Képviselőházi napló, 1931. II. kötet • 1931. november 04. - 1933. november 25.

Ülésnapok - 1931-27

Az országgyűlés képviselőházának 27. Méltóztatnak emlékezni rá, hogy akkor nagy volt a felzúdulás ebben a Házban nem­csak erről az oldalról, hanem a t. túloldalról is, az úgynevezett egységespárti agrárblokk tagjai részéről is a benzin-kényszerkartell megalakításával szemben és egy pillanatig úgy látszott, mintha a parlament megtalálta volna önmagát, mintha nem a többség igazodott volna a kormány akarata, előírása, parancsa szerint, hanem a többség akart volna direktí­vákat és irányítást adni a kormánynak. Úgy állt a helyzet, hogy már-már leszavaztuk a meg nem lévő pénzügyminiszter úr nevében itt beszélő és először érdemleges, azután sza­vait kiigazítva, ideiglenes választ adó politi­kai államtitkár urat, Vargha Imre t. képvi­selő urat. Akkor azonban éppen az agrárblokk t. tagjainak és egyik vezetőjének, Farkas Géza t. képviselőtársamnak részéről és Temesváry Imre t. képviselőtársam részéről megindult itt egy mentési folyamat: felmenés az elnöki székhez, lejövés onnan a politikai államtitkár úrhoz, (Derültség bálfelől.) és ez így ment reciprocitás alakjában, amíg végre a leszavaz­tatás örvényének szélén drukkoló és trémázó pénzügyi államtitkár úr kijelentette, hogy amíg a kereskedelemügyi miniszter úr nem nyilatkozik,. addig csak ideiglenesnek tekint­sék azt a választ, amelyet a benzinkényszer­kartell megalakítása ügyében előzőleg adott. A t. elnök úr elnöki ténykedése és szemé­lye iránt, éppen a t. elnök úr volt akkor is személyileg jelen az ülésen, mint elnöklő, — én a legnagyobb tisztelettel vagyok, mert tu­dom, hogy politikai pártállása szerint mindig az agrárérdekek és a kisemberek védelmezésé­nek az ügyében járt el és erre vonatkozólag évtizedes tisztes, szép múltja van, s azt is tu­dom, hogy a házszabályokat kötelességszerű­leg és hivatásszerűleg pártatlanul igyekszik kezelni, mégis, méltóztassék megengedni, régi alkotmányos jog volt évtizedeken keresztül, 1910 után is, amikor már szerencsés voltam ennek a parlamentnek tagja lehetni, hogy az elnöki ténykedéseket is, a nélkül, hogy az el­nöki tekintélyt rontani vagy rombolni akar­tuk volna, a következő üléseken szóvátettük és megvitattuk, hogy vájjon házszabályszerűen járt-e el az elnök egyes konkrét és adott eset­ben, igen, vagy nem. Tartozom kijelenteni, hogy nézetem szerint a t. elnök xír nem járt el házszabályszerűen minden jóravaló igyekezete dacára sem, (Egy hang a baloldalon : Tévedett !) mert a pénzügyi államtitkár úr először érdemleges választ adott, azután, mikor látták, hogy itt a leszavaztatás veszélyének van kitéve, akkor a t. elnök úr volt annak az előidézője és volt annak konstruktőr szerepében az elnöki székből meg csináló ja, hogy ezt az először érdemlegesnek mondott vá­laszt csak ideiglenesnek mondotta a pénzügyi államtitkár úr és a kereskedelemügyi minisz­ter úr állásfoglalásától tette függővé a vég­leges választ, (Felkiáltások a baloldalon : Itt van Kenéz miniszter úr!) akinek állásfoglalásá­ról, sajnos, még ma sem értesült a t. Ház, mert eltelt egy hét és egy ilyen fontos, kardinális kérdésben, mint ez, a kereskedelemügyi minisz­ter úr nem tartotta méltónak a Ház, nyilvános­ságát arra, hogy nyilatkozzék, hogy hozzájá­rul-e azokhoz a fejtegetésekhez, amelyeket itt a pénzügyi államtitkár úr tett, vagy pedig nem járul hozzá, akarja-e az ásványolaj kény szer ­kartell kérdésében a rendeleti úton való elinté­zést, igen, vagy nem. (Felkiáltások a balolda­lon: A miniszter úr kimegy!) ülése 1931 november 25-én, szerdán. 437 Ki is megy a kereskedelemügyi miniszter­úr! Az igazság elől nem lehet kifutni, (De­rültség.) ezt a kérdést itt a Házban kell előbb­utóbb gyökeresen elintézni és nem a 33-as bizottság elé vinni (Elénk helyeslés és taps a bal- és szélsőbaloldalon.) ennek a kérdésnek a megoldását és mellékvágányra terelni a dol­got, mert állítom, hogy a 33-as bizottság csak egy albizottság, csak ^ egy mellékvágány­testület, a generális intézkedések joga itt van a parlamentben. (Élénk helyeslés és taps a bal­és szélsőbaloldalon.) Ennek nyilvánossága előtt szíveskedjék nyilatkozni a kereskedelemügyi mi­niszter úrnak, hogy — ha már egy óvatatlan pillanatban idejött, nem is tudván, hogy mit akarok mondani, (Derültség.) de úgylátszik az igazság sugallatának az ereje behozta ide a t. kereskedelemügyi miniszter urat—(Kenéz Béla kereskedelemügyi miniszter: Az előbb azt mondta, hogy kimegyek előle) azonosítja-e ma­gát azzal, amit a t. pénzügyi államtitkár úr mondott, igen, vagy nem, mert mi itt a Kép­viselőházban a nagy nyilvánosság «lőtt igenis szavazni akarunk erről a kérdésről. (Ügy van! Űgy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Adja. Isten, hogy a szavazás még ma megtörténhes­sék, vagy pedig a legközelebbi ülés alkalmá­val történhessék meg, amikor az érdemleges választ a t. kereskedelemügyi miniszter úr meg fogja adni. Visszatérek arra, hogy szerintem a házsza­bálysértés hol követtetett el. Ha egyszer a poli­tikai államtitkár úr, aki a meg nem lévő pénz­ügyminiszter nevében képviseli a pénzügyi kor­mányzatot, azt mondja, hogy: «Kérem válaszom elfogadását, tudomásai vételét», akkor ezt fel kell tenni szavazásra. En tudom, hogy vannak esetek, amikor eljáró főemberek jelentkeznek mentőangyalnak, vagy egy jótékony amerikai nagybácsinak a szerepében, (Derültség a bal­és a szélsőbaloldalon.) de én úgy szerettem volna, hogy a t. elnök úr ne jelentkezzék ilyen szerepben (Ügy van! bálfelől.) és ne mentse meg a kormányt a leszavaztatástól és hogy a t. agrár­blokk, (Felkiáltások a baloldalon: Hol van?) amelynek vezetője Farkas Géza igen t. képvi­selőtársaim, aki tagadhatatlanul nagy érdemeket szerzett azzal, hogy azt a kimozdíthatatlannak hitt nagy párthatalmat az eddigi kerékvágá­nyokból kimozdította és kibillentette, aki úgy a kartell-kérdésben, mint az álláshalmozások és az összeférhetlenség kérdésében velünk egyező állásponton volt eddig sok esetben, (Ügy van! bálfelől.) vonta •'• volna le a kon­zekvenciát ennél a kérdésnél és bocsátotta volna szavazás alá, (Ügy van! bálfelől.) hogy egyszer már a parlament csakugyan megtalálhatta volna önmagát legalább egy pár pillanatra és példát adott, statuált volna arra nézve, hogy a kormánynak a jövőben nem asze­rint kell egyes törvényjavaslatokat vagy ren­delkezni akarásokat idehozni, amint az a nagy kartellalakulatoknak, az álláshalmozóknak, a nagytőkének tetszik, hanem a kisemberek^ érde­kében, a kisemberek védelmezésében pártkü­lönbség nélkül össze kell fognunk mind­annyiunknak. T. Ház! Ezzel szemben mi történt? A t. po­litikai pénzügyi államtitkár úr a koncentrikus támadások ellen oldalvédet és hátvédet kapván az egységespárti agrárblokk tagjai részéről is, Temesváry t. képvselőtársam részéről és^ az el­nök úr részéről, visszavonult a főhadiszállásra, a pénzügyminisztériumba, r amely ma, sajnos, nem képez és nem jelent mást, mint egy ádófel­emelési, adóbehajtási és Tövedelemszaporítási

Next

/
Oldalképek
Tartalom