Képviselőházi napló, 1931. II. kötet • 1931. november 04. - 1933. november 25.
Ülésnapok - 1931-24
Az országgyűlés képviselőházának 2k< ül dünk az országban szabadon tenyészni, és amikor már végre azt hisszük, hogy talán legalább gazdasági téren rendszerváltozás következik be, akkor nemhogy rendszerváltozás nem következik be, hanem további körülbástyázása és kiépítése készül égy ilyen romlott iparnak, amely az országot minden vonatkozásban megkárosítja. (Mojzes János: Zsebmetsző ipar!) Méltóztassék megengedni, igen t. Ház, hogy erre az imént említett nehéz benzinre nézve bemutassam az áralakulást, hogy mibe kerül és mennyiért adatik el ez az áru. A 736-os benzin ab román finomító 100 kilogrammonként ez idő szerint 7 pengő 40 fillérbe kerül, de volt már 7 pengő alatt is. Ez a legújabb ár: 100 kilogrammonként 7 pengő 40 fillér. A fuvardíj Budapestig 3 pengő. Most itt belekalkulálom a vámot is, — amelyet pedig nem fizet senki — s ez a vám volna 7 pengő 20 fillér. A kincstári haszonrészesedés 11 pengő 20 fillér. Forgalmi adót kétszer ró le ez az áru, még pedig először a határon, amikor bejön, másodszor pedig, amikor a finomítóból kikerül a forgalomba: 30 fillér az első és 1 pengő 20 fillér a második forgalmi adó. Ezenkívül vegyes kiadás terheli még ezt az árut, mégpedig biztosítás, mankó- és ciszternabér címén összesen 50 fillér. Ennélfogva 30 pengő 50 fillér az az önköltségi ár, amibe kerül a finomítvány az esetben, ha a vámot is tisztességesen lerónák, de ezt nem teszik. * Mármost milyen áru és milyen feltételek mellett kerül a forgalomba? A székesfőváros ezt a 30 pengős benzint 40 pengőért vásárolja vagóntételekben nagyban, (Ügy van! Ügy van!) tehát itt 30%-os tiszta haszon mutatkozik már a legnagyobb tételekben való vásárlás esetén is. A hordó-benzin minimális ára — amint ezt gazdatársaim nagyon jól tadják — 50 pengő. A benzinkutaknál 60 pengő a métermázsánkénti ár, vagyis 100% kereset van a benzinen akkor is, ha lerój ják a vámot. (Farkasfalvi Farkas Gíéza : Telik a gazdának 1) Ez a kalkuláció, amelynek adatai feltétlenül megbízhatóak és minden tekintetben^ helytállóak, tizedfillérnyi eltérések sem lehetségesek. Méltóztassanak mármost megengedni, hogy rámutassak arra is, hogy e mellett a helyzet mellett, amikor ilyen óriási kereseti lehetőségek kínálkoztak ennél a cikknél, természetesen óriási konkurrencia, óriási áramlás indult meg e cikk eladása felé, és aránylag igen sok ember, nagyon sok kisember is foglalkozik ma Magyarországon a benzin és egyéb olajtermékek árusításával; körülbelül 6000 kereskedő és becslés szerint legalább 15.000, de lehet, hogy 25.000 ember is ma abból él Magyarországon, hogy ezeknek a cikkeknek forgalombahozatalával foglalkozik, mert hiszen e mellett a Spannung mellett nyilvánvaló, hogy jól meg lehetett ezeknek a cikkeknek eladásából élni, még vámfizetés esetén is. Ezzel a helyzettel szemben azután a finomítók — és itt rá kell mutatnom arra, hogy kizárólag külföldi nagytőkésekről van szó — összefogtak és múlt év nyarán megalakították a benzin-kartellt; megalakították pedig azért, hogy egyrészt az árakat tarthassák, — mert hiszen láttuk, hogy a nyersanyagárak esése ellenére is a kartell megalakulása után a finomítványok ára felment (Szilágyi Lajos: Eltérőleg más államoktól!) — másrészt azért, hogy a kereskedelmet, amely e cikkek forgalombahozatalával foglalkozott, lehetőleg eliminálják és a kisforgalom hasznát is lehetőleg a saját maguk számára biztosítsák. KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ. II. ^™^^^^™ x 1931 november 19-én, csütörtökön. 343 Hogy mit jelentett ez a kartell a magyar közgazdasági élet szempontjából, erre vonatkozólag csak arra vagyok bátor rámutatni, hogy amikor pl. a motalkó kartellára 45 pengő, ugyanakkor a kartellenkívüli cégek 40 pengőn aluli áron is adják a motalkót. Importőrök, akik direkt közvetlenül hozták be az árut a külföldről, a maguk konkurrencia jávai a kartellel szemben elérték azt, hogy pl, a Máv.-nál a különleges hengerolaj árát 240 pengő métermázsánkénti árról leszorították 115 pengőre, vagyis felénél alacsonyabbra tudták leszorítani a kartellel szemben a Máv.-nál ennek a fontos cikknek a beszerzési árát. A gyárak ezzel a helyzettel szemben azzal védekeznek, hogy a legméltánytalanabb konkurrenciát csinálják a kereskedelemnek. Minden ponton lehetetlenné iparkodnak tenni a maguk nagyobb anyagi felkészültségével, nagyobb anyagi erejükkel és áruikkal a kiskereskedelemnek és a konkurráló kereskedelemnek helyzetét. Három kategóriája van ma még az ásványolaj forgalombahozatalával foglalkozó magánkereskedelmi szerveknek, amelyeket a kartell még nem tudott felszívni, még pedig van két gyár, van a benzin-szeszkeverő telepengedélyeseknek egy bizonyos csoportja, és vannak azután a szabadraktárral nem rendelkező, minőségi árut importáló egyes kereskedőcégek; Ez a három kategória tudta még eddig elkerülni azt, hogy nem volt kénytelen a kartellbe belépni és — úgy látszik — ez a kellemetlen konkurrencia volt az az ispiráló motívum, amely a most tervezett rendelkezést létrehozta. Hogyan alakult a helyzet az állam szempontjából a kartell létrejövetele óta? Rá kell mutatnom arra, hogy azoknak a nyersolajtermékeknek, illetőleg finomítvány oknak behozatala, amelyek vámot fizetnek, egy év alatt 67—90%-kai csökkent. Például a benzin behozatala 80%-kal, a petróleum behozatala 90%-kai csökkent, de megfelelően emelkedett a vámmentesen behozott műolaj mennyisége. Az 1931. év első felében a forgalom a múlt év ugyanezen időszakához viszonyítva 30%-kai csökkent, az állam bevétele pedig 76%-kai. Ez volt a kartell működésének eredménye az állam felé. Ugyanez idő alatt, 1931 január létől június 30-áig Magyarországba bejött ásványolaj összesen 7978 vágón, amelyből csak 360 vágón, vagyis 5% fizetett vámot, 95%-a az árunak vámmentesen jött be Magyarországba. (Felkiáltások a bal- és a szélsőbaloldalon: Hallatlan! — Kun Béla: Hogy lehetett ezt tűrni! — Felkiáltások a bal- és a szélsőbaloldalon: Kik vannak az igazgatóságban 1 ? — Peyer Károly: A Kompaszt kell felütni! — Gaal Gaston: A 33-as bizottságban bennt ülnek az igazgatósági tag urak! — Egy hang a jobboldalon: Azért ülnek ott! — Elnök csenget. — Egy hang a baloldalon: Bár máshol ülnének! — Sauerborn Károly: Vagy legyen igazgató, vagy legyen képviselő!) Elnök: Csendet kérek! (Gaal Gaston: Ilyen kis jövedelemmel könnyű a válságot átúszni! — Sauerborn Károly: Közgazdasági magántudósok! — Farkasfalvi Farkas Géza: Ök tudnak összefogni, mi agrárok nem tudunk soha. — Zaj. — Kun Béla: Miért tűrte ezt a túloldali agrárcsoport? — Halljuk! Halljuk!) Csendet kérek. Eckhadt Tibor: Méltóztassék megengedni, hogy a ma meglevő helyzet ismertetése után megismertessem azt a helyzetet, amelyet a 50