Képviselőházi napló, 1931. II. kötet • 1931. november 04. - 1933. november 25.

Ülésnapok - 1931-27

Az országgyűlés képviselőházának 27. mert a Statisztikai Hivatal adataira nézve nem kívánom ugyan azt mondani, hogy részben nem igazak, de megkívánom jegyezni, hogy a Statisztikai Hivatal nagybani árakat vett alapul békében és vesz alapul ma is, ami minket mezőgazdákat nem érdekel. Engem az érdekel, hogy a mezőgazda békében hogyan vett és ma hogyan vesz. Ezt pedig a könyvelésemből állapítottam meg, amelyért természetesen felelek, miután hiteles. Amikor tehát a szénre vonatkozólag — amire később ki fogok térni — a Statisztikai Hivatal csak 132-es indexszámot állapít meg, én kénytelen vagyok könyveimből 166-os indexszámot megállapítani, mert én például a bányából direkt vásároltam, békében 2 pengő 43 fillérért, ma pedig ugyancsak direkt a bányából vásárolom a szenet 4 pengő 04 fillérért. Nekem ezek a számok tehát mérvadók. Végeredményben a kisgazda sem a budapesti nagykereskedelmi árakon kapja az árút, hanem azon az áron, ahogyan a krájzlerostól, vagy a kisiparostól a kisvárosban megveheti. A mezőgazdaságra nézve teljesen helytelen alapból indulunk ki, ha a Statisztikai Hivatal adatait vesszük, tehát azt kell néznünk, hogy a mezőgazda hogyan tud vásárolni. (Helyeslés balfelől.) Ezen összegezési után természetesen mutatkozik egy eltolódás a mezőgazdaság feleslegeinek és szükségleteinek ára között olyan formában, hogy a felesleg eladási ára 35—40 indexszám körül van, a szükségletek pedig 130—135-ös átlagos indexszámot mutatnak. Ezeknek az indexszámoknak a megállapítása nagy munka volt, mert alapul vettem egy ezerholdas birtokot és azt, hogy egy ezerholdas birtoknak egy évben mire van szüksége. Ezt az «egy évben mire van szüksége»-t megszoroztam az árakkal és ezt osztottam el a végén és így hoztam ki a 130—135-ös indexszámot. A 35—40-es indexszám az eladásnál és a 130—135-ös indexszám a vételnél effektive 100 indexszám spannungot mutat a békével szemben. Ezt a 100 indexszámos spannungot a mezőgazdaság csak úgy tudja megúszni természetesen, hogy ezzel jövedelme, megszűnik, illetőleg a minimumra csökken. A mezőgazdaság eladósodása állítólag — amit kontrollálni nem tudtam — nem sokkal nagyobb, mint békében volt, — papíron. Ezzel szemben, ha tekintem az eladósodást a békebeli eladósodással szemben, akkor meg kell állapítanom, hogy tulajdonképpen háromszoros eladósodás történt, mert a kamatteher súlya háromszoros eladósodást von maga után. (Igaz! Ügy van!) Ezeknek a rezüméje a következő. A mező gazdaságnak három tényező adja meg a tönkrejutását : a feleslegek eladásánál az alacsony árak, a mezőgazdaság által vásárlandó szükségletek abnormis magas ára és harmadszor az eladósodás mértéke és az adósságok után fizetendő mértéktelen kamatok. Erre a három kérdésre kívánnék kitérni és megkeresni a módját a jö^ő szanálás lehetőségének. Elsősorban rá kell térnem a jelenleg fennálló pénzszűkére, mert ez a pénzszűke is nagyban hozzájárul a mezőgazdasági termények alacsony árához. Aki valaha vásáron volt kin falrn, jól látta, hogy a régi jó időkben milyen tülekedés, konkurrencia mutatkozott, amikor az egyik kereskedő a másik után futott és kérdezte & üolgárenibert : mennyiért adja a marhát, Ma már a vásár képe megváltozott, két-három kereskedő lézeng duzzadt zsebbel, mert másnak nincsen pénze, s ez a három ember egymással ülése 19S1 november 25-én, szerdán. 425 összefogva kizár minden konkurrenciát. Nem hogy megkérdeznék, mennyiért adja az eladó, hanem még oda sem mennek, az eladó fut a kereskedő után, hogy vegye meg az, állatot. A konkurrencha kizárása természetesen magával hozza, hogy az árakat így mesterségesen letörik, holott erre egyáltalán nem lehet ok az, hogy az árak külföldi relációkban is lehetetlenül rosszak. Ha alapul vesszük, hogy Milánóban a múlt héten 2.68 lírával jegyeztek .a príma marhát, ami magyar pénzen 67—68 fillért tesz ki, akkor érthető, hogy 40 fillérért a príma marhát nem lehet eladni, mert 25—26 fillér az a költség, amelyet a kereskedő Magyarországtól Milánóig feltétlenül kifizet. De a pénzzsűke egyébként is teljesen megöli a kereslet és szükséglet arányának helyes kibontakozását, mert a pénzmennyiség teóriában összefüggésben van a fedezettel... Elnök : Lejárt a képviselő úr beszédideje. Br. Biedermann Imre : Kérek negyedórai meghosszabbítást ! Elnök : Méltóztatik-e a negyedórai hoszszabbításhoz hozzájárulni ? (Igen.) A Ház a meghosszabbítást megadja. Br. Biedermann Imre :... de a praxisban annyi pénzre van szüksége egy nemzetnek, egy országnak, mint amennyi szükséglete tényleg van. Itten tehát a pénzkérdésnél ki kell térnem Petracsek t. képviselőtársam által a múltkor már odavetett gondolatra, hogy egy másodrendű szükségpénzt kreáljunk. En meg tudom ítélni s tudom nagyon jól, hogy a Nemzeti Bank által tovább kibocsátandó pénz bizonyos inflációt jelent, de azzal szemben, amit Sándor Pál t. képviselőtársam a múltkor itt közbevetett, hogy az is infláció, ha aranybázis helyett más bázisra alapított szükségpénzt bocsátunk ki, a magam részéről inflációnak azt el nem ismerem. Ha olyan pénzt bocsátanak ki, amelyre nincs fedezet, az infláció. Ha azonban tudok fedezeti bázist nyújtani valaminek, mintahogy pl. az említett Visnya-féle terv a kibocsátási bázist nem aranyban, de földben nyújtja, és ha arra a földre, mondjuk a kincstári, közalapítványi és községi földekre, amelyek cirka másfél millió holdat tesznek ki, bocsátok ^ki kötvényt, akkor annak legalábbis olyan bázisa van, mint a Nemzeti Bank pénzének, mert 200%-os biztosítékot tudok nyújtani, míg a Nemzeti Bank pénze tudtunkkal csak 28—30%-os biztosítékot jelent. A feleslegek alacsony árának második tézise pedig abban áll, hogy a múltban túlságosan belementünk az iparvédelembe. Ne méltóztassék félreérteni, nem akarok itt az ipar ellen kirohanást intézni, mert ez nem célom, miután én inkább összefogást hirdetek. Meg kell azonban állapít anoni azt, hogy a múltban iparpártolás címén kétszer adóztatták meg a mezőgazdaságot. Megadóztatták elsősorban azzal, hogy amikor a mezőgazdasági termények kiviteléről tárgyalunk és piacokat keresünk, természetesen az a külföldig ország bizonyos rekompenzációkat fog kívánni ipari oldalon. Ha mi elzárkózunk attól, hogy a vámokból valamit engedjünk, hogy iparcikkeket behozhassanak, annak természetszerű következménye mindenkor az, hogy a mi mezőgazdasági feleslegeink elhelyezése nehézségekbe ütközik. Ez volt az egyik adó, amelyet a mezőgazdaság lerótt. A másik adó, amelyet lerótt, természetszerűleg az a következmény volt, hogy a vámokkal védett ipar olyan árakat termelt 62*