Képviselőházi napló, 1931. I. kötet • 1931. július 20. - 1931. augusztus 28.

Ülésnapok - 1931-8

90 Az országgyűlés képviselőházán^ fel! Nagyon jól tudják a képviselő urak. — Nagy zaj a baloldaton. — Propper Sándor: Azért bírálta a kormányt!) Rassay Károly: T. Ház! Gróf Apponyi Albert mélyen t. képviselőtársam, mar rámutatott arra a tarthatatlan álláspontra, amelyet Eiber Antal t. barátom a tegnapi napon itt a kormány felelősségének csökkentése szempontjából előadott. Legyen szabad eüiihez még hozzátennem, a következőket. En nem is fogadom el, hogy a magyar társadalom részéről abban az irányban, hogy a kormány túlköltekezzen es túldimenzionálja a magyar államháztartást, valóban komoly és sürgető hangok hallatszottak wolna. Mert az a kérdés, hogy mit értünk magyar társadalom alatt. A ki- és bejáró képviselőket nem értem; a máról holnapra előkelő igazgatóságokkal megalakult vállalatok patrónusait nem értem. Magyar közvélemény alatt a magyar társadalomnak ebben az elnémított Ihelyzeteben is csak azokat a hangokat tudóim megfogni, amelyek a magyar sajtóban, annak egyes illetékes kimagasló tényezői részéről elhangzanak. Ebben a tekintetben a t. képviselő úrnak nincs igaza, mert a magyar sajtó (Eckhardt Tibor: Es a magyar gazdák!) és azok az érdekképviseletek, amelyekre Eckhardt t. barátom utalt, kezidettől fogva igenis vádként szegezték a kormánnyal szembe éveken keresztül, mondhatnám, tíz év óta, de különösen a szanálás óta azt a pénzügyi és államháztartási politikát, amelyet a kormányzat folytatott, i • i De függetlenül nain den mástól, (hol volt itt ebben az országban az elmúlt évek alatt a nem szervezett állami hatalomnak, ami alatt a társadalmat értjük, döntő befolyása, amely a kormányt ilyen vagy olyan irányban befolyásolhatta volna. Hiszen a kormány függetlenítette magát a magyar társadalomtól, a kormány egyenesen éretlennek jelezte a magyar társadalmat, amikor rendkívüli intézkedésekkel és választójogi rendszerrel a maga alapját nem a közvéleményben, nemi a társaidalloïn) hangulataiban, vágyaiban és érzéseiben gyökereztette, hanem kizárólag a tényleges hatalmi állapotból szerezte meg azokat a külső formaságokat és eszközlöket, amelyekkel kormányoz. (Propper Sándor: Csendőrszuronyokkal!) Valóban igaza van gróf Apponyi Albert mélyen t. képviselőtársamnak, hogy^ a kormányzat, de különösen az ilyen rendkívüli eszközökkel fenntartott kormányzat arra való, hogy ha még jelentkeztek volna is a társadalómban ilyen hangok, a maga függetlensége, a társadalomtól való függetlensége pozíciójában azokkal szembehelyezkedjék és azokat kivédje. Engedjen meg Éber Antal t. képviselőtársam, hiszen ő eddig követett r politikájánál fogva valóban nem azonosítható a kormány politikájával, ő ebben a pillanatban inkább az előkelő védőügyvéd szerepét töltötte be, (Propper Sándor: Sikertelenül!) mert az ő szavai nem annyira azonosítás a kormány politikájával, értelmük inkább az, hogy mentségeket keres a kormány politikájára, mert ami itt történik, semmi egyéb, mint a krízis központjában menekülés a felelősség elől. Mi ehhez a magunk részéről nem járulhatunk hozzá. A mi meggyőződésünk az, hogy a kormányzat küi3Ő és belső politikáját a világesemények alakulása mellett igenis döntő felelősség terheli az események idefejlődéséért. Külső politikát is említettem. Három vagy hárem és fél éve annak, hogy a kormány el- 1 ; 8. ülése 1931 július 29-én, szerdán. indult külpolitikájában az olasz barátság kimélyítésének útján. En nagyon emlékezem még arra az időre, amikor jóformán még egymagamban voltam bátor a Házban felállni és az akkori nagy, lelkes hangulattal szemben rámutatni arra, hogy ez az olasz baráti politika szerezhet a nemzetnek igen értékes erkölcsi előnyöket, alkalmas lehet arra, hogy a kormánynak incidentaliter felmerült nemzetközi bonyodalmaiban a hűséges fegyvertárs szerepét betöltse, de teljesen alkalmatlan lesz azoknak a nagy gazdasági feladatoknak megoldására, amelyek elé a nemzet kerülhet. Amikor én ezt elmondottam, akkor én a Házban magamban állottam. Az egész Ház lenyűgöző hatása alatt állott azoknak a reviziós kijelentéseknek, amelyeket az olasz kormány feje abban az időben tett, amelyekért mi valamennyien hálásak voltunk . . . (Zaj a szélsőbaloldalon. — Gróf Bethlen István miniszterelnök: Kár a magyar nemzet barátait ócsárolni, nagyon kár! — Malasits Géza: Nem ócsároljuk, csak az igazat mondjuk! Ne dicsekedjenek olyan nagyon fasiszta barátaikkal! — Büchler József: Az angolok vannak olyan barátaink, mint az olaszok! — Zaj.) Bár meg vagyok róla győződve, hogy a miniszterelnök úr megjegyzése nem az én kritikámat illeti, (Gróf Bethlen István miniszterelnök: Nem!) mégis, minthogy a magam részéről is elítélendőnek tartanám, ha egy olyan külpolitikai konstellációt, amelyet a magam részéről nem tartok szerencsésnek, de amely oldalról szimpátia^ árad a nemzet felé, lekicsinyelnék, természetesen hangsúlyozottan kijelentem, hogy távol^ áll tőlem, hálátlanok is lennénk, ha azokért a szolgálatokért, amelyeket az olasz nemzet kormányának feje és maga az egész olasz nemzet a magyar nemzetnek a múltban nyújtott, elismeréssel nem volnánk. (Helyeslés, a jobboldalon és a középen.) Ettől azonban teljesen független kérdés az, hogy ennek a szövetségnek az értékét, különösen retrospektive nézve, viszszatekintve a múltra, úgy nézve az eseményeket, kellő értékére szállítsuk le. Az bizonyos, hogy ez az olasz barátság a dolgok természetes rendje szerint izolált bennünket, vagy legalább is nehezebbé tette az izoláltságból való kimenekülésünket ama tényezőkkel szemben, amelyekről ma már fenntartás nélkül elismerjük, hogy nemcsak a magyar, de az egész európai helyzetben döntő szerepet kell hogy játsszanak. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) En ebben a pillanatban Franciaországra nem utalok, de mint éveken keresztül tettem, utalok arra a vonatkozásra, hogy ez az olasz szövetség lehetetlenné tette nekünk, hogy gazdasági érdekeink előtérbe tolásával kapcsolatokat igyekezzünk keresni azokkal a szomszéd országokkal, amelyekkel való kapcsolatunk megteremtése elsőrangú gazdasági és így azt mondom, történelmi érdeke Magyarországnak. Ebben a tekintetben, amikor nekem a miniszterelnök úrral egyszer polémiám volt, a miniszterelnök úr egy újságcikkben — és azt hiszem, hogy ez az Ő kijelentése kulcsa egész magyar külpolitikánknak —a következőket felelte hasonló kritikámra két évvel ezelőtt (olvassa): «Az ország külpolitikáját nem lehet csakis, vagy főleg egy esetleg bekövetkezendő gazdasági krízis szempontjából irányítani, hanem annak irányító eszméje csak nagy nemzeti szempontok eredője lehet, amely mellett a gazdasági koefficiens csak másodsorban jöhet tekintetbe». T. Ház! En teljes mértékben aláírom elme-