Képviselőházi napló, 1931. II. kötet • 1931. november 04. - 1933. november 25.

Ülésnapok - 1931-26

Az országgyűlés képviselőházának 26. sünkhöz szükséges nyersanyagszükségletünket saját exportunkkal elégítsem ki és így az ország pénzügyi mérlegét meg ne terheljem. Ennek érdekében a legutóbbi esztendőben és jelenleg is a legnagyobb áldozatot hozzuk, (Malasits Géza: Szegény! — Felkiáltások balfelől: Szegény!) a belföldi üzletből eredő egész legális hasznunkat arra fordítjuk, hogy az exportban ráfizessünk. (Zaj.) Mármost azt kívánja igen t. képviselőtársam. (Zaj. — Halljuk! Halljuk!) hogy én ezentúl ne törődjem azzal, hogy a devizát honnan szerzem meg magamnak, hanem a legalizált zugforgalomban vásároljam meg. Bocsánatot kérek, elsősorban is ez az exportra nem nagyon ösztönző valami, mert hiszen az ipar legnagyobb részénél meg fog szűnni az az ösztönző momentum, hogy önönmaguknak devizát szerezzenek, ha a zugforgalomban fogják azt megszerezni. (Eber Antal: De más pénzéből nem lehet ösztönözni! A mezőgazdaság és a kereskedő pénzén!) Ha én a r nyersanyagszükségletem kielégítéséhez szükséges devizát zugforgalmi áron vásárolom meg, ez azt jelenti, hogy több pengőt adok érte, ha pedig több pengőt adok érte, akkor hivatkozhatom arra, hogy: kérem, a termelési ár drágult, ennek következetében kénytelen vagyok az árakat emelni, (Ügy van! Üpv van! jobbfelől.) — holott ma tabbían :a szerencsés helyzetben vagyok, hogy nem kell emelnem, mert hiszen ugyanazon az árfolyamon számítom be magamnak az exportból befolyó devizát, mintha a jegy intézettől kaptam volna. (Éber Antal: Csak a paraszt veszít a libáján!) Ha máskép csinálnám, akkor ez azt jelentené, hogy én is hozzájárulnék a belföldi pengő vásárlóerejének megrontásához, mert amint ez a zúgforgaloni legalizálva volna, akkor jelentkeznének és pedig elkerülhetetlenül jelentkeznének azok, akik azokat az interkalárékat, az árfolyamok mindennapi változásai közt megvannak, meg játszák, kezdődnék elölről az egész ördögtánc. kezdődnék megint a va banque-játék, kezdődnék megint erk ölcstelenség, amelyre t. képviselőtársam is utalt, kezdődnék az, hogy a mobil tőke itt megint teljesen leromlanak, kezdődnék a fixfizetesű alkalmazottak és a munkástársadalom széles rétegei reálbérének lecsökkenése, kezdődnék ugyanaz, ami 1920-tól 1924-ig volt, ami "'— s ezt talán nem là nagyon kellemes megállapítani, — a mi neimizetl! törekvéseink szempontjából rendkívül nagy hátrányokkal j^rt. Méltóztassék elgondolni, milyen helyzetben lett volna ez az ország, ha ugyanazzal az önmegtartóztatással, ugyanazzal az önfegyelemmel viselte volna azt a rendkívül keserű kúrát, amelyet a háború utáni Közép-Európa legsike• resebb pénzügyminisztere, Kasin, a cseheknek 1920-től 1924-ig diktált. Mi ezt nem tudtuk meg- * csinálni, mi Kállay Tibort, aki a legnagyobb önfeláldozással igyekezett az inflációnak ellene szegülni, elgáncsoltuk. Azt hiszem, hogy bukott pénzügyminiszter még hamarabb és teljesebb elégtételt nem kapott, mint Kállay Tibor t. képviselőtársunk. (Ügy van! a jobboldalon.) Ami nemzeti törekvéseink megvalósulási lehetőségének rettenetes diszparitását jelenti az, ami nálunk történt, szemben azzal, ami ott történt. Ezt akarjuk újból megismételni? Bocsánatot kérek, én ennek ellene vagyok és a leghatározottabban mondom: ha igen t. képviselőtársam a mezőgazdaság és az ipar érdekeiről beszél, én érzem magamat erkölcsileg feljogosítva arra, hogy a magyar ipar nevében nyilatkozatokat tehessek. Bn elutasíülése 1981 november 2^-én, kedden. 403 tom ezt a gondolatot! Mi nem kívánunk exportokat folytatni és exportprémiumokhoz jutni a magyar pengő elértéktelenedése és az infláció veszélyének felidézéséé árán. (Helyeslés és taps a jobboldalon.) Mélyen t. Képviselőház! En evvel korántsem azt akarom mondani, mintha meg volnék elégedve azzal, ami a devizagazdálkodás terén nálunk a legutóbbi hónapokban történt. Ellenkezőleg, ha szemügyre veszem a hatásokat, amelyeket ez a gazdálkodás kiváltott, azt kell mondanom, hogy ennek igen nagy tehertétele van. Az 1931 júliusától szeptemberéig terjedő időre, tehát a harmadik évnegyedre vonatkozó adatok, amely időszak alatt csak két hétig volt szabadforgalom és a többi idő alatt kötött gazdálkodás volt, azt mutatják, hogy ennek az időszaknak importj cl cl kötött gazdálkodásban úgy alakult, hogy az ipari nyersanyagok behozatala lecsökkent 50%-kai, a múlt év hasonló időszakával szemben, a félgyártmánybehozatal lecsökkent 53%-kai, de az ipari készgyártmányok behozatala csak 48%-kai csökkent. Ez nem mutat arra, mintha valami nagyon sikeresen csinálták volna meg ezt a devizagazdálkodást. Az ipari nyersanyagbehozatal 19 millió pengőre rúgott ez alatt a három hónap alatt, a készgyártmánybehozatal ellenben 42.5 millió pengőt tett ki, Micsoda óriási jelentősége lett volna a termelés szempontjából, a munkaalkalmak szempontjából, ha ennek a 42.5 milliónak rovására a 19 millió pengő valamivel emelődött volna. Ha a másik oldalon a kiviteli tételeket nézem, azt látom, hogy kivitelünk ugyanezen három hónap alatt csak 33%-kai csökkent, még pedig mezőgazdasági termelésünk kiviteli csökkenése a múlt évvel szemben 39% volt, az ipari félgyártmányok és készgyártmányok kivitele azonban csak 27%-kai csökkent, sőt ha eltekintek a mezőgazdasági ipari kiviteltől, a cukoripartól és a malomipartól, azt látom, hogy az egyéb gyáriparnak a kivitele csak 12.5%-kai csökkent. Ha szembeállítom ezt a kérdés behozatali részével, azt kell mondanom, hogy az egész magyar társadalomnak rendkívül nagy sikere, küzdelmes sikere volt ez a kivitel, mert csak nagy küzdelmekkel lehetett ezt elérni. _

: Ezek a számok azonban azt is mutatják, hogy milyen óriási jelentősége^ van az ipari kivitel forszirozásának, amit én nem mától fogva hangoztatok azokkal a tendenciákkal szemben, amelyek még a régi nemzetgyűlésen és a képviselőházban eddig elhangzottak, hogy t. i, a magyar iparnak ne legyen ambíciója, hogy exportiparrá váljék, elégedjék meg a belföldi fogyasztással. (Friedrich István: Ki mondta ezt?) Ezzel szemben mindig arra az álláspontra helyezkedtem, hogy az ország legvitálisabb érdeke az, hogy az export ezen a téren is fokozódjék. Bizonyos sikerek be is következtek, mert az 1924. évi 100 millió pengő" vei szemben a legutóbbi években, 1929/30-ban az ipari export körülbelül 200—220 millió pengőre emelkedett. Ennek igen tekintélyes része volt fizetési mérlegünk passzivitásának csökkentésében. En e tekintetben azt mondom: ha Kállay Tibor t. barátom a kormánytól devizatermelési programmot kér, én nem programmot kérek, nanem én detailmunkát kérek a kivitel tekintetében. (Helyeslés.) En nem tudom, hogy amező^ gazdaság érdekében ez a detailmunká elvégeztetett-e, de nincs tudomásom arról, hogy az ipar tekintetében megcsinálták volna, Itt nemcsak