Képviselőházi napló, 1931. II. kötet • 1931. november 04. - 1933. november 25.

Ülésnapok - 1931-26

402 Az országgyűlés képviselőházának í ban csak 180—200 milliónak kellett volna lennie, ha ugyanazon az alapon álltunk volna. T. Ház! Ugyanígy vagyunk bankjegyeink mennyiségével, amely 380 milliót tesz ki, holott a múlt esztendőben ilyenkor 414 milliót tett ki, tehát csak 8%-kai többet — a gazdasági élet mai volumen je bizonyára kevesebbet igényelne — és a legnagyobb bank jegymennyiség 456 millió volt 1928-ban, tehát csak 16%-kai több, mint ma. Eibből én azt akarom következtetni, hogy itt deflációs politikáról beszélni sem lehet. Ellenkezőleg azt hiszem, hogy amikor a Magyar Nemzeti Bank váltóállománya már túlhaladta az egész bank j egy forgalmat, akkor már bizonyos mértékig veszélyes ihelyzet állt elő, amelyre vonatkozólag közhiteli érdekekből nem kívánok részletesen nyilatkozni. Normális időkben a váltótárca a jegy forgalomnak körülbelül 50%-a körül szokott mozogni, a külföldi jegybankoknál a váltóállómány a bankjegyforgalom 15—30%-áig terjed!; egyedül Ausztriában és Németországban emelkedik ez 70—80%-ig. Azt hiszem, hogy azok, akik ilyen körülmények között deflációs politikáról beszélnek, tévedésben vannak. Tévedésben vannak a jegybank szerepét illetőleg, A jegybank nem hitelforrás, ihanem csak a normális hiteléletnek leadminisztráló ja a pénzforgalmi eszközök rendelkezésre bocsátása által. Hitelforrás csak kétféle lehet: a belső tőkeképződés és a külföldi hitelek. Az egyikről a külföldi hitelekről nem lehet beszélni, a (belföldi tőkeképződésről és annak akadályairól szintén neim kívánok beszélni, mert hiszen felszólalásom kerete nem engedi meg, hogy abba belemélyedjek, bár azt hiszem, szemben előttem szólott igen t. barátottnmal, hogy gazdaságjogi intézkedéseink mintha nagyobb hatással lennének a frite

1 életnek ezekre a rossz jelenségeire, mint az adózási kérdések. (Eber Antal: Még ez is! Én erről nem beszéltem! Jó még kiegészíteni!) Már most ilyen körülmények között azt mondom, hogy a defláció vádját a jegybankkal szemben nem találom egészen helytállónak. Veszélyesnek tartom azonban abból a szempontból, hogy olyan gondolatokat és olyan hangulatokat akarunk a közönség lelkébe belevinni, aímelyek éppen az infláció elkerülése szempontjából fontosak. Nem kívánok beszélni a pénzjegyszaporítási gondolatokról sem, amelyek minden oldalon felmerültek, mert nézeteim szerint az, aki fedezetlen .pénzeket akar nyomatni, implicite azt akarja, hogy a Jegybank inflációs Politikát csináljon. Ezt a magunk részéről el kell íhogy utasítsuk. (Az elnöki széket Czettler Jenő foglalja el.) Ellenben, ami a devizakorlátozások : teljes felszabadítását illeti, amit előttem^ szólott t. képviselőtársam proponált, én jó társaságban érzem magamat, amikor szemibeszállok az igen t. képviselő úrnak ezirányú igen érdiekes érveivel, ö azt mondja, hogyha valaki nem kapja meg az ő szerinte legalizálandó zugforgalmi árfolyamon kiszámított pengőmennyiséget az exportért, akkor az pönálét jelent. Bocsánatot kérek, én ezt nem így fogom fel. Ha a pengő belső vásárlóereje ugyanaz, ami volt három vagv öt hónappal ezelőtt, akkor ha ennek megfelelő pengőmennviséget kap az exportőr, megkapja azt, ami őt megilleti és ha ennél többet kap, — ugyanolyan vásárlóerejű pénzt! — akkor illegitim hasznot húz. (Eber Ant-silï De a kukoricánál, a vasnál nem ugyanazok az árak!) Bocsánatot kérek, én nem be. ülése 1931 november 2^-én, kedden. szélek kukoricáról, nem beszélek részletkérdésekről, én általában beszélek a kérdésről. Egy példával akarom megvilágítani, hogy mennyire nem áll igen t. képviselőtársamnak az az állítása, hogy az árak kialakulása szempontjából közömbös az, hogy zugforgalmi árak fognak-e érvényre jutni, vagy pedig nem. Igen t. képviselőtársam igen ostorozza és szellemesen deviza-arisztokratáknak nevezi azokat az ipari vállalkozásokat, amelyek a saját nyersanyagszükségletük r fedezését sajátmaguk exportja útján akarják elérni, tehát olyan törekvést árulnak el, amely ebben az országban a jelen pillanatban, amikor az országnak legnagyobb baja az, hogy fizetési mérlege passzív, az ország egész közgazdasága és pénzügyi helyzete szempontjából igenis a legnagyobb jelentőséggel és fontossággal bír. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől. — Eber Antal: Ügy van! r De általánosan!) Bocsánatot kérek, ezek a^ vállalatok, amelyek azért exportálnak és azért veszik magukra az export veszteségeit, az export rizikóit, hogy a sajátmaguk termeléséhez szükséges nyersanyagokat megkapják, a legszigorúbb kontroll alatt állanak és ha devizafeleslegeik vannak, kötelesek azokat a jegyintézet rendelkezésére bocsátani. A legnagyobb érdek fűződik ehhez a kompenzációhoz (Éber Antal: De a kereskedelemben is!) és nagyon csodálom, hogy az igen t. képviselő úr — ismétlem — rendkívül megkapó dialektikája révén ebből a kérdésből kifolyólag megint szembe akarja állítani ... Elnök: Lejárt a képviselő úr beszédideje! (Felkiáltások: Meghosszabbítjuk!) Bíró Pál: Kérem beszédidőm meghosszabbítását. Elnök: Mennyi meghosszabbítást méltóztatik kérni? Bíró Pál: Negyed órát! Elnök: Méltóztatnak hozzájárulni a képviselő úr beszédidejének negyedórával való meghosszabbításához? (Igen!) A Ház a meghosszabbítást megadja. Biró Pál: A képviselő úr ismét szembe akarja állítani egymással a magyar mezőgazdaságot és a magyar gyáripart. Erre semmiféle szükség sincsen. Az természetes, hogy a magyar mezőgazdaságnál, amelynek nincsen szüksége arra, hogy az exportjából befolyó devizákért külföldi nyersanyagokat vásároljon. (Éber Antal: De van szüksége!) vagy csak egészen elenyésző kis mértékben, ennek a kompenzációnak kérdése egészen más, mint annál az iparnál, amely hogy egyáltalában termelni tudjon, kell, liogy külföldről hozza be nyersanyagszükségletét, (Eber Antal: A kereskedőnek is van szüksége rá!) Efelett nem lehet vitatkozni. (Éber Antal: Hogyne lehetne!) Egészen helytelen és állítom, hogy a mai veszélyes helyzetben veszélyes játék feleslegesen minduntalan szembeállítani egymással az egyes fogyasztási ágakat akkor is, amikor érdekellentétek nincsenek is. (Ügy van! Ügy van! jobb felől. — Éber Antal: Az ilyen kedvezmény állítja szembe!) Igen t. képviselőtársam az kívánja,^ hogy szűnjék meg ez a kompenzáció, (Felkiáltások balfelől: Ilyenek a GyOSz-magyarok! ) és hogy a zúgforgalmi árak jussanak mindenütt érvényre, és azt mondja, hogy ez árnívó emelést nem idézne elő. Gyakorlati példával akarom ezt a tévedést illusztrálni. Nekem, aki az ország egyik legnagyobb ipari üzemének viteléért vagyok felelős, évek óta legelső törekvésem' az, hogy a termeié-