Képviselőházi napló, 1931. II. kötet • 1931. november 04. - 1933. november 25.
Ülésnapok - 1931-24
332 Az országgyűlés képviselőházának 2h sága adna alapot olyan mozgalom megindítására és olyan magatartás folytatására: úgy B, r szomszéd államokkal folytatandó gazdasági tárgyalások során, mint a mi ezeréves Magyarországunk törekvéseinek politikai érvényesítése irányában sokkal erősebbek volnánk, a siker sokkal több kilátásával tehetnénk ezt, ha ugyanakkor ugyanazokhoz, akik bajainkat okozták, de már belátták, hogy maguknak is bajt okoztak vele, nem kellene mint késedelmes adósoknak kedvezményekért könyörögnünk. Ezeket a költségvetési feleslegeket rendszerint azzal igyekeztek helyeseknek feltüntetni, hogy abból nagyszerű beruházásokat csinálnak. Kérdem azonban: ha az a körülbelül ezer millió pengő akkor megmaradhatott vohm annak az adózónak zsebében, aki azt munkájával megszerezte, nem volna-e ma sokkal erősebb a gazdasági élet, nem volna-e aránytalanul nagyobb a teherbíróképesség a világválsággal és pénzválsággal szemben? A másik védekezés ezzel szemben az, hogy igen, de hasznos beruházásokat csináltunk ezekből a feleslegekből. Ez a hasznos beruházás bizony nem mindig bizonyult egészen hasznosnak. Párat felsorolok belőle. Bocsánatot kérek, ha esetleg összetévesztem a külföldi kölcsönből teljesített beruházást a költségvetési feleslegekből eszközölt beruházásokkal, azt hiszem azonban, a dolog lényegén ez nem változtat semmit. Ha akkor, amikor befolytak ezek a költségvetési feleslegek és látták, hogy feleslegünk van, beruházás helyett valorizálták volna a feleslegekből a hadikölcsönöket, ez a pénz visszafolyt volna, és pedig hazafiság szempontjából igazságosan folyt volna vissza a magyar nép minden rétegéhez (Ügy van! a baloldalon.) és ezek a néprétegek ezzel megerősödve, a termelést fokozni, az exisztenciákat gyarapítani tudták volna és ma ellenállóképességük is sokkal nagyobb volna. Egyúttal pedig nagyobb volna az állam hitele, ha majd valamikor saját polgáraihoz, mint hitelezőkhöz fordulni óhajt, és nagyobb volna, klelégítettebb volna annak r a népnek igazságérzete, amely népnek fáj az, amikor hajdan gazdag embereket azért, mert vagyonukat hadikölcsönbe fektették^ ma nélkülözni, néha éhezni lát. (Lázár Miklós: Ez így van!) A közberuházás mindig olyan, hogy az erre szükséges összegeknek az évi költségvetés alapján való beszedése igen jelentékeny költséggel jár, ami leszámítandó a beszedett összegből. Amikor azt a pénzt kihelyezik, amikor építkeznek, «tb., annak elkerülhetetlenül és szükségképpen megint igen magas adminisztrációs költségei vannak. Az az Összeg, ha visszajutott is az ország gadasági vérkeringésébe, már megcsappanva jutott vissza és visszajutott nagyon sok nem oda, ahova jutnia kellett volna, vagy nem úgy, ahogyan jutnia kellett volna. Mert például külföldön különböző célokra — most nem is akarok részletezni — vásároltunk, építettünk, átalakítottunk drága palotákat, ezekből az átalakítási költségekből bizony a magyar iparnak, a magyar munkásnak igen kevés jutott, (Lázár Miklós: Semmi sem!) ellenben külföldi fizetési mérlegünket, ha ezt kölcsönből csináltuk, ezzel szükségképpen rontottuk. Építettünk szanatóriumokat, internátusokat, iskolákat — a népiskolák ebben a tekintetben is tiszteletreméltó kivételek — luxussal, túlzottan, amelyeknek súlyos bírságát először abban fizetjük meg, hogy kétannyi ember számára építhettünk volna gazdaságosan és takarékosan, ülése 1931 november 19-én, csütörtökön. másodszor pedig megfizetjük abban, hogy az abban tartózkodó, vagy különösen az abban felnevelődő t ifjúság olyan igényekhez szokik, amely igényeket még az ezeréves Magyarország a maga régi gazdagságával sem tudna számára biztosítani. (Ügy van! Ügy van! a baloldalon.) Épültek új egyetemek annak ellenére, hogy a kikerülő növendékeket nem tudjuk hová tenni, ellenben nem történt gondoskodás arról, hogy a ma gazdálkodó kisgazdát megtanítsuk a gazdálkodás ama módjára, amellyel többet, jobbat termelni s a változott gazdasági viszonyokhoz alkalmakodni képes. {Ügy van! Ügy van! a baloldalon. — Dinich Ödön: Gazdasági iskola nincsen! — Kun Béla: A gazdasági népiskolák nincsenek felépítve! Megnyirbálták még az erre felvett összegeket is!) Elnök: Képviselő úr, letelt a beszédideje. Sándor Isván: Ha szabad lenne, még tizenöt percet kérnék. Elnök: Méltóztatik a kért meghosszabításhoz hozzájárulni? (Igen!) Ha igen, ezt határozatként mondom ki. Sándor István: Van nekünk — bocsánat, ha ezt a közhelyet felhozom, de valamivel ellentétbe kell állítanom, azért vagyok kénytelen felhozni — egy híres szép tudományos intézetünk a halélettan számára, ellenben — talán más vidéken nem is tudják, csak a Duna— tiszaköziek — a baracknak, amelyből évente sok millió jó valuta jön be az országba, amely elvolna helyezhető bármily mennyiségben, a termő ereje súlyosan meg van támadva, mert valami monilia nevű gomba pusztítja és erre nem jut egy kis tudós intézet, nem jut ennek számára megfelelő felszerelés és pénz, (Dinich Ödön: • Csak a csiborokra jut!) hogy ennek a betegségnek orvosságát megkereshessék, holott ebből százezer kis ember él, és a barackért tiszta * aranyvaluta jön be az országba. (Sauerborn Károly: Ez nem fontos! — Dinich Ödön: Az a fontos, hogy a csiborok jól éljenek!) De még a jövedelmezőnek látszó beruházások sem történtek a legszerencsésebb kézzel. Nem hiszem, hogy a csepeli vámmentes kikötő tudná törleszteni a befektetett tőkének a kamatát, talán még a rezsit is nehezen fedezi. A bánhidai centrálénak kötéllel fogdossák a fogyasztót, (Eckhardt Tibor: Filihus ante patrem! — Derültség.) tehát az a centrale nem lehetett olyan sürgős, hogy ne lett volna sokka) bölcsebb dolog azt a pénzt — akár zárszámadási többlet, akár kölcsön volt — megtakarítani és reálisabb, közelebbi eredményt hozó célokra fordítani. Most azután kénytelenek vagyunk drága valutákkal törleszteni azokat a kölcsönöket, amelyeket ezekbe az intézményekbe belefektettünk, annak ellenére, hogy a bevételeket nem látjuk és így ezek nemcsak a mai helyzetben, de a jövőre nézve is az állam költségelőirányzatának és végeredményben népe teherbíróképességének súlyos tehertételévé váltak. Meglepőnek látszik, rnennyi minden történt rosszul, mennyi minden nem tör-, tént meg, amire elsőrendű szükségünk volna s mi minden történt, ami nem elsőrendűen szükséges. Ennek oka szerény véleményen szerint a kormánynak a szakköröktől, a közvélemenytől való elzárkózottsága, a nyilvánosság-' nak, a szabad szónak képtelen mértékű korlátozása. (Ügy van! balfelől. — Lázár Miklós: Az őszinteség hiánya!) Az ellenzéket próbálják most a felelőssége bevonni, holott, ha az ellenzék itt a Házban bármilyen erősen állást is foglalt bármilyen kérdésben, (Dinich Ödön: Mindig leszavazták!) — kivéve, ha véletlenül
