Képviselőházi napló, 1931. I. kötet • 1931. július 20. - 1931. augusztus 28.

Ülésnapok - 1931-9

182 Az országgyűlés képviselőházának 9. hoztak, — mert békeszerződéseknek ezeket nem lehet nevezni (Úgy van! Ügy van! a jobb- és baloldalon.) — feltétlenül a világpiac dezorganizáció jra, főképpen az európai gazdasági élet tönkretételére fog vezetni. Ha még ehhez hozzászámítjuk, hogy minden ilyen alakulatnál a tőke keresni akar, és a magyar tőke rögtön átváltozik csehszlovák tőkévé, amint ott lehetőség van keresésre, ha hozzátesszük azt, hogy a _ békediktátumok következtében Európában új vámterületek, új valuták alakultak, amelyek a forgalom elé mind akadályokat gördítenek, amelyek mind akadályozzák az áruk szabad forgalmát, ha — mondom — mindezt figyelembevesszük, nem zárkózhatunk el annak beismerése elől, hogy a mai világválság, a túltermelés, a fogyasztás alaesonysága, a békediktátumok által okozott helyzet Magyarországra is hatnak. Ez kétségtelen, ennyit el kell ismernünk. De .amit ezen felül a válság kielégítése dolgában a magyar kormány művelt, az olyasvalami, amit itt nem lehet elégszer szóvátenni. Nem lehet elégszer szóvátenni elsősorban azt, hogy a kormányzás előrelátást jelent. Ha előrelátástanból kellene ennek a magyar kormánynak levizsgáznia, már régen négyest kapott volna, mert az előrelátás teljes hiányát lehet ennél a magyar kormánynál tapasztalni. Tudjuk, hogy a papírkoronagazdálkodás idején — nem akarok visszatérni rá, hiszen régen volt rnár — hallatlan pazarlást vittek véghez. Élés, ha csak elgondoljuk azt, amikor a magyar nemzeti kormány, a magyar nemzeti renaissance megjelent, amikor az urak, mint második honalapítók jelentek itt meg, ígérvén keresztény alapon demokráciát, szabadságot a népnek és adtak börtönt és kancsukát, adták a szabadságjogok megszorítását, a gazdasági élet letörését, a munkásság olyan mérvű gazdasági elnyomorodását, amilyenre példa még nem volt. Mondhatnám, a levegőben úszkált akkor a papírbankó. Már akkor figyelmeztettük a magyar kormányt, hogy ez a papírgazdálkodás csődbe viszi a magyar kormányt. Az első érvágás akkor történt, amikor lebélyegezték a kékpénzt és nem hinném, hogy tévedek, ha azt mondom, hogy az abból származó eredmény néhány hónap alatt úgy eltűnt, mint a kámfor. Volt, nincs. Azután jött a kényszerkölcsön. Elfolyt, mint amikor homokba vizet öntenek. Jött a vagyonváltság és jött a nyilt és titkos váltságok egész sorozata. Azután jött a korona stabilizációja, az úgyn evezett 'takarékkorona. Azután jött az új valuta megalapozása. Az ipar, a kereskedelem, a mezőgazdaság kénytelenek voltak nagy áldozatokat hozni azért, hogy a Magyar Nemzeti Bank alaptőkéje meglegyen. Behoztuk az új magyar pénzt is. Amikor a magyar pengőt tárgyaltuk, a t. Képviselőház mosolygott azon, amikor azt mondottam, hogy ennek a kormánynak közgazdasági politikája nemsokára oda fogja vinni a dolgokat, hogy a pengőből kongó lesz. Rákóczi idejéből származik a pengő. Rákóczi tudvalevőleg családi ékszereit zálogosítottad, azon vásárolt ezüstöt és az ezüstből verette a pengőt. Minél tovább tartott a háború, minél szegényebb lett Rákóczi, annál több réz került a pengőbe. Az emberek a pengőt elnevezték kongónak, mert mind kevesebb ezüst volt benne. Ez a pengő, amelyet az urak annak idején nagy garral és ünnepléssel létesítettek, és amelybe minden reményüket belehelyezték, már kezd kongani, nemi azért, mert a nemzetközi válság magyarországi hatásai erősebben jelentkeznek itt, hanem azért, mert ülése 1931 július 30-án, csütörtökön. azt a válságot; amely előrelátható volt, a magyar kormány teljesen egyoldalú kapitalisztikus szellemű gazdálkodása kimélyítette. A magyar kormány fő-törekvése abban nyilvánult meg, hogy elvegye a munkásrétegek kedvét a ficánkolástól, ahogy az urak itt annak idején kifejezték magukat, tehát lenyomja a béreket, amennyire csak lehet. Én még élénken emlékszem rá, hogy 1923-ban, amikor minden háborút vesztett országban bevezették az úgynevezett index-rendszert, hogy a munkabért arányba hozzák a megélhetés költségeivel, amidőn itt Magyarországon a dolog szóbakerült, Bethlen István gróf miniszterelnök felállt és a legnagyobb felháborodás hangján tiltakozott az ellen, hogy Magyarországon index-rendszert vezessenek be, a legnagyobb felháborodás hangján tiltakozott az ellen, hogy a magyar gazdasági életbe ilyen kényszerrendszabályt vezessenek: be és a túloldal hatalmas tapsai közt jelentette ki a miniszterelnök úr, hogy: nem akarunk Ausztria sorsára jutni. (Büchler József: Állandó jelszó volt!) Azóta mi már igen gyakran nagyon boldogok lettünk volna, ha Ausztria sorsára jutottunk volna, mert Ausztriában akármilyen nehezek is a viszonyok, de amit Bécs városa az építkezések terén produkált, az a világtörténelemben páratlan. Sehol a világon nem fogják azt látni, hogy adókból, nem kölcsönökből, olyan gyönyörű, egészséges, szép és lakályos épületeket emeljenek, mint Bécsben. A keresztény magyar főváros is épített, mert rákényszerítettük az építkezésre, de nem adóból épített, — kímélte a gazdagokat. kímélte a jómódúakat — hanem épített hitelekből, s ma a székesfőváros közönsége nyögi azokat az adósságokat, amelyekbe ezek a gipszből és vakolatból összetákolt házak kerültek. Amikor Ausztriában megingott a Kreditanstalt, az egész világ felfigyelt, mert — mint mondtam — hatalmas intézmény volt ez, a Rotschildok intézménye. Ausztriában nincs bankzárlat, Ausztriában nem ismerik azokat a kényszerrendszabályokat, amelyet a magyar kormány most már alkalmazni kénytelen, és amelyekből kiveckelődni nehéz és nap-nap után nehezebb lesz, úgy, mint amikor valaki hináros mocsárban jár: minél mélyebben megy bele, annál mélyebbre süllyed s kiveckelődni nehezen lehet. Szegények az osztrákok, kopott ruhában járnak, a köztársasági elnök nem jár különvonaton, legfeljebb egy elsőosztályú kocsi félfülkéjében utazik, de azért megvan Ausztria, éldegélnek az emberek. Nálunk azonban? Méltóztassanak ebből a légkörből, melyben az urak élnek, kissé kimenekülni. Nem kell olyan nagyon messze a külvárosokba kimenni, csak a kereskedők és iparosok által lakott területekre & a munkásnegyedekbe kell kimenni, hogy lássuk a kétségbeejtő nyomort, a reménytelenséget, a nicsevót, — nem tudom magyarul jobban megmondani; aki volt hadifogságban, az tudja, mi ez. Tessék ezt megnézni! Ez van ma Magyarországon, igen t. Képviselőház. A magyar mezőgazdaság hatalmas nemzeti ajándékot kapott a magyar kormánytól azzal, hogy jelzálogkölcsöneit, tartozásait papírkoronában fizette vis,sza. (Sauerborn Károly: Nemcsak a mezőgazdaság!) Akkor az ipar feljajdult, a Gyosz. sírt és rámutatott arra, hogy íme, a mezőgazdaság és a háztulajdon hatalmas nemzeti ajándékot kapott, mi pedig nem kaptunk semmit. Akkor jött a mi vámrendszerünk, és az ipar olyan vámvédelmet kapott, amely példátlan és egyedülálló egész Európában.. Nem irigylem tőlük és tisztában vagyok