Képviselőházi napló, 1931. I. kötet • 1931. július 20. - 1931. augusztus 28.

Ülésnapok - 1931-9

Az országgyűlés képviselőházának 9. ülése 1931 július 30-án, csütörtökön. 183 azzal, hogy bizonyos nevelő vámok nélkül Magyarországon ipart teremteni nem lehet, és tisztában vagyok azzal is, hogy ipari fejlődés nélkül a mezőgazdaság súlyos problémáit Magyarországon megoldani nem lehet. De nem elég, hogy az iparnak ipari védővámokat adtunk, nem elég, hogy az iparnak lehetővé tettük a fejlődést, — hogy a textiliparra applikáljam a dolgot, a textilipar olyan vámokat kapott, hogy öt-hat esztendő alatt leírhatnak olyan gyárakat, mint amilyeneknek leírásához annak idején Angliában harminc esztendő kellett — hanem kapott az ipar még valamit, hatalmas nemzeti ajándékot, nagyobb és súlyosabb nemzeti ajándékot, mint a vámvédelem, azt, hogy a magyar kormány intézkedéseivel a kizsákmányolást illetőleg vogelfrei-jé tette a munkást a kapitalistákkal szemben, azzal, hogy nem védte meg a munkást és a munkásvédelem terén nagyon-nagyon messze hátul kullogott s amit adott is, úgy adta, r mintha harapófogóval húzták volna ki a kezéből. Mindennek koronájaként^ azután megvalósították azt az eléggé nem kárhoztatható rendszert, hogy a munkanélküliség esetére való biztosítás prioritása helyett előbbre helyezték az aggkori és rokkant-biztosítást, amire szükség van, ami nélkülözhetetlen egy kultúrállamban, ami szükséges valami egy fejlődő ipari államban, — mert a munkaerő kihasználása ma hihetetlen gyorsan megy végbe, tehát a megrokkant és elöregedett munkások védelmére szükség van — de a fogyasztás épségben tartása szempontjából, az ipari fejlődés szempontjából ezt meg kellett volna előznie a munkanélküliség esetére való biztosításnak. Akkor az urak azzal állottak a Képviselőház elé: munkanélküli-biztosítást nem vezetünk be, mert a munkanélküli-biztosítás demoralizálja a munkásokat, a munkások egész seregét elszoktatja a munkától. És hallottuk mindazokat a hazug frázisokat, amelyeket ilyenkor az urak hangoztatni szoktak: munkaalkalmat fogunk adni, építeni fogunk, beruházni fogunk! Még ma is fülembe csendül Bud miniszter úr kijelentése, amelyet itt a Házban tapsok között tett: most rendbehoztuk az államháztartást, rendbehoztuk az, állam íinanciáit, most hozzá fogunk látni a magángazdaság helyreállításához és a közmunkák kiadásához. Akkor úgy dobálta a miniszter úr a milliókat, hogy valamennyiünk szeme káprázott bele. Nos én nem tagadom, adtak ki az urak közmunkákat, beleinvesztáltak rengeteg pénzt ezekbe a közmunkákba, holt tőkét, mert a közmunkák igen nagyrésze improduktiv befektetés. Ezeken a közmunkákon a munkások tényleg dolgoztak és Schandl Károly t. képviselőtársunk éppen tegnap vetette szemünkre, hogy nem tudjuk kellőképen méltányolni a kormánynak azt a szociális intézkedését, hogy munkaalkalmakat adott. De méltóztassanak csak elgondolni, hogy mit jelentenek ezek a munkaalkalmak akkor, amikor a munkásnak nincs szociálpolitikai védelme, amikor a szervezkedési szabadság úgy meg van szorítva, hogy ezer gát .mered a munkás elé, amikor legszentebb vagyonát, munkaerejét akarja megvédeni. Azt kellett látnunk, hogy ezek a közmunkák a munkásnak nagyon silány f

munkabéreket, mondhatnám csak éppen az éhséget fedező munkabéreket, ellenben a vezetőknek hasznos, zsíros falatokat hoztak és hoztak olyan panamákat, amelyeknek bűze az.égig szállt, kezdve a Bethlen-udvartól, végig minden állami építkezésnél a panamák vádjaival és valóságával kellett számolni. (Ellentmondások jobbfelől.) A vállalkozói haszon soha nem volt akkora, mint a legutóbbi évtizedben és soha sem volt a munkás a kizsákmányolásnak olyan mértékben kitéve, mint a dicső keresztény nemzeti uralom alatt. Ma az a helyzet, hogy a nagy tömegek vásárlóereje évről-évre csökkent. Akinek ideje van és foglalkozása folytán a tömegek táplálkozását kell figyelemmel kísérnie, mint nekem, az megdöbbenéssel tapasztalja, hogy a magyar élet mennyire redukálódott. Valamikor mosolyogtunk azon, hogy a kínai kuli egy marék rizsen megél. De nem olyan kicsi marék az a rizs, amit a kuli eszik, kalóriaértékével pedig tisztában vagyunk, mert a tudományos vizsgálat megállapította, hogy kalóriában nem olyan kevés, amit a kuli eszik, csak olcsó és silány. De ma merem állítani, és fáj kimondanom, mert az én véremről van szó, a magyar munkásságról, (Ivády Béla: Nemcsak az ön vére, a miénk is!) hogy mélyen a kínai kuli színvonala alá süllyedt. Tessék megfigyelni annak táplálkozását, mit eszik az az ember, aki hónapok óta van munka nélkül; mit eszik az az ember, akinek két gyermeke, felesége van és 24 pengőt keres egy héten, amikor a valamennyire is táplálkozásra való kenyér kilogrammja 36 fillér és amikor lakásért 50 pengőt kell egy hónapban fizetnie, amihez még sallangok járulnak; úgyhogy az a munkás keres egy hónapban, ha jólmegy neki, 100—120 pengőt, amiből 50—54 pengőt lakásra kell költenie, a többi marad táplálkozásra, ruhára és szórakozásra. Szívet tépő látvány, ha megnézi az ember a magyar munkás élettart'ását. És ha az urak azon panaszkodnak, hogy a mezőgazdaságban nem tudnak árakat elérni, hogy a mezőgazda nem tudja termesztvényeit értékesíteni, ha azon panaszkodnak, hogy a budapesti piacra felhozott árunak nincs értéke, akkor jusson eszükbe ennek a kormánynak politikája. Ennek a kormánynak nép- es munkásellenes politikája az oka annak, hogy a magyar munkásság milliói fogyasztóképesség tekintetében ma a kínai kuli nívójára süllyedtek le. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Menjenek el a piacokra, ne sajnálják a fáradtságot. Csak három piacot nevezek meg. Menjenek el például a Lehel-téri piacra, amelyről most nem akarok beszélni abban a tekintetben, hogy milyen borzalmasan néz ki, ahol most az Isten házát, a templomot építik fel; nézzék meg, hogy a szegény ember hogyan táplálkozik; nézzék meg azt a szennyet, piszkot és elmaradottságot, amelynek közepette árulják a szegény embernek való táplálékot. Vagy menjenek ki a Ferdinánd-térre, az Orczy-térre vagy menjenek ki egyszer a Teleki-térre, nézzék meg, hogyan táplálkozik a munkás, nézzék meg a húst, a pacalt, a burgonyát, amit a munkás eszik. Éá fognak jönni arra, hogy valahol itt van a hiba és abban van a hiba, hogy a magyar kormány túlságosan exponálta magát a kapitalizmusért, hogy a magyar kormány hivatásának tartotta, hogy Európának ebben a zugában a kapitalizmust őstenyészetében megvédje, hogy lehetővé tegyen számára olyan kizsákmányolást, amilyent a kapitalizmus az angol kapitalizmus kamaszkorszakában vitt véghez. Ha idejük megengedi, nézzenek meg