Képviselőházi napló, 1931. I. kötet • 1931. július 20. - 1931. augusztus 28.

Ülésnapok - 1931-8

82 Az országgyűlés képviselőházának aláírnám ezt, csak a számokat szeretném látni és szeretném látni a trezorokat és szeretném látni azt, hogy mik azok a fedezetek, amelyek ezt a bonitást szolgálják. Mert a mérlegek nagyon türelmesek, de a mérlegek támla pj ai, azok az igazmondók és azokat nem igen látjuk. Ha nem úgy áll a helyzet, mint ahogy az a kimutatás mondja, amelyet ismerek, hogy 1930. december 31-én (Halljuk! Halljuk! a baloldalon.) a magyarországi pénzintézetek alaptőkéje és tartaléktőkéje 1978 millió pengő értéket tett ki, ez nagyszerű dolog. Ha ennyi rezerva van és ennyi érintetlen alaptőke van, akkor a belső tőkeképződésnek meg kellene indulnia. Ez a Tébe-bankoknak, a Tébé-ben központosított valamennyi pénzitézetnek összesített tőkéje. Ha a mérlegeket nézem, látom, hogy közzétették ugyancsak 1930. december 31-én a következő budapesti bankok alaptőkéjét: Kereskedelmi Bank, Első Hazai, MagyarOlasz Bank, Leszámítolóbank és Hazai Bank. Ezekről jelent meg egy külön kimutatás, amely azt mondja, hogy ezeknek 87 millió pengő az összes, érintetlen alaptőkéjük, rezerváik pedig 64 millió pengőt tesznek ki. A betétek összege ezekben a bankokban 1930. december 31-én 319,611.000 pengőt, folyószámlabetéteik pedig 277 millió pengőt tettek ki, vagyis azok a tőkék, amelyek itt a forgalmat szolgálhatják, amelyek a bankok kezelésében állanak, 597, mondjuk kereken 600 millió pengőt tesznek ki. Ha ennyi érintetlen érték van itt, akkor itt nincs olyan szörnyűséges baj, hogy azt kellett kimondani, hogy becsukom a bankok trezorjait, pénztárait. (Üay van! Ügy van! a baloldalon.) Higyje el a pénzügyminiszter úr, hogy nem frazeológ kijelentés az, amikor az ember azt mondja, hogy tessék elmenni Bécsbe, tessék szétnézni, hogy ott minden nyitva van. Hát mit szólnak ahhoz, hogy mi átugorjuk Ausztriát és azt mondjuk, mi félünk. Legalább akkor az volt az indokolás, hogy nyugtalanság van a német vidékeken, és hogy most itt valahogyan ne keletkezzék nyugtalanság. Hát Ausztriában nem féltek, Prágában nem féltek, ott nem volt nyugtalanság. Higyjék el, ez az indokolás nem volt helyénvaló, és ha azt mondja a mélyen t. miniszterelnök úr, hogy itt nyugalomra és józan belátásra van szükség, én azt mondom, hogy erre ne tanítsuk ki a magyar népet. A magyar népet és^ ezt a budapesti népet soha sem kell józanságra tanítani. Itt előfordulhat az, hogy a^kereseti források képviselői, akik itt a kézműipariban, a kis- és középkereskedelemben élnek, a kispolgári rétegek tömegei még mindig deputációjárásoknál tartanak és azt mondják: t. kormány, méltóztassék intézkedni arról, hogyha eljön a hét vége, ne annak a kiskereskedőnek és a kisiparosnak, aki négy-öt emberrel dolgozik, tessék azt mondani, hogy menjen a bankba, vegyen ki pénzt, és abból fizessen; ez nem lehet, hanem annak a vállalkozónak, akinek Ő dolgozik, és akinek van bankbetéte, annak tessék megparancsolni, hogy neki fizessen. Mert itt a visszaélések tömege mutatkozik az iparos- és kereskedőtársadalommal szemben. A folyószámlás és takarékbetétes emberek tömege azt mondja, hogy: nem fizetek, mert nem szabadítják fel a betétemet. Lehetetlenség^ hogy most ezért el kelljen bocsátani munkásokat, ezért el kelljen pusztulnia ennek a kis munkástársadalomnak és el kelljen pusztulnia ennek a széles rétegnek. Intézkedést, és pedig haladéktalan intézkedést kérek tehát arra, hogy necsak a folyószámla- és takarékbetétes emberek, hanem 8. ülése 1931 július 29-én, szerdán. mindazok, akik az iparosoknak és kereskedőknek adósai, akik élelmiszert vásárolnak, akik ipari munka végzésére adnak megbízást, a teljesített ipari munkának ellenértékét, ha van nekik, kötelesek legyenek átutalni. Nem lehet a bankzárlat védbástyái mögé toujva elzárkózni az elől, hogy a. kisemberek rétegeit valamiképpen felemeljük. Es ha arról van szó, hogy miből álljon elő majdan a pénzügyi egyensúlyt helyreállító anyagi támogatás, akkor én azt mondom, hogy ebben a kényszerhelyzetben elfogadom azt a tételt, hogy új bevételi forrásokról is kell gondoskodni, csak azt nem fogadom el, hogy ezek a bevételi források ismét azoknak a nyakába várassanak, akik a forgalmi adó, a házbérfizetés, a kereseti adó révén már most sem tudják viselni a közterheket. En mondanék egyet a mélyen t. pénzügyminiszter úrnak, amit 1924-iben itt e Házban már a nemezti demokrata párt alapítója, Vázsonyi Vilmos is szorgalmazott. En is csak azt mondanám, hogy itt van a háztulajdonnak az az értéke, amely a maga felértékeléséihez úgy jutott, hogy aranykorona tartozását papírpénzben fizette vissza. En merek erről beszélni azért, mert magam is a háztulajdonosok közé tartozom. En 30.000 aranykorona értékét, amely ingatlanomra be volt kebelezve, papírkoronában fizettem vissza, és én azt mondom, hogy igazságtalan dolog az, hogy én ezt élvezem és kötelességem úgy nekem, mint mindenkinek, aki ilyen vagyoni előnyhöz jutott, járulékot fizetni a kereseti ágak feltámasztása érdekében. (Helyeslés baífelől.) Arra kérem a t. pénzügyminiszter urat, hogy ehhez nyúljon hozzá, ez az érték még szűz talajt jelent, ezt a széles rétegek nem érzik meg. Aki ezt a nemzeti ajándékot megkapta és aranytartozásától papírfizetéssel szabadult, az viseljen terheket. Itt nem lehet kivétel. Számítsák csak ki, hogy a terhek leszámításával a szabad tulajdon értéke milyen horribilis mértékben emelkedett. Nem azt mondom, hogy valami olyasmit kell tenni, hogy a háztulajdonosok szakegylete megint feljajduljon és a maga Ínségéről beszéljen, nem azt mondom, hogy itt most már mindent az ő vállaira kell rakni, de azt mondom, hogy fizessen az, akinek háza van és tartozásától megszabadult, mert ez annyi, mintha elengedték volna a tartozását. Az inflációs időkben papírpénzben teljesített fizetés annyit jelent, mint nemzeti ajándékot kapni mindazért, amivel az ember tartozik. Azt mondom, ^hogy időszakilag beosztva öt percentet kell ráróni erre az értékre, és ezt mindenki fizesse. íme, itt van egy terület, amelyhez hozzá lehet nyúlni, amelyből különböző pénzügyi alapokat lehet teremteni. T. Ház! A pénzügyi alapok előteremtésére ajánlani fogok egy eszközt. Ezzel demonstrálni kívánom a t. Ház előtt, hogy ebből a hínárból a^ magunk erejétvei is kiszabadulhatunk. Kétségtelen ugyan, hogy nagy szükségünk van a kölcsönökre, azokat meg kell kapnunk és ebben a tekintetben segítenie kell minden tényezőnek. Azonban ne ölbetett kézzel várjuk a kölcsönt, hanem nézzük, milyen produktivitást tudunk teremteni, amiből visszafizethetjük. Ebben a tekintetben volna egy gondolatom. Ami az ipari nagy termelőágakat illeti, az én véleményemszerint azok elhanyagolt állapotban vannak, és gyárainkat és exportképes telepeinket exportképességükben fokozni kellene. Azt kérdezik tőlem, hogyan? Nagyon egyszerűen. Méltóztassék megengedni, hogy itt csak egy dologra mutassak rá. Nem tudom, hogy tudják-e