványítsuk^ a keretet^ de meg ne szüntessük azokat, (Dinnyés Lajos: « Kenyeret" adjanak és tisztességes jogrendet! — Zaj a baloldalon.) vagy pedig paraszitállaimmá zsugorodjunk össze és akkor lemondunk a kulturális igényekről és akkor megszüntethetjük mindezeket az iskolákat, egyetemeket, stb. (Zaj.) Nyilván mindenkinek, aki a nemzeti élet lényeges elemének tartja a kultúrát, (Zaj. — Halljuk! Halljuk!) rokonszenvesebb az én dilemmámból az első megoldás, tudniillik, hogy amennyire tudjuk, szűkítsük, soványítsuk a kereteket, (Friedrich István: Amennyi a pénzünk!) — ebben azt hiszem, megegyezünk, — de meg ne szüntessük, mert ha megszüntetjük, akkor a magyar kulturális élet történeti folytonossága megszakad és akkor már nem lesz többé alkalmunk évtizedek alatt ezt visszaállítani. (Rassay Károly: Elsején miből fizetnek? • Fogalma sincsen a helyzetről! — Zaj. — Nagy Emil: Itt éhen pusztulnak az emberek!) A modern állam harmadik oldaláról is szerettem volna beszélni, (Halljuk! Halljuk! u baloldalon.) tudniillik arról, hogy a modern állam kénytelen a gazdasági életbe is belenyúlni, ebben a nagy világversenyben kénytelen pozitív gazdaságrendező és irányító feladatra vállalkozni. Es akkor meg tudom érteni, hogy utakra, hídépítésekre, vízi beruházásokra, a hitelélet emelésére, a posta és a vasút beruházásaira, exportemelésre stb. 607 milliót költöttek el. Hibák történhettek az elköltés körül — megengedem. Ilyen nagy összegeknél azonban bizonyos gyarlóság és sikertelenség mindig előfordulhat. Szerettem volna — mondom^ — tovább elmélkedni éppen a gazdasági kérdésekről. (Elnök csenget.) Egyet azonban meg kell állapítanom. Nem lehet semmi más egyéb problémánk, mint az, hogy törjük a fejünket azon, hogyan lehet ebből a gazdasági válságból kimenekülni, (Ügy van! Ügy van! jbbbfelől.) hogyan lehet vivikálni úgy állami, mint. magángazdaságot, hogyan lehet kereskedelmi mérlegünket aktívvá tenni, — mert itt mindig hallom, hogy tegyük aktívvá kereskedelmi mérlegünket, de Jiogy hogyan, arra nézve szeretnék tervet hallani — azonkívül hogyan lehet devizánkat növelni. Elnök: Méltóztassék befejezni a beszédét, képviselő úr. Kornis Gyula: Azonnal befejezem. Ebben a munkában össze kell fognunk a nemzeti vészedéi em idején, éppúgy, mint az angoloknak. Ezért jut eszembe éppen egy angol gyarmatpolitikus szava, (Zaj, — Halljuk! Halljuk!) hogy a fehérekkel megyek a feketék ellen, de a feketékkel megyek az alligátorok ellen. Ittvan a nagy gazdasági válság, mint az alligátor tátja felénk i rettenetes száját, hogy elnyeljen. Nekünk most össze kell tehát fognunk. A miniszterelnök úr iránt viseltetett bizalmamnál fogva a jelentést elfogadom. (Hosszantartó élénk éljenzés és" taps a jobboldalon és a középen. — A szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik? Patacsi Dénes jegyző: Sándor Pál! Sándor Pál: T. Ház! (Halljuk! Halljuk!) Hivatkozva az előrehaladott időre, tisztelettel kérem, legyenek kegyesek megengedni, hogy beszédemet holnap tarthassam meg, egyszersmind kérem, hogy beszédidőm egy negyedórával való meghosszabbítását is szíveskedjenek megadni. (Helyeslés.) Elnök: Méltóztatnak a képviselő úr beszédének elhalasztásához hozzájárulni? (Igen!) A Ház a halasztásihoz hozzájárul. Az idő előrehaladván, a vitát megszakítom és előterjesztést teszek legközelebbi ülésünk idejére és napirendjére nézve. Javaslom a t. Háznak, hogy legközelebbi ülésünket holnap délelőtt 10 órakor tartsuk (Zaj. — Halljuk! Halljuk!) és annak napirendjére tűzessék ki a mai napirendünkön szereplő két jelentés együttes folytatólagos tárgyalása. Méltóztatnak napirendi javaslatomat elfogadni? (Igen!) Ha igen, úgy ezt^ határozatkép mondom ki. Fábián Béla képviselő úr az ülés folyamán a házszabályok 143. §-ának b) pontja alapján kért és kapott felszólalásra engedélyt, így tehát a képviselő urat illeti a szó. Fábián Béla: T. Képviselőház! (Halljuk! Halljuk!) Méltóztassanak megengedni, hogy néhány egészen rövid kijelentésre vegyem igénybe a t. Ház figyelmét: (Zaj. — Elnök csenget.) Elsősorban méltóztassék megengedni, hogy amint egész beszédem folyamán abból indultam ki, hogy azért nem változhatik itt meg semmi, mert minden maradt a régiben, előttem felszólalt t. képviselőtársam beszédénél is azt mondtam, hogy tíz éve halljuk ugyanezeket a gondolatokat és sajnos, ebbe pusztultunk bele. Méltóztassék megengedni, hogy rátérve felszólalásom tulajdonképpeni tárgyára, legelsősorban kérjem, hogy méltóztassék a Segnerféle jelentést az állami legfőbb számszéknek a népjóléti minisztériumi vizsgálat ügyében hozott jelentését az összes tanúvallomásokkal együtt a Kép viselőház tagjainak rendelkezésére bocsátani és akkor meg méltóztatik állapítani, hogy minden kijelentés, amelyet a népjóléti minisztérium ügyében egy esztendővel ezelőtt tettem, nemcsak valónak bizonyult, hanem a Segner-féle vizsgálat v annál sokkalta többet is állapított meg. (Esztergályos János: Az Esplanade szállodáról még nem is beszélt!) Ez az első. Másodszor méltóztassék megengedni, Jiogy azokról a tisztviselőkről beszél11*
