Képviselőházi napló, 1931. I. kötet • 1931. július 20. - 1931. augusztus 28.

Ülésnapok - 1931-14

368 Az országgyűlés képviselőházának 11*. ülése 1931 augusztus 27-én, csütörtökön. ügyminiszter úr nincs itt, mert hiszen az igaz­ságügyminiszter úr javaslata volt a kartell­törvény, amelynek végrehajtása azonban késik és a jelek szerint legfeljebb akkor fog eredmé­nyeket szolgáltatni, amikor azok az eredmé­nyek esetleg már későn jönnek. Elismerem, hogy ebben a Házban más mi­niszteri nyilatkozatok és programmok nem hangzottak el, mint jószándéknak, mert hiszen általában minden programmbeszéd hangoztatja azt, .hogy jót akar, hogy a szándék megvan. Egy nagy német gondolkodó mondotta, hogy az emberi nemre legvégzetesebb a jószándék, amely céljaiban téved. En azt hiszem, hogy a jószándék mindenesetre elismerésreméltó, de a jószándékon kívül azt is óhajtaná tudni az ország nagyközönsége, hogy ez a jószándék milyen konkrétumokkal fog megvalósulni. Az alkotmányos élet szempontjából, ame­lyet mi itt mindig hangoztattunk, a jelen eset­ben mindenesetre kifogásolható a 33-as bizott­ság felállítása, illetve nem is ez — mért hiszen nem a 33-as bizottság felállítása a lényeg — hanem az, — ami a lényeg — hogy a törvény­hozás átruházott minden hatalmat a kor­mányra. Es nemcsak erre a kormányra, mert hiszen, ha elfogadjuk ezt azelvet^ minden kri­tika és fenntartás nélkül, átruházta a követ­kező kormányokra is, esetleg olyan kormá­nyokra, amelyeknek az országgyűléssel talán még annyi nexusuk sem lesz, vagy lehet, mint amennyi a mostani kormánynak van. Semmi esetre sem tartom tehát helyesnek, hogy to­vábbhaladjunk ezen az úton, és ( ez az egyik főok, amely minket arra kényszerített, hogy rtt megálljunk és semmi módon ne segítsük elő a kormányzatnak ezt a vitelét, még azzal sem, hogy részt veszünk a 33-as bizottságban, mert a tények, amelyekről szó van, az országgyűlés elé tartoznak. Azt a kérdést végre el kell dön­teni, amelyet előttem szólott t. képviselőtársam már részletesen ismertetett... Elnök: A képviselő úr beszédideje lejárt. Farkas Tibor: Tisztelettel kérek egy ne­gyedórányi meghosszabbítást. Elnök: Méltóztatnak ehhez hozzájárulni? (Igen!) A Ház a kért meghosszabbítást megadta. Farkas Tibor: Lehetséges-e az, hogy mi­niszterek nagy összegeket kelthessenek el költ­ségvetésen kívül — ma már százmiilókról hal­lunk — és hogy e fölött a dolog fölött az or­szággyűlés napirendre térjen egészen nyugod­tan,- mintha semmi sem történt volna, és ne vegye figyelembe' az országgyűlés, hogy ez a költekezést, amely túlköltekezés volt, hozta lét­re azt, hogy most itt nagyon sokan olyan könnyen hajlandók arra, hogy a gazdasági végszükségre való hivatkozással^ egyfelől a végsőkig menő takarékosságot, másfelől pedig az adóknak és az áldozatkészségnek a végsőkig való fokozását kívánják. (Fábián Béla: Nem lehet az adókat emelni!) Engedelmet^ kérek, ilyen körülmények között lehet-e kívánni az adóknak, vagyis a teherbíróképességnek a vég­sőkig való megfeszítését, és lehet-e kívánni azt, hogy azok, akik meggondolatlanul, vagy pedig mondjuk, talán nem elég körültekintő, vagy a legjobb esetben téves beállítású, vagy^ pedig ábrándok után induló mentalitás alapján azt a túlköltekezést megcsinálták és ezzel az or­szágot ebbe a gazdasági bajba hozták, úgy áll­janak itt, hogy ez a tevékenységük sem az al­kotmány szempontjából, sem a gazdaság szem­pontjából kritika tárgyává ne tétessék? A felelősséget még fokozhatja annak meg­állapítása, hogy mi volt itt elsősorban köny­nyelműség, vagy gondatlanság, esetleg beszá­míthatatlanság is. (Mozgás és derültség. — Fábián Béla: Dehogy, csak nem a maguk pén­zét költötték!) Mindez tisztázandó, mielőtt a jogi felelősség kérdésében határozunk. Most egyáltalában nem a jogi felelősség kérdését fir­tatom. Azt hiszem, kicsit túlkorai a szociál­demokratapárt vád alá helyezési indítványa, mert elsősorban a konkrétumokat kell tudnunk. Tudnunk kell azt, hogy naiért történjék a vád alá helyezés. (Egy hang a szélsőbaloldalon: Ez világos dolog! — Zaj.) Bár ebben egyetértünk, de mielőtt ebben a kérdésben határozunk, tud­nunk kell, hogy miért. Ezek a számok csak indirekte kerültek a közvélemény elé, hivata­los nyilatkozat azonban azokra vonatkozólag itt még nem tétetett. Sőt az igazságügyminisz­ter úr olyan nyilatkozatot tett, amely — bár igazságügymiiniszteri nyilatkozat — nem na­gyon mozdítja elő a -miniszterelnök úr pro­grammbeszéd je fölött meginduló vitának nyu­galmát. Nem tartom kívánatos dolognak, hogy éppen az igazságügyminiszter úr siet -a gazda­sági kérdésekben a kormányelnök támogatá­sára. (Meskó Zoltán: Mi az? — Zaj.) Egy közbe­szólásra reflektált az igazságügyminiszter úr s amikor nyugodt légkört kívánunk, talán még sem helyes, ha az igazságügyminiszter mondja ezt. (Felkiáltások a jobboldalon: Mit mondott? — Friedrich István: Menjünk tovább, kérem! — Derültség.) T. Ház! Azt hiszem, Friedrich István t. képviselőtársamnak az a kívánsága, hogy men­jünk tovább, indokolt, mert az ország is azt várja a kormánytól a mai helyzetiben, hogy menjünk tovább, de mindenesetre várja a kor­mánytól azt is, hogy megmondja, hova vezet az a «tovább», (Felkiáltások: Tovább!) mert itt még nem állott olyan kormány, amelyik azt mondotta volna, vagy beismerte volna, hogy ő az országot hátra akarja vinni. Mindenesetre az az eredmény, amelyet az elmúlt tízéves gaz­dálkodás magával hozott, azt hiszem, a leg­jobb kritikát abban a hallgatásban, abban a némaságban kapta meg, amely a miniszter­elnök úr programmbeszédében a 'múltra vonat­kozólag megnyilvánult. T. Ház! Nagy áldozatkészség nyilvánult meg abban, hogy a miniszterelnök úr ideállt az országgyűlés elé és ebben a súlyos helyzet­ben vállalta a miniszterelnökségen felül a pénzügyi tárca ügyeinek vezetését is akkor, amikor a pénzügyi tárca vezetésére — tudjuk — vállalkozó nem akadt. Ez is részben talán arra vezethető vissza, hogy azok, akik a pénz­ügyi helyzetet ismerik, maguk is kétségbe­ejtőnek látják a helyzetet, úgyhogy felmerül az a gondolat illetőleg azoknak, akik a pénz­ügyi kérdésekkel foglalkoztak, számolniok kellett azzal a lehetőséggel, hogy Magyaror­szág pénzügyeinek rendbehozatalára először a rövidlejáratú kölcsönök felvétele, azután a hosszúlejáratú kölcsönök felvétele elkerülhe­tetlen és így majd visszakerülünk oda, ahol Magyarország pénzügyi kormányzata volt a szanálás előtt, vagyis visszakerülünk a kül­földig ellenőrzés alá. Azt hiszem, némileg ez is hozzájárult ahhoz, hogy azok, akik pénzügyi politikával foglalkoztak, bizonyos rezerváltsá­got tanúsítanak most. # Egy-két momentum volt a miniszterelnök úr beszédében, amelyekre hivatkoznom kell a tekintetben, hogy legalább is az ország érde­kében nem egészen reagált arra az intőszóra, amelyet a lelépő miniszterelnök úr hozzáinté-

Next

/
Oldalképek
Tartalom