Képviselőházi napló, 1931. II. kötet • 1931. november 04. - 1933. november 25.

Ülésnapok - 1931-26

386 Az országgyűlés képviselőházának ; gramm pedig lekicsinylése önmagának és átmeneti jellegűvé minősítése pedig a nehéz időkben arra van szükség, hogy tudjuk azt is, mit hoz a holnap ós mi a holnap feladata, — ennélfogva a mi számunkra nem adódik más, mint e bizonytalanság láttára bizalmatlansággal viseltetni a kormány iránt. A jelentést nem fogadom el. (Élénk helyeslés, éljenzés és taps a baloldalon. A szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik? Dukai Takách Géza jegyző: Zsindely Ferenc. Zsindely Ferenc: T. Képviselőház! Az előttem szólott t. képviselő úr a miniszterelnök úr expozéját illetőleg azt vetette a miniszterelnök úr szemére, hogy az expozé becsületes volt ugyan, de nem politikus. Pár hónappal ezelőtt ugyanez az igen t. képviselő úr és elvbarátai a megelőző miniszterelnök úrnak azt vetették szemére, hogy a beszéd politikus volt ugyan, de nem becsületes. (Jánossy Gábor: Nem őszinte!) Nem becsületes, ez volt a vád. Most ellenkező a vád. Végeredményben az a kívánalom, hogy fogjanak Össze mindazok, akik itt az ország megmentésében konstruktív munkát akarnak végezni a válságnak, elsősorban pedig a gazda sági válságnak megoldására. T. Ház! Méltóztassék megengedni, hogy mivel a rendelkezésre álló idő mondanivalóm részletes kifejtését amúgy is lehetetlenné teszi, a pártpolitikai szempontokat lehetőleg mellőzve kizárólag azoknak a kérdéseknek fejtegetésével foglalkozzam, amelyek a ránkziidult sürgős feladatok megoldására gyakorlati jelentőségű éknek látszanak, és a múlt részletes taglalásától éppen ezért tartózkodtam, mert ennek ebből a szempontból és ezidőszerint gyakorlati jelentősége nincs. Az ország közvéleményét a jövendő érdekli elsősortban, nem pedig a múlt, még pedig a mai bizonytalan helyzetben főként a legközelebbi jövendő. Ezért felszólalásomban ezzel a jövendővel kívánok foglalkozni. (Zaj! — Halljuk! Hulljuk! a jobboldalon.) Igen t. Ház! Kiindulnom azonban a jelenből kell, ebből a sivár és súlyos jelenből, amelynek megfestésében nagyjában egyetértek az előttem szólott t. képviselő úrral. Bármilyen bizonytalan is azonban ez a jelen, mégis az egyetlen valóság, amelyben a jövendő fundamentumát megáshatjuk. Akár termelési válságnak nevezzük azt a földrengést, amely a világgazdaságot rázza, döngeti, akár fogyasztási válságnak, hitelkrízisnek, vagy tágabb és divatosabb megjelöléssel a kapitalista világrend válságának, annyi bizonyos, hogy ha a góca Európában van is, az egész világ minden állama, nemcsak a legyőzöttek, hanem a győzők is, egyformán érzik ennek a földrengésnek lökéseit. (Zaj. Halljuk! a jobboldalon.) A világgazdasági válság megoldásában kicsinyke erőnkkel alig vehetünk részt, a világ nagy problémáihoz csonka elesettségünkben alig szólhatunk hozzá. Ilyen körülmények között tehát szerény véleményem szerint nem lehet más a feladatunk, mint gazdasági életképességünket megőrizni a válság elsimulásáig. Hiszen közreműködésünkkel, vagy közreműködésünk nélkül, így, vagy úgy, egyszer meg fog oldódni ez a válság és rend épül majd a rendetlenség helyén, mert minden káosz, minden rendszertelenség csak átmenet: átmenet az új rendbe. Önfenntartásunknak feladata, önfenntartásunk ösztöne ebben az irányban annál több aktivitást tesz kötelességünkké, mennél inkább szorulunk passzivitásra a világgazdasági problémák 6. ülése 1931 november 2U-én

t kedden. megoldásánál. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) A mai magyar categoricus imperativus: életben maradni. Ez a mi dolgunk. Es hogy ennek a dolgunknak elvégzésében saját erőnkön kívül milyen kevéssé számíthatunk más támogatásra, annak bizonysága a Nemzetek Szövetségének előttünk fekvő jelentése. Ebből az általános felfogásból kiindulva és ennek a magyar categoricus imperativusnak alapján próbálom legfontosabb pénzügyi és közgazdasági problémáinkat tárgyalás alá venni. n Méltóztassék megengedni, hogy mindenekelőtt általánosságban foglalkozhassam a pénzügyi bizottság jelentésével. Több előttem szólott t. képviselőtársam nagyon helyesen mutatott már rá, hogy a bizottság minden objektivitásra való törekvése mellett már csak öszszetételénél fogva is inkább a hitelezői érdekek megvédelmezésére volt hivatott, mintsem Magyarország érdekeinek megvédésére. De nem kívánok ellentmondani Gratz Gusztáv igen t. képviselőtársamnak sem, aki a bizottságnak irányukban megnyilvánuló kétségtelen jóindulatát tartotta megállapíthatónak. Ez a két ellentétesnek látszó megállapítás ugvanis a mai helyzetben szükségképen egyet kellene, hogy jelentsen, — Magyarország érdeke és Magyarország hitelezőinek érdeke szükségképpen egybevágó kellene, hogy legyen. Ha azonban a bizottságnak ezt a jóindulatát elismerem is, mégis kénytelen vagyok Dante szavaival arra is utalni, hogy a pokolba vezető út is jószándékkal van kikövezve. Már pedig a pénzügyi bizottság, ha nem is a pokolba, de szőröstől-bőröstől egyenesen a hitelezők torkába irányította egrész gazdasági életünket. (Ügy van! jobbfelőh)

r Állítom, hogy annak a receptnek alapján, amelyet a népszövetségi pénzügyig bizottság nekünk adott, nincsen az a kormány, de nincsen az a csodatevő mágus sem, aki ezt az országot ebből a pénzügyi zavarból kivezethetné. (Ügy van! Ügy van! jobb felől. — Jánossy Gábor: Tökéletesen igaz!) Ezt az állítást nem is a magam szavaival igyekezem bizonyítani, hanem bizonyítani igvekezem a hitelező államok pénzügyi és közgazdasági szaksaitójának mindenesetre tárgyilagosnak tartható cikkeivel, illetve az ezekből vett idézetekkel. Az Economist október 31-iki száma például, miután a pénzügyig bizottság jó tanácsainak csekély gyakorlati értékét részletesen fejtegette, a következőket írja (olvassa): «Lehetne-e különben is feltételezni, hogy az ország az 1928. évinek 1

h részére tudná korlátozni bevitelét anélkül, hogy egész gazdasági életét megbénítsa és kockára tegye a budgetegyensúlv helyreállítására irányuló törekvéseket? Nyilvánvaló, hogy az ország nem fizethet 270 millió pengőt évenként aranyvalutában, mindaddig, amíg kivitele ennek az összeérnek alig teszi ki kétszeresét. A külföldi hitelezőknek számolniuk kell azzal, hogy a radikálisan megválj tozott árszínvonal ezeknek a nekik teljesítendő fizetéseknek újraszabályozását kívánja (Ügy van! Ügy van! iobbfelől.) olyképpen, hos:y a 7—8%-os kamatláib <a háború előtti 3—4%-ra szállíttatik le. (Ügy van! Ügy van!) Nem kell elfelejteni, ihogy Magyarország az 1925—1928. években a 7—8%-os kölcsönöket 30 pengős búzaáraik mellett vette fel. A jelenlegi 8--9 pengős búzaárak eléggé megmagyarázzák^ hogy imlég abban az esetben is, flaia a háború utáin kontrollált kölcsönök mind a legideál:* saibban használtattak volna fel, az ország kép-