Képviselőházi napló, 1931. II. kötet • 1931. november 04. - 1933. november 25.

Ülésnapok - 1931-26

Az országgyűlés képviselőházának 26 nem az átfogó gazdasági programm hiányát, hanem egy ingadozó alapot, amelyre intézke­déseit felépíti, mert ez az alap is napról-napra aszerint, hogy ki szól hozzá, ide vagy oda dől. ( Friedrich István: Bethlen idejében legalább volt kormány, ma nincsen!) Ennék eredménye­képpen már megérkezett az, amit Széchenyi István megjósolt, itt van a letargia, itt van a marazmu's. Meg vagyok arról is győződve, hogy ha ez a közgazdasági politika tovább­folytattatok, eljutunk a végéhez is a dolognak és el fog hangzani a requieseat in pace. Amikor szavazatomat leadom, azt a magas parlamenterkölcsi álláspontot akarnám elfog­lalni, amelyet gróf Apponyi Albert mélyen t. képviselőtársam itt pár hónappal ezelőtt kifejtett: hogy mindenki úgy tartozik szava­zatát leadni, mintha az ő szavazatától függne az elhatározás. En tudom, hogy az én igény­telen szavazatomtól ez nem függ, de azért az erkölcsi felelősséget magamban az ország sú­lyos helyzetében ugyanígy átérzem es ennek a felelősségnek ilyetén átérzésében vagyok kény­telen kijelenteni, hogy én a kormány közgaz­dasági politikájával szemben, evvel az inga­dozó, kapkodó, tétova és rendszertelen gazda­sági politikával szemben (Ügy van! Ügy van! Taps bálfelől.) a legmesszebbmenő bizalmat­lansággal viseltetem, ezért a jelentést nem ve­szem tudomásul. (Élénk helyeslés, éljenzés és taps a baloldalon. A szónokot üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik? Petrovics György jegyző : Biró Pál. Biró Pál: T. Képviselőház! (Zaj a balol­dalon.) Amikor a felmerült pénzügyi- és gazda­sági politikai kérdések tisztázásához szerény felszólalásommal, a magam erejével is hozzá szeretnék járulni, bizonyos fokig nehéz hely­zetben érzem magamat, mert az előttem szóló t. képviselőtársam megvesztegető dialektikájá­val nem rendelkezem ... (Strausz István: Ne­héz helyzetben van! — Zaj a Ház minden ol­dalán.) Elnök: Csendet kérek. (Felkiáltások bál­felol: Mi van a nyersvas árával! — Györki Imre: Mennyi a munkaidő özdon?) Csendet kérek a baloldalon. (Zaj. — Felkiáltások a bal­oldalon: Le a kartelekkel!) Biró Pál:... sőt nem rendelkezem az állat­tani hasonlatoknak azzal a tárházával sem, (Kun Béla: A leghosszabbnyakú zsiráf!) ame­lyet igen t. képviselőtársam elibénk tárt. De bármennyire fogyatékosak legyenek is szónoki képességeim, azt hiszem, hogy ezek nem fog­ják tudni elhomályosítani a gazdasági igaz­ságokat. Felszólalásom tengelyébe én is a valuta­és a devizakérdést szeretném beállítani, bár egészen más szempontból, mint előttem szólott igen t. képviselőtársam. Igyekezni fogok min­denféle pártpolitikai elfogultságtól mentesen szakszerűen tárgyalni a kérdést (Helyeslés jobbfelől.) és éppen ezért nem vagyok hajlandó a közbeszóló uraknak különböző invektiváira válaszolni, (Helyeslés jobbfelől.) mert a ren­delkezésemre álló idő ezt különben sem engedi meg- (Györki Imre: Hosszúnyakú zsiráf!) T. Képviselőház! Az előttem szóló igen t. képviselőtársam a Nemzeti Bank vezetőinek, mint a magyar valuta legnagyobb őreinek ma­rasztalását foglalta be beszédébe. Egészen cso­dálatos, hogy amikor ezeket az urakat ebben az országban a legilletékesebbeknek tartja arra, hogy a magyar valutát megvédjék min­ülése 1931 november 24-én, kedden. 401 denféle tudatos vagy öntudatlan támadások ellen, akkor ő olyan álláspontot képvisel a Képviselőházban és azonkívül is a sajtóban, amelyet ezek az urak a legveszedelmesebbnek tartanak (Ügy van! jobbfelől.) azokból a szem­pontokból, amelyeknek a ország jövendő sor­sára való legsúlyosabb kihatásával t. képviselő­társam különben felszólalásában egyetért. Vo­natkozik ez az infláció veszélyére. Mélyen t. Képviselőház! A Nemzetek Szö­vetsége pénzügyi bizottságának kiküldötteihez intézett nyilatkozatában a magyar kormány kijelentette, hogy tudatában van az infláció­ban rejlő veszélyeknek és hogy szilárd az el­határozása, hogy az inflációtól tartózkodni fog. A vitában innen is, túlról is minden szó­nok hangoztatta ennek feltétlen helyességét és a maga részéről is azt a szilárd elhatáro­zást, hogy ebben az irányban fog közremű­ködni. De az utolsó hetekben — megint csak azt mondom, erről az oldalról is, a másikról is, — a Házon kívül, a sajtóban és a közélet­ben mindinkább jelentkeznek olyan veszedel­mes jelenségek, amelyek végeredményben mégis csak arra fognak szolgálni, hogy meg­nehezítsék azt a legfontosabb és legfőbb fel­adatunkat, hogy úgy dolgozzunk, úgy rendel­kezzünk, hogy az infláció csakugyan elkerül­hető legyem Gondolok arra, ami itten több szónok részéről elmondatott, a magyar jegy­bank deflációs politikáját illetőleg, hogy in­nen is, túlról is sürgetik a bankjegypótló esz­közök kibocsátását, (Felkiáltások a balolda­lon: Szükség van rá!) és végeredményében gondolok arra is, amit előttem szólott képvi­selőtársam fejtett ki: a devizagazdálkodás felszabadítására. Ami a jegybank deflációs politikáját il­leti, azt kell mondanom, hogy ha az ember az adatokat egy kissé szemügyre veszi, akkor nem értem ezt a vádat. Ez év november 15-én 397 millió pengőre rúgott a leszámítolt váltók értéke. A váltóleszámítolás az a tevékenysége a jegy intézeteknek, amellyel a gazdaságig éle­tet alátámasztják, vagy nem támasztják alá.'Ez a 397 millió váltótárca a múlt év hasonló idő­szakához képest — mert hiszen csak ugyan­azzal az időszakkal lehet összehasonlítani, mert más a közgazdaság szükséglete decem­ber végén, mint május végén és így tovább, mondom — a múlt évvel szemben, amikor csak 238 millió pengő volt, körülbelül 67%-kai emelkedett. Senki sem mondhatja azt, hogy ezidőszerint az ország gazdasági forgalma na­gyobb volna, mint amilyen a múlt esztendő­ben volt és azt hiszem, hogy az árszínvonal is a múlt évvel szemben bizonyos csökkenést mutat. Ha tehát ennek ellenére a jegybank által leszámitolt váltók összege 67% -kai emel­kedett, ez mindennek lehet jele, csak annak nem, hogy itt deflációs politika folytatódik. De ha visszagondolok a 3 év előtti állapo­tokra, — mert körülbelol 1928 második felé­ben volt az utolsó nagy konjunktúra tető­pontja, amikor körülbelül 30%-kal magasabb volt az árszínvonal s amikór kétségtelen, hogy a magyar gazdasági élet volumen je leg­alább 30—40%-kai volt magasabb, mint ma, — akkor is azt találom, hogy 1928 november 15-én csak 369 milliót tett ki a jegybank váltóállo­mánya, tehát 7'6%-kai kevesebbet, mint ma. Ha az árszínvonalat és a gazdasági életet te­kintetbe veszem, — ami legalább 60%-os kü­lönbözetet jelent — akkor kiderül, hogy ugyan­azon az alapon ma a mi váltóescomptanya­gunknak nem 400 milliónak, hanem valója-'

Next

/
Oldalképek
Tartalom