Képviselőházi napló, 1931. II. kötet • 1931. november 04. - 1933. november 25.

Ülésnapok - 1931-23

Az országgyűlés képviselőházának 23 idejére járó fizetése is Csáky-szalmája. Na­gyon jól megértem, ha bizonyos érdekeltsé­gek, főként és elsősorban kereskedelmi érde­keltségek bizonyos külön küzdelmet, bizonyos osztályharcot kezdenek, az áruhitelezők érde­két szembeállítván a munkahitelezők érdekei­vel, de azt hiszem, hogy mégsem lehet egy­szerűen hatályon kívül helyezni azt a ren­delkezését a jelenlegi törvénynek, illetőleg rendeletnek, amely a 22. §-ban az alkalma­zottak követeléseit csőd esetén kivételes el­sőbbséggel bíró követelésnek minősíti. Saj­nos, a helyzet itt rendkívül aggasztó irány­ban fejlődik. Megszüntették a hátralékos munkabér előnyös kielégítésének lehetőségét, tehát annak a bérnek előnyös megítélését, amelyért az alkalmazott már megdolgozott. Ugyanakkor, amikor az alkalmazottól elvi­tatják azt a jogot, hogy kiléphet, mert fize­tését nem kapta meg. Az utóbbi időben álta­lános helyzetté vált r az, hogy az alkalmazot­tak 10—20 pengős részletekben kapják meg fizetésüket, esetleg nem is a legutóbbi hó­napra, hanem a megelőző hónapokra és a bí­rói felfogás a felé hajlik, hogy az alkalma­zottnak főnökével a bajban osztoznia kell. Amikor konjunktúráról volt szó, amikor vi­rágzó üzletmenetről volt szó, amikor a haszonszerzés bőséges lehetőségeiről volt szó, akkor minden ilyen osztozási princípiumot messze kikapcsoltak. Az alkalmazottnak a jó munkalehetőség, jó konjunktúra esetén egyéb jussa, egyéb járandósága nem volt, mint a minél hosszabb munkaidő, lehetőleg ellen­érték nélkül és díjazás nélkül, amikor azon­ban a helyzet megfordult és a munkaadókra is szomorú napok virradnak, akkor osztoz­kodjék az alkalmazott és a körülmények sú­lyos terhének legnagyobb részét az alkalma­zott legyen kénytelen magára vállalni. T. Képviselőház! Nálunk Magyarországon a szociálpolitika rendkívül elhanyagolt. Hiány­zik a szociálpolitikának az, a fundamentuma, a munkahiány esetére szóló biztosítás, amelyről itt tegnap olyan sajnálatos és szenvedélyes vi­ták voltak. Én most nem kívánom ezt a kérdést ide a vitába belevetni, de megállapítom és le­szögezem, hogy a felmondási idő jelentősége ma a válság idején egészen más, mint normá­lis viszonyok között és a legkevesebb, amihez ragaszkodnunk kell, hogy az alkalmazott meg­kapja azt a minimális védelmet a felmondási idő tekintetében, amelyet számára a törvény biztosít és hogy azt egy antiszociális jogalkal­mazással el ne vonják tőle és még ezen túlme­nőleg is joggal követelhetjük és adott viszo­nyok között követeljük is, hogy az idősebb al­kalmazottak, a munkafolyamatban újból elhe­lyezkedni nem tudó alkalmazottak korukkal arányban álló hosszabb felmondási idő és na­gyobb végkielégítés védelmében részesüljenek, mert hiszen itt ezen a pályán, ha valaki egy­szer valahonnan kiesik, akkor ez számára az élet kettétörését, a züllést és pusztulást jelenti. Itt mindig újból és újból elölről kell kezdeni; a 300—400 pengős állásból kieső tisztviselő, ha szerencséje van és elhelyezkedik, kezdheti eb­ben a szakmában és ezen a munkaterületen ismét 80—100—120 pengővel és itt még a kiván­dorlás lehetőségei is hiányzanak, mert az^ alkal­mazottak az ő adminisztrációs képességüket más nyelven nem érvényesíthetik, s mivel más nyelven nem tudnak, ide vannak kötve, itt kell nekik élni, vagy halni, de sajnos, az élet lehető­ségei helyett, sokkal nagyobb mértékben a pusztulás lehetőségei biztosíttatnak számukra. Bn arra kórom az igazságügyminiszter ülése 1931 november 18-án, szerdán. 281 urat, amikor ezeket a kérdéseket eléje tárom és ezekre válaszol, hogy túlmenően azon szempont­ból, hogy a független bíróság hatáskörében nem kíván, vagy nem akar beavatkozni, tegye m/agáévá azokat az emberi szempontokat, ame­lyek itt döntően esnek a mérleg serpenyőjébe. Csak egy esetet a sok közül, csak egy fény­kévét a nyomorúságból, a szegénységben és te­gyük hozzá: az önérzetes és szemérmes szegény­ségben sínylődő szellemi proletárréteg lelki­világára és helyzetére. Itt van egy levél, a Magyarországi Magántisztviselők Szövetségé­hez intézve, egyik tagja részéről, akitől a szö­vetség felvilágosítást kért arra, hogy miért nem látjuk, miért nem fizet tagdíjat? Azt mondja (olvassa): «Vállalatom a múlt év augusztusában bocsátott el. Ezen idő óta 317 ajánlatot küldtem szét a legkülönbözőbb he­lyekre, a nélkül, hogy igényeimnek a mini­mumra való leszállításával el tudtam volna helyezkedni. Mert ki alkalmaz ma 47 éves könyvelőt, levelezőt? E mellett tárgyaltam olyan féllel, aki azért nem alkalmazott, mert középiskolai tanári diplomám, van. Be kellett látnom, hogy igaza van: ennyivel kevesebb a praxisom. Ami végkielégítést kaptam, az ter­mészetesen már elfogyott, most minden jöve­delmem a szanált városi nyugdíjam 59 pengő 38 fillér. Nem áll módomban a hetenkénti je­lentkezés, villamosról szó sem lehet, ha pedig gyalog megyek az Andrássy út végére innen a Mester-utca végéről, akkor ki végzi el a ház­tartási munkát, a háztartási teendőket, mert szégyen ide, szégyen oda, csak rám maradnak, ha a feleségemnek keresnie kell. Visszajövök önökhöz, mihelyt keresek, mihelyt újból én is ember leszek, addig üdvözlöm önöket: X. Y. állásnélküli tanár és ugyanolyan magántiszt­viselő. Ennek a rétegnek az életéről van szó, en­nek az életéről, sorsproblémáiról van szó, ez az a réteg, amelynek tagjai tegnap sort álltak az öt pengőkért, azokért a bizonyos öt pengőkért, amelyek olyan nagy vihart keltettek, és ez az a rétdg, amelynek szociálpolitikai védelmét és szociálpolitikai védelmén túl a jogalkalmazás körüli védelmét is kérem én a t. kormánytól és mindenekelőtt az igazságügyminiszter úrtól. Elnök: Az igazságügyminiszter úr kíván szólni. Zsitvay Tibor igaz s ág ügy miniszter: T. Ház! Az interpelláló képviselő úr több minisztertár­samhoz is intézett kérdést, azokra^ természete­sen az illető miniszter urak illetékesek vála­szolni; én csupán azokra a pontokra óhajtom megadni a választ, amelyeket t. képviselőtár­sam hozzám intézett és ezek a pontok tulaj­donképpen két csoportra vonatkoznak. Egyik a bírói joggyakorlat a munkaügyi ügyekben, a másik pedig a bírói ügymenet gyorsasága, illetőleg lassúsága ugyanezen ügyekben. A bírói joggyakorlat a dolog természete szerint állandó változásban és kialakulásban van. Ez a bírói gyakorlat — most már magyar földön szemlélve az ügyeket — itt Magyarom szagon mindig az élet felé orientálódott, a holt betűkbe lelket lehelt és így a törvények merev szabályait az élethez hozta közelebb, tehát egy­általában nem ismernek olyan joggyakorlatot bíróságainknál, amelyeket az antiszociális jel­zővel lehetne illetni. Éppen az ellenkezőjét lá­tom és^ azt tapasztalom, hogy a bírónak szo­ciális érzéke van, tu dp a, hogy kötelessége a jogi igazság mellett még egyéb igazságokat is keresni, olyan igazságokat, amelyek természeti erővel kötelezőek mindenkire, és ezt tapasz­ig

Next

/
Oldalképek
Tartalom