Képviselőházi napló, 1931. II. kötet • 1931. november 04. - 1933. november 25.

Ülésnapok - 1931-26

400 Àz országgyűlés képviselőházának pusztult termeléssel az országiban semmit sem lehet helyreállítani. (Ügy van! a baloldalon.) Igen t. Képviselőház! Mert én így látom ezt, azért bizalmatlansággal viseltetem a kormány közgazdasági politikája iránt. De bizalmatlansággal viseltetem még két másik okból, amelyeket az idő rövidsége folytán éppen csak érinteni leszek bátor. A második ok a kormány adópolitikája. (Halljuk! Halljuk! a baloldalon.) Szerintem, mikor a kormány átvette a kormányzást, látta azt a helyzetet, — hogy röviden foglaljam össze a helyzetet (Friedrich István: A borzasztó helyzetet!) — hogy az idei mezőgazdasági bruttótermelésünk értéke 910 millió pengőt tesz ki, magának az államnak — nem az üzemeknek csak az államnak — kiadásai pedig 950 millió pengőre rúgnak. Ebből tehát olyan horribilis diszparitás mutatkozik az ország termelő 'ereje és az államháztartás túlterheltsége között, hogy szerintem más megoldás itt nem lett volna lehetséges, mint az: mindenáron és minden körülmények között, keretek és intézmények megszüntetésével, a megmaradó keretek racionalizálásával és az egész adminisztráció gyors átszervezésével a kiadásokat arra a színvonalra lecsökkenteni, amely színvonal megengedi r azt, hogy adóemelés nélkül az államháztartás egyensúlyban maradjon. (Ügy van! a baloldalon.) Akkor azt mondották nekem, hogy ezt nem lehet ilyen gyonsan megcsinálni. Gyorsan csak egyet lehetett: felemelni az adókat ebben az országban, amely az eddigi adóterhek folytán is elpusztul. (Ügy van! Ügy van! a baloldalon.) En utánanéztem és meggyőződtem, hogy más országokban más esetek is fordultak elő. Amikor 1926 nyarán Poincaré a francia valuta legrettenetesebb helyzetében, az államháztartás teljes dezolálts ágában átvette az ország pénzügyeinek intézését, megszavaztatott magának egy törvényt, amely felhatalmazta arra, hogy annak az évnek december 31-éig rendeletekkel (szabályozhassa az állami közigazgatás, az intézmények és üzemek radikális leépítését. 1926 augusztus 3-tól, amikor ezt a törvényt megszavazák, ugyanazon év december 31-éig 41 rendelet jelent meg, amely nem tartalmazott mást, mint az állami kiadások csökkentését a legradikálisabb leépítés útján. Magyary Zoltán, a kormány racionalizálási kormánybiztosa rendkívül értékesmunkájában, amelyben ő különféle propozíciókat tett Magyarországra nézve, de amelyekből egyetlen egyet nem valósítottak meg eddig, egyetlen egyet sem, felsorolja a francia eme rendelkezések következményeit. Négy hónap lefolyása alatt 359 járásbíróságból 227-et szüntettek meg; eltörölték egy híján — a szajnai prefektúra kivételével — az összes conseil de prefecturéket és a 362 járásból 106 járást töröltek el. Ezt tartalmazta — hogy főbb vonásaiban említsem — ez a 41 rendelet, mi pedig itt állunk^ tiszteljük a racionalizálási kormánybiztost, érdeklődéssel olvassuk jelentését, de abból, ami ott van. semmi sincs megvalósítva. Hogy egyre térjek ki, abban a nagy munkában, amelyet még gróf Bethlen István volt miniszterelnök ajánlott és amelyet az ő felhatalmazásával tett közzé, elmondja, hogy Magyarországon 329-000 jövedelmi adó-eenzita van. Kimutatja, hogy ebből 290 ezer cenzita áll 6000 pengő jövedelmen alul és ezeknek 80%-a jövedelemadót nem fizet más után, mint a föld- vagy házvagyona után. Azt proponálja tehát, hogy a 6000 pengő jövedelmi adón aluli cenzitáknál egyszerűen a vagyonadót emeljçk fel 1%-ról . ülése 1931 november 24-én, kedden. 2°/o-ra, ez behozza azt, amit a 290 ezernél jövedelmi adóban behozunk, megtakarítunk 290.000 jövedelmi adó-vallomást, jövedelmi adó behajtást, rengeteg pénzt, költséget, a felek számára szörnyű vesatúrát, de hiába mondja, senki hozzá nem nyúl a kérdéshez, aminthogy nekem az a meggyőződésem, hogy a végső megoldás Magyarországon máskép, mint a közigazgatás teljes államosítása útján, mindazzal, ami ezzel a racionalizálással össze van kötve, nem lehetséges^ e nélkül az államháztartás egyensúlyát előállítani nem lehet. Lehet mechanice felemelni a forgalmi adót 2°/o-ról 3%-ra, ami például a talpbőrnél, ha a fázisadót vesszük figyelembe, ma már 15%-os termelési adót jelent. Ezt természetesen lehet, de miért nem méltóztatnak itt a Népszövetséget megkérdezni, amely Ausztriának egyenesen megtiltotta a forgalmi adónak felemelését azért, mert a forgalmi adó termelési adó, tehát mint az előbb általam vázolt devizaszabályozás, ugyanúgy a forgalmi adónak sehol a világon ilyen mértékben fenn nem álló rendszere nem jelent mást, mint mesterségesen lekötni a termelést. (Ügy van! Ügy van! a balés szélsőbaloldalon.) A harmadik, ami miatt bizalmatlan vagyok a kormány közgazdasági politikájával szemben, az az egyoldalú moratóriális intézkedés, amelyet a gazdaközönségre nézve behozott. Egyoldalúan, egyetlen irányban ezt behozni teljesen lehetetlen. Igaza volt Wölff Károly igen t. képviselőtársamnak, aki a 33-as bizottságban azt mondotta: sohasem hallotta még, hogy kötelmi rendszabályt hivatások szerint szabályoztak volna. Hiába volt minden. Hiába hivatkoztam arra, hogy Pesthy Pál mélyen t. képviselőtársam előadása szerint 28 millió pengővel lehetne szanálni mindazokat, akik ott a bizottság előtt szanálásra jelentkeztek, és azt kértem a bizottság elnökétől és a jelenlevő igazságügyminiszter úrtól, hogy mielőtt az ország ilyen egyoldalú moratóriumba belemegy, talán érdemes volna megtenni azt a kísérletet, vájjon nem volnának-e hajlandók a bankok inkább átvenni ezt a 28 millió pengő értékű kötvényt és ezzel elhárítani a moratórium veszélyét, minthogy beleugorjunk ebbe. Meggyőződtem róla, hogy ott. senki ezt a kísérletet nem tette meg, senki nem tartotta érdemesnek ezt a kísérletet megtenni, hanem igenis behozták a moratóriumot, amellyel azokon a szerencsétleneken nem segíthettek, csak megrögzítették bajaikat, ahelyett, hogy megkísérelték volna valamilyen segítséggel megmenteni ezeket az exisztenciákat. Akkor bátor voltam Széchenyi Istvánra hivatkozni. Azóta Farkas Elemér t. képviselőtársam egy közgazdasági szaklapban vitába bocsátkozott Széchenyi Istvánnal és egyúttal ezt a vitát a maga részére el is döntötte. (Derültség.) Annak ellenére, hogy ő azt a súlyos vádat emelte Széchenyi István ellen, hogy a hitelezők védelmét tartotta szem elŐtt,^ kontradisztingválva ezzel szemben önmagák aki az adósok védelmét tartja szem előtt, méltóztassék megengedni, én mégis inkább Széchenyi Istvánnal tartok, aki azt mondotta, hogy olyan országban, ahol megszűnik a lehetősége annak, hogy valaki az ő jogos követelését érvényesíthesse, nem következhetik más be, mint a vér folyásának f a lassúdása, a letargia, a marazmus és azután a requiescat in pace. Ennek a kormánynak közgazdasági politikájában — koncedálva, hogy a legsúlyosabb helyzetben, (Friedrich István: Jó örökséget vett át!) a legnehezebb világválságban, a legnehezebb helyzetben vette át az ország vezetését, — nem látok mást, mint tétova kapkodást, ingadozást,