Képviselőházi napló, 1931. II. kötet • 1931. november 04. - 1933. november 25.

Ülésnapok - 1931-26

Az országgyűlés képviselőházának 26. tettel az ország kisipari társadalmának köz munkákkal való foglalkoztatására. Igaz, azt mondtatják, hogy békében a kisiparosság alig ioglátkozott közmunkával. Sajnos, hogy ma, amikor a magánfelvevőképesség annyira lecsökkent, nem bírják foglalkoztatni a kisipart, s a köztisztviselőtársadalom, amely egyéni Ízlésénél fogva is inkább rendelője volt a kisiparnak, ma nem tud rendeléseket eszközölni. Ilyen körülmények között szükséges, hogy a kisipar részére is nagyobb százalékban juttasson közmunkát a kormány és a hatóság. (He lyeslés.) Egy konkrét esetet hozok a t. Ház elé, amelyet nézetem szerint nagyon nagy sérelemnek tekintek. Sérelem ez azért, mert egy hoszezú szerződésen alapszik, és felhívom a kormány figyelmét éppen ezért, hogy a közmunkaalkalmak biztosítása érdekében a lehetőség szerint ezt a szerződést változtassa meg, vagyis semmisítse meg. Még 1921-ben Hegyeshalmy Lajos akkori kereskedelemügyi miniszter szerződést kötött a Wolfner Gyula-b őr gyárral 15 esztendei időtartamra, hogy a véderő, tehát katonaság, rendőrség, csendőrség részére szállítandó összes lábbelik 60%-át ez a gyár szállítja. Egy gyárnak adják a rendelés 60%-át és az ország 30.000 főnyi cipészigarosságának 40% jut! Lehet-e ilyen igazságtalanságot a mai viszonyok között tovább fenntartani? (Esztergályos János: Mi van a Mercur műszaki és vegyigyár szerződésével? — Petrovácz Gyula: Tessék majd erről beszélni! — Esztergályos János: Majd beszélünk is róla! Nagyon előkelő kis társaság — Elnök csenget.) De nemcsak a véderő szükségletét látja el ma a Wolfner-gyár, hanem most már keresztülvitte, hogy az összes egyéb közmunkák 60%-át ez a gyár végezze, nemcsak f a lábbeli áruknál, hanem a szíjáruknál és egyéb katonai felszereléseknél, a borszállításokat pedig 100%-ig ez a gyár kapja. (Rakovszky Tibor: Ez a honvédelmi fajvédelem!) A szállításokat versenytárgyalás nélkül kapja meg a gyár, .mert a szerződésben elő van írva, hogy amikor a szükséglet beszereztetik, az abban_a hónapban, az előtte való és az utána következő hónapban érvényben levő nyersbőrárak, munkabérek és a tőkekamatok figyelembevételével állapítják meg az árakat. Nagyon tisztelem és beesülöm és a magyar ipar szempontjából nagyra értékelem a Wolfner-gyárnak azt a hatalmas nagy fejlődését, amelyet a bőrpiacon a múltban felmutatott, sőt azt mondom, hogy a jövőben is igen nagy^ szerep vár erre a gyárra a bőr kikészítésénél, nyersbőreink kikészítésénél. Tisztelettel kérném beszédidőm meghoszszabbítását. Elnök: Hány perccel? Müller Antal: 15 percet kérnék. Elnök: Méltóztatik a kért meghosszabbítást megadni? (Megadjuk!) A Ház a 15 perces meghosszabbítást megadta. Müller Antal: A bőrgyártást igenis fejleszteni kell, de lehetetlenségnek tartom, hogy ma, amikor nincs munkaalkalom, az összes állami borszállítások és főleg a lábbeliszáUítások, a cipő-, csizmaszállítások, de a szíjgyártó és egyéb hasonló rendelések 60%-át is szerződés alapján még 5 esztendeig ez a gyár kapja. Amikor tisztviselőknek szerződéseit semmisítik meg a mai súlyos gazdasági viszonyokra való tekintettel, amikor itt lehet rendeleteket hozni, hogy a szerzett jogokat semmisítsék meg, akkor igenis kérem a kormányt, hogy a súlyos gazdasági viszonyokra való tekintettel — 30.000 kisiparos érütése 1931 november 24--én, kedden. 3Ö5 deke fűződik ehhez — ezt a szerződést semmisítse meg és lehetőség szerint minél több önálló exisztencia között ossza meg ezeket a közmunkákat. (Helyeslés és taps bed felől.) A másik ügy a következő. A napokban jött Ihozzám egy panasz, hogy a magyar királyi állami Ihiadiárvák bőripari szakosztálya Vácott versenytárgyalást hirdetett. A pályázaton négy budapesti és két váci iparos vett részt. A pályázatokat felbontották és az eredmény az lett, hogy egyik pályázó céget sem bízták meg, hanem a pályázatban részt nem vett váci fegyházra bízták ezeket a közmunkákat, illetve a fehérneműtisztítás elvégzését. Ezt is sérelmesnek tartom. Lehetetlenség, hogy a mai munkanélküliség esetében, amikor alig-alig van munkája az adóval erősen sújtott iparosságnak, akkor a versenytárgyalásban részt sem vevő fegyházi munkával kísérletezzenek, mert magától értetődő, hogy az az iparos, aki egy órára több bért fizet a munkásnak, mint amennyi pénzbeli, fizetést az a rab egy hétre kap, nem képes versenyezni. En az adófizető polgárok szempontjait figyelembevéve a jövőben ilyesminek előfordulását megengedhetőnek nem tartom. Az iparosságnak régi kívánsága és nagy kérése volt a múlt kormányzathoz hosszú éveken keresztül az ipari közüzemek megszüntetése, ami ma is foglalkoztatja a parlament minden pártját. (Ügy van! Ügy van!) Annyi szó hangzott már el a közüzemek megszüntetéséről és mégis ma, 8—9 év után, azt látjuk, hogy a kormányelnök kijelentése ellenére és a mindenkori kereskedelmi miniszterek ígérete ellenére is a közüzemek virágoznak, ugyanakkor pedig a kisiparosoknak, az önálló adófizető alanyoknak üzlete pang, mert nincs rendelés, nincs munka. A közüzemek, amelyekről állítom, hogy r nem egyenlő versenytársai az adófizető polgárságnak, sok kedvezményben részesülnek, hiszen a kisiparosság súlyos adókkal van terhelve, a közüzemek pedig sok kedvezményben részesülnek és virágoznak. Hogy illusztráljam a t. Ház előtt, hogy milyen elbánásban részesülnek a közüzemek, errevonatkozólag csak egyetlen egy üzemen vezetem végig a t. Házat. (Halljuk! Halljuk!) Az Országos Ruházati Intézetet a háború alatt 1915-ben alkották meg. Koncedálom, hogy az akkori viszonyok között talán szükség volt egy ilyen üzemre, bár akkor is el tudta volna végezni ezt a munkát a magánipar, de kivételes helyzetben a kormány megalkotta ezt az intézetet, nagy befektetéssel felszerelte, s 1918-ban már 4.5 millió korona tiszta vagyona volt ennek az üzemnek. Akik tudjuk, hogy 1918-ban még milyen értéke volt a koronának, elmondhatjuk, hogy ez nagyon jelentős vagyon volt 1920-ban, amikor ez az üzem közgyűlését tartotta, — itt van kezemben a jelentés — már 8-5 millió tiszta vagyonnal rendelkezett s akkor elhatározták, hogy egy alapítványt létesítenek, mert szükségesnek tartottak, hogy államrezón szempontjából egy ilyen közüzem fennmaradjon. Tehát nehogy megszüntessék ezt az üzemet, egy alapítványt létesített a kormány három millió koronával. Ez az üzem adót nem fizetett, házbért kedvezményesen fizetett, mindenféle illetékektől mentes volt és jólehet egy évtizeden keresztül, 1920-tól kezdve az ipar és kereskedelem minden illetékes tényezője kérte ennek az üzemnek a megszüntetését, még mostan is fennáll. Legutóbb csekélységem is vezetett egy küldött-