Képviselőházi napló, 1931. II. kötet • 1931. november 04. - 1933. november 25.

Ülésnapok - 1931-19

Az országgyűlés képviselőházának 19. annak, hogy mi becsületesen és őszintén levonjuk a konzekvenciáját annak a szomorú körülménynek, hogy azokat az adósságokat, amelyeket Magyarország külföldön és belföldön felvett, a mai értékesítési viszonyok mellett, a mai árak mellett, a -inai gazdasági szerződések mellett soha az életben megfizetni nem tudjuk. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon. — Zaj a baloldalon.) Ezt egyszer meg kell mondani becsületesen, őszintén, mert csak akkor tudjuk ebből a tényből a konzekvenciát levonni. S mi következik ebből? Először is az, hogy meg kell egyezni sürgősen a külföldi hitelezőkkel. (Elénk helyeslés.) En soha életemben nem voltam, most sem vagyok barátja a moratórium rendszerének, mert ha moratóriumot adnak, ez csak azt jelenti, hogy megmarad a tőké és a kamatot folyton a számlához írják, amivel nem javul a helyzet. Hogy áll azonban a dolog ezekkel a külföldi kölcsönkötvényekkel? Ezek a kötvények 25—30%-os árfolyamon állanak. Mit jelent ez? Azt jelenti, hogy a kötvénybirtokosnak ezek a kötvények 25—30%-ot jövedelmeznek. Ha ezek 25—30%-ot jövedelmeznek, akkor lehet-e megkívánni tőlünk a pontos fizetést? Ha ezeket

r a kölcsönkötvényeket olyan kitünőeknek tartják és olyan büszkék arra, hogy a magyarok fizetőképesek és a magyarok fizetni akarnak, mint ahogy akarunk is amíg tudunk, akkor miért nem tartották az árfolyamokat? (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon. — Friedrich István: Ugyan! Ugyan!) Bocsánatot kérek, ez így van. Tény az, hogy 25—30%-os az árfolyam és ha ez a helyzet .akkor ezt ne méltóztassék máskép beállítani. (Zaj.) A hitelezőknek kell engedményt tenni vagy a tőkében vagy a kamatozásban. En sokkal szívesebben vennék olyan megegyezést, amely szukcesszíve emelkedő kamatlábat jelent, tehát valami azonnal fizetendő kamatlábat is, ez jobb megoldás volna, mint a moratórium, amelynél a számlához írják a kamatot, amelyről úgyis tudjuk előre, hogy nem« tudjuk megfizetni. Ez lelkiismeretesebb és humánusabb eljárás. A második konzekvencia, amit le akarok vonni, a belföldi adósságokra vonatkozik. (Friedrich István: Ha innen mondottuk volna el ezt, mi lett volna velünk? — Sándor Pál: Ez az ország hitelének a rontása! — Zaj.) Ha pártom nem helyesli azt, amit^ mondok, hajlandó vagyok ennek konzekvenciáját levonni. (Rassay Károly: Ez után a beszéd után rohanni fognak a monopóliumokat megvenni, képviselő úr! — Sándor Pál: Hitelrontás! — Rassay Károly: Egyetlen mentsége, hogy nem ért hozzá!) Sándor Pál t. képviselőtársam megkívánta, hogy egy negyedóráig, amíg beszélhetett, hagyjuk csendben, tehát én is megkívánhatom, hogy ne zavarjon, amíg beszélek. Ami a belföldi adósságokat illeti, akármennyire fogunk is hivatkozni hitelérdekekre, tőkeérdekekre, kétségtelen, hogy a mai helyzetből csak úgy tudunk kimenekedni, hogy a veszteséget valakinek vállalnia kell. A moratórium itt nom segít. Ismerek birtokost, akinek a földteherrendezési eljárás megindítása óta terhe egy millióról 1,500.000 pengőre emelkedett, a nélkül, hogy hozzányúltak volna megsegítéséhez, írják fel a papirosra & kamatokat és költségeket. En az uzsora-törvény javaslatot sem tartom a mai közhangulatban sem szerencsésnek, mert — bocsánatot kérek — a hitel ezzel fedezve nem lesz. Nincs tehát más modus és, nem is lehet, mint az, hogy a Nemzeti Jegybanknak meg kell változtatnia politikáját. Nem vágyok azon a véleményen, hogy a nemzetnek nines szűkütése 1931 november 11-én, szerdán. 99 sége Nemzeti Bankra, de súlyos hibának tartom, hogy a Nemzeti Jegybank statútumai már a keletkezéskor nem alkalmazkodtak a magyar viszonyokhoz, hogy a Nemzeti Jegybank statútumai nem engedték meg a jelzálogos kölcsönök kibocsátását. Erre azt mondják, hogy ez rejtett infláció, de az a hollandi forint, az az angol fontsterling és az iá más külföldi pénz, amely estétől reggelig elvesztette értékét, az jobb fedezete a pengőnek, mint a magyar föld? (Zaj balfelöl.) Én nem akarok javaslatot tenni, csak felvetek egy gondolatot, hogy ba már megtörtént ez a hiba, nem lehetne-e megcsinálni azt, hogy a földbirtok első 40—50%-a erejéig kibocsátandó kötvénnyel elé-gíttessenek ki a hitelezők és ezeket a Nemzeti' Jegybank köteles legyen lombardírozni? (Zaj a baloldalon.) Ez lehet naivitás, de olyan szükség, amelyet ha nem fogunk megcsinálni, egyszerűen az adósok fogják spongyával letörölni az adósságot, ami sokkal rosszabb helyzet lesz. További gondolatom az, hogy rendet kell teremteni a hátralékos adók dzsungelében. Méltóztassék elhinni, hogy ha csak folytonosan hozzáírjuk az adóhátralékokat a fizetésképtelen adós számlájára és azt mondjuk, hogy az államnak kint van 200—300 milliója, ez nem komoly dolog. Tisztában kell lennünk azzal, hogy addig nem kezdődik el a komoly adófizetés Magyarországon, amíg a hátralékot nem rendezzük. Ki kell küldeni egy igazságos férfiakból álló bizottságot, egy repülőbizottságot, hogy aki tud fizetni, azzal egyességet kell kötni, aki pedig fizetésképtelen, annál töröljék el az adókat, de egyszer kezdődjék el a rendezés és az új adók pontos fizetése. (Rassay Károly: Akkor in natura kifizetné a földbirtokos *az adóját!) A negyedik az, hogy a Nemzeti Jegybanknak liberális devizapolitikát kell folytatnia és főképpen a termelés és export kérdését nem szabad elhanyagolni. Itt is bátor vagyok egy-két példára rámutatni. Tudomásom szerint a magyar kormány előtt fekszik a lengyel kormánynak egy olyan természetű ajánlata, hogy hajlandó egész Magyarország sószükségletét fedezni borért. Hónapok óta erre választ sem sikerült kapnia. Azt hiszem, nem kell azzal foglalkoznom, hogy a devizaellátás milyen fontos. Ugyancsak tudom, hogy a külföldön tartozásokkal rendelkező textilgyárosok és mások szívesen vállalkoznának arra, hogy csak azért, hogy ezzel devizához jussanak, olyan cikkeket is exportáljanak, amelyek ma nem kerülnek exportra. A Nemzeti Jegybank intézkedéseiben jobban kell alkalmazkodni a gazdasági élethez. Tiltakozom az ellen, hogy a nemzet mai állapotában az állam vagyona eladassék, bérbeadassék, vagy elzálogosíttassék. Ez nem jelent mást, mint a hitelezők érdekeinek szolgálatát. Ha valaha, most nem szabad ehhez a kérdéshez hozzányúlni. (Rassay Károly: Ugyan! Hát miből számít devizára, képviselő úr?) Most mondottam, hogy az exportból. (Patacsi Dénes: Hozzák be, amit kivittek!) Befejezésül még egyet legyen szabad mondanom. A- magam részéről teljes mértékben csatlakozom azokhoz a külpolitikai gondolatokhoz, amelyeket Gratz üusztáv igen t, barátom előadni szíves volt. Lehet, hogy. az embert ma kődobás éri ezért, lehet, hogy félreértésre fog okot adni, ha azt mondom, hogy a nemzet mai szomorú állapotában, mai lesüllyedt helyzetében folytassunk vagy kea-