Képviselőházi napló, 1931. II. kötet • 1931. november 04. - 1933. november 25.

Ülésnapok - 1931-18

60 Áz országgyűlés képviselőházának lés jobb felől és a középen.) Ez végeredményben az iparnak is érdeke, mert az ipar így kapja meg termelése számára a szükséges fogyasztóikat is. Természetesen ezt a politikát úgy kell folytatni, hogy az iparba befektetett jelentékeny tőkék ezzel veszélyeztetve ne legyenek. Az a kérdés mármost, van-e kilátás arra* hogy ez a mezőgazdasági válság akár általánosságban, akár minálunk különösen véget ér. En ebben a tekintetben nem akarnék túlságos opitmizmust kelteni, de mégis rá kell mutatnom arra, hogy a közelmúlt fejlődésében van egy-két olyan kedvező szimptóma is, amely talán arra enged következtetni, hogy ez a válság is véget fog érni. A mezőgazdasági világválság befejezése függ attól, hogy a kereslet és kínálat a mezőgazdasági termékekre vonatkozólag ismét egyensúlyba fog-e jutni vagy nem. Ebben a tekintetben a legutóbbi adatok mutatnak egy bizonyos tendenciát arra, hogy ez az egyensúly ismét helyreáll. A tengerentúli államok egynémelyikében 1931-ben először fordul elő, hogy kevesebb területet vetettek be búzával, mint az azelőtti években. Különösen Argentínára, Ausztráliára és Kanadára vonatkozólag hozhatok fel ilyen adatokat. Ugyanakkor azonban észlelhető az is, hogy ia mezőgazdasági termékeknek, különösen .a búzának fogyasztása egyes országokban emelkedett. Így például Kínára vonatkozólag vannak kimutatások, amelyek szerint az ottani búzafosryasztás egymillió métermázsáról ötmillió métermázsára emelkedett rövid pár éven belül a húsz év óta ott dúló forradalmak ellenére és a tropikus országokban szintén a ibúza iránti kereslet erős emelkedésével állunk szemben. Üjra hangsúlyozni akarom, hogy ezekből az adatokból nem akarok messzemenő következtetéseket levonni, de annyit talán lehet belőlük következtetni, hogy túlzottan sötét pesszimizmusba ia mai válság láttára sem kell süllyednünk, mert minden válságnak megvan a vége és a mai is meg fogja találni a végét. Örökké nem tarthat a depresszió, mint ahogyan — sajnos — örökké nem tart a prosperitás időszaka sem. A másik kérdés az, hogy amennyiben a mezőgazdasági válság tovább tart, van-e mód arra, hogy mi Magyarországon némileg paralizáljuk a mezőgazdasági válságnak mireánk való hatását. Ez a gondolat igen közelfekvő, mert hiszen még mindannyiunknak emlékezetében van az az állapot, amikor az osztrákmagyar monarchián belül olyan helyzetben voltunk, hogy a nagy mezőgazdasági válságok hullámainak az osztrák-magyar monarchia közös vámterületének határain, amely ^vámterület önmaga fogyasztotta el a mi mezőgazdasági terményeinket, meg kellett állaniok. f Azt hiszem, hogy amennyiben ilyen kombinációkra törekednénk, és én változatlanul azt hiszem és évek óta meg vagyok győződve róla, hogy az ilyen kombinációk nem lehetetlenek — akkor nagyjából ugyanazokkal a területekkel kell számolnunk, amelyek az osztrák-magyar vámterület fennállása idejében a mi mezőgazdasági terményeink fogyasztói voltak. Sajnálom, hogy a trianoni szerződés 205. cikkét, amely lehetővé tette volna, hogy ebben a tekintetben bizonyos preferenciális megállapodásokat hozzunk létre az itt említett országokkal, annak idején nem vettük igénybe. Azt hiszem, a háború utáni első években a magyar közvélemény nem ismerte fel azt a helyzetet, amelybe a magyar termelés a háború után jutott. Mi a háború előtt olyan állapotban voltunk, amelyben mezőgazdasági termékeink fogyasztása feltétlenül biztosítva í. ülése 1931 november 10-én, kedden. volt. A mi összes terméseredményünket a vámterületen belül fogyasztották. Ebben a helyzetben, amikor a mezőgazdaság ezenfelül semmiféle különös védelemre nem szorult, természetes és érthető volt, ha a magyar közvélemény minden erejét arra koncentrálta, hogy elsősorban az ipart erősítse, hiszen az iparnak minden erősítése értékes aktívum volt a mi közgazdasági mérlegünkben, amellyel szemben a mezőgazdaság terén semmiféle passzívum nem jelentkezett. (Ügy van!) Ez a helyzet azonban a háború után megváltozott. Mi a háború után nem vettük észre, hogy nem vagyunk már olyan boldog helyzetben, amelyben a mi mezőgazdaságunk érdekei minden körülmények közt biztosítva lettek volna. Nekünk az új helyzetben nemzetközi megállapodások útján kellett volna megtalálnunk azokat a speciális metódusokat, amelyekkel ezek az érdekek talán a háború után is megvédhetek lettek volna. Ámde részben ama kedvező konjunktúra folytán, amely a háború után a mezőgazdasági termékekben világszerte fennállott, részben pedig az önálló vámterületre való törekvés mögött álló jelszavakban bennrejlő lendület ereje folytán annak idején ezt az utat nem követtük és folytattuk az ipar fejlesztését. Nem mondom, hogy ez haszontalan volt, ellenkezőleg azon a nézeten vagyok, hogy a magyar közgazdaság igen értékes aktívummal gyarapodott ezen az úton is. Mégis az a véle; menyem, hogy amikor a húszas évek elején új gazdasági politikánkat meg kellett szabnunk, kicsikét úgy folytattuk ezt a gazdasági politikát, mintha mezőgazdaságunkat semmiféle .veszély nem érhette. En tehát azt hiszem, hogy meg kellene keresnünk ezeket az utakat, hogy ma, amennyire csak lehet, pótoljuk azt, amit a mezőgazdaság érdekében talán .azonnal, az önálló magyar vámterület megalkotásától kezdve el kellett volna követnünk. Marschall Ferenc igen t. barátom a múltkor napirend előtti felszólalásában hangoztatta és ebben teljesen igaza van, hogy azok a megállapodások, amelyek különösen Ausztriával preferenciális alapon létesültek, nem váltak be. Nagyon szeretném azonban, ha ebből a megállapításból nem vonnánk le túlmessze menő következtetéseket. Hogy ezek a megállapodások nem váltak be, az részben függ attól, hogy maga az a rendszer, amely ezekben a szerződésekben megvalósult, túlságosan bonyolult volt ahhoz, hogy az életben simán keresztülvihető legyen. Bizonyos tekintetben hozzájárult azokhoz a kedvezőtlen eredményekhez, amelyek előálltak, az a körülmény is, hogy az általános gazdasági válság folytán a velünk szerződött országoknak fogyasztóképessége igen lényegesen megrokkant. De bizonyos tekintetben hozzájárulhatott talán a mezőgazdasági termékeink értékesítésében fennálló nehézségek gyarapításához az a kedvezőtlen atmoszféra is, amely a középeurópai államok közt ma fennállA külföldön gyakran halljuk, hogy KözépEurópában gazdasági javulás csakis akkor következhetik be, ha véget érnek azok a feszültségek, amelyek ma ezeket az országokat egymástól elválasztják. A magam részéről sohasem titkoltam azt a meggyőződésemet, — és ezt vallom ma is — hogy Közép-Európa gazdasági fellendülését veszélyeztetve látom, nemcsak a mienket, hanem az összes országokét, ha nem sikerül a fennálló ellentéteket annyira letompítani köztünk és szomszédaink közt, hogy olyan modus vivendi teremtődjék, amely bizonyos gazdasági kooperációt is lehetővé tesz.