Képviselőházi napló, 1931. I. kötet • 1931. július 20. - 1931. augusztus 28.

Ülésnapok - 1931-7

58 Az országgyűlés képviselőházának szerint, amelyet kifejezni bátor leszek, én éppen a mai nehéz időkben helyezem a legnagyobb súlyt arra, hogy a kormányzat, amely ezekből a bajokból kivezessen, a Bethlen István gróf kezében maradjon meg. (Proppér Sándor: Aki bevezetett bennünket a bajokba, úgy-e? — Farkas István: Nem baj, a csónak így is, úgy is elmerül.) Az. előttem felszólalt Györki Imre t. képviselőtársam igen mellékesen kezelte azt a kérdést, hogy mai közgazdasági bajainknak legfőbb okozója a gazdasági világválság. Ügylátszik, ez a beállítás nem nagyon illik Ibele a szociáldemokratapárt állásfoglalásába. (Farkas István: Majd beszélünk róla! — Zaj a szélsőbaloldalon.) Ügylátszik, ennek a megdönthetetlen és megcáfolhatatlan igazságnak elismerése meglehetős nehézségeket okozna a szociáldemokratapárt álláspontjának érvényesítésénél. (Büchler József: A kapitalizmus válsága ez, nem a mienk!) Holott, ha a legkisebb objektivitással ítélkezünk ebben a kérdésben, akkor mégis csak el kell mondani, hogy olyan gazdasági világválság közepén élünk, amelynek hátrányaival és következményeivel szemben egy kis, gyönge országnak kormánya majdnem tehetetlenül áll. (Propper Sándor: Tehetetlen! Ebben aztán igaza van!) Hogy ennek a gazdasági világválságnak mi az okozója, hogy vájjon a monetárius okok-e az irányadók, amint azt egy igen nagy gazdasági iskola állítja, vájjon a túltermelés-e az oka, amelyet minden világháború megindított és amely minden nagy háború kellemetlen mellékjelensége gyanánt jelentkezik, vagy pedig, hogy csak anyagcserezavarral állunk-e szemben, amely megakadályozza azt, hogy a nyersanyagra szoruló országok (hozzájuthassanak azokhoz a nyersanyagokhoz, amelyeket viszont az azokat termelők elhelyezni nem képesek, az mellékes. Bizonyos, hogy mi, kis szegény ország ennek a gazdasági világválságnak elintézésében vajmi csekély szerepet játszunk. Mi ennek szenvedő részesei vagyunk és én meg vagyok arról győződve, hogy Györki Imre t. képviselőtársamnak készen van a programmja arra az esetre, hogyha megalakulna az az új kormány, amelyet ő propagál, hogyan hárítja el Magyaroszágról a világválság következményeit. (Derültség a jobboldalon.) Csak miután még ő nem közölte ezt a programmot, egyelőre méltóztassék elfogadni azt, hogy a gazdasági világválság tekintetében igen kevés az, amit tehetünk. Az objektivitás kedvéért elismerem, hogy természetesen a gazdasági világválság mellett is maradt olyan közgazdasági és politikai keret, amelynek mikénti kitöltése felett mi magunk itt az országban határozunk és hajlandó vagyok annak megtárgyalásába is belebocsátkozni, hogy ha az egész nemzetközi miliőt és az itteni társadalmi hangulatot figyelembe vesszük, akkor azokért, amik a közgazdasági törvények érvényesülésével szemben itt eszközöltettek, — mert tagadhatatlanul eszközöltettek — vájjon kell-e és lehelé egyedül a kormányzatot felelőssé tenni, nem ifolyományai-e ezek annak a háború után jelentkezett nemzetközi lelki hangulatnak és nem folyománya-e azoknak a magyar társadalomból kiütköző hangulatoknak, amelyekkel szemben azután igen nehéz a kizárólagos felelősséget a kormányzatra hárítani. (Propper Sándor: Tékozlás!) Azt mondják, hogy a kormány rossz közgazdasági politikát csinál. Tudjuk, hogy a közgazdasági politikának — bármely országot vegyük a háború utáni 7. ülése 1931 július 28-án, kedden. időkben — különösen a vámpolitika volt a gerince, ez determinálta, hogy milyenek a termelési viszonyok, milyenek az exportlehetőségek és hogy milyen a hazai termelési ágak rentabilitása. Elismerem, mi elmondhatjuk azt, hogy a mi közgazdasági politikánk mellett lement terményeink ára, ;S nehézségekbe ütközött exportunk, de ugyanakkor azt látjuk, hogy Anglia külkereskedelmi exportja — összehasonlítva B29 első felét 1931 első felével — 44%-kai csökkent, s hogy az Egyesült Államok kivitele — ugyancsak ezt a két félévet összehasonlítva — 50%-kal csökkent. Csökkent pedig két okból: a kivitt mennyiség szempontjából és az árak katasztrofális zuhanása szempontjából. Ezt látva, nagyon nehéz magyar jelenségnek tüntetni fel azt a gazdaságpolitikát, amely nem tudott a vámkérdésekben eredményeket elérni, mint amilyenek a magyar közgazdasági politika és termelés érdekében állottak volna. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon és a középen.) A múlt télen előadást tartott a magyar közgazdasági társaságban egy bécsi tudós, a bécsi konjunktúrakutató intézet igazgatója, aki kifejtette, hogy a napóleoni háborúk után bekövetkezett válság, amely jelenségeiben teljesen azonos volt a mai válsággal, azért múlt el hamarabb, mint ez a válság, mert akkor még megfogadták Smith Ádám tanítását, — az angol klasszikus iskola tanítását a szabadkereskedelemnek egyedül mindent megoldó előnyeiről, a nemzetközi munkamegosztás szükségéről, arról a tantételről, hogy az emberiség csak úgy boldogulhat, ha mindegyik ország csak azt állítja elő, aminek előállítására természeti viszonyainál fogva és lakosságának képességeinél fogva ő hiva- • tott, és kicseréli terményeit azoknak az országoknak a terményeivel, amelyek viszont más termények előállítására hivatottak — akkor még a napóleoni háborúk után ezeket a tanításokat vették alapul a válságból való kibontakozásnál, s az angol parlament akkori tanácskozásai tanúságot tesznek a mellett, hogy folyton az angol közgazdasági klasszikusok tanításai alapján akarták a kérdéseket megoldani. A mai világválságban azonban éppen az ellenkezőjét kell ennek tapasztalnunk, (Ügy van! Ügy van! a "jobboldalon és a középen.) azt tudniillik, hogy nem elégedtek meg azzal, hogy a békeszerződések 6000 kilométerrel megnyújtották Európa vámhatárait, hanem olyan^ toronymagasságú vámokat emeltek, oly ^mértékben növelték évről-évre, sőt az utóbbi időben mondhatjuk hónapról-hónapra a vámtételeket, hogy azokkal szemben azután a kivitelükben megszorított országok felállították a különféle nyilt és burkolt prémiumok rendszerét, amire az importországok ezekkel a prémiumokkal szemben újból és újból vámemelésekkel feleltek és így előállott a bellum omnium contra omnesnek az a lehetetlen helyzete, amely ma vámpolitikai tekintetben fennáll és amely azt idézi elő, hogy az emberiség javának és boldogításának előrehaladása helyett mindenütt csak nyomort szenvedést és küzdelmet tapasztalunk. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon és a középen.} Normann Angell igen szellemes cikket tett közzé a Pesti Naplóban néhány hónappal ezelőtt. Ö így világítja meg a kérdést: «A derék és lelkes nacionalista — mondja ő — bűnnek tartja, hogy idegenből árut vegyünk, de erénynek tartja, hogy ugyanannak az idegennek árut adjmnk el, sőt egyenesen arra dolgozik, hogy minél többet adjunk el az idegennek. Internacionalisták vagyunk — mondja^ — az eladásnál és nacionalisták a vásárlásnál». Ez ve-