Képviselőházi napló, 1931. I. kötet • 1931. július 20. - 1931. augusztus 28.

Ülésnapok - 1931-4

28 Az országgyűlés képviselőházának 4. Iönböző külföldi pénzintézetektől és ezeket az összegeket mái* úgy állították be, mintha rendelkezésre is állnának. A magyar közvélemény ezt az 5 millió fontot,már elkönyvelte, mint meglévő összeget, sőt tovább megyek: a lapok ugyanakkor, valószínűleg nem saját elgondolásukból, hanem a kormány sajtóirodájától kapott utasításnak meg-felelőén azt írták, hogy további kétmillió font elhelyezésiére van kilátás. (Rassay Károly: Júniusi aranyeső! Ez volt a vezércikk!) Abban az időben mindenki örömmel, illetőleg már ki ahogy, de mégis az emberek nagyrésze bizonyos megnyugvással fogadta ezeket a híreket és csak a későbbi napokban tűnt azután ki, hogy ezeknek a külföldi kölcsönöknek elhelyezése mégsem olyan biztos. A július Tiki és 8-iki lapok ugyan még azt írták, hogy nincs semmi akadálya annak, hogy az 5 millió fontnyi kölcsön 7 millió fontra emeltessék fel — ezt írták a július 8-iki lapok, s ez így folytatódott a következő napokon is — s így a legnagyobb meglepetésként jelent meg július 14-én egy rendelet, amely a magyar népet három egymásután következő vasárnappal ajándékozta meg, anélkül azonban, hogy a vasárnaphoz szükséges egyéb kellékeket is ugyanakkor rendeletben biztosították volna az ország lakosságának. Ez a három vasárnap óriási pánikot idézett elő Magyarországon. Ezt nyiltan és őszintén meg kell mondani, még pedig nyiltan és Őszintén meg. kell mondani azért, mert Magyarországon a közfelfogás általában teljes nyugalomban, teljes békességben volt, itt semmiféle olyan jelenséget nem láttunk

v mint amilyen jelenségeket láttunk Németországban, lahol a hazafias tőke első kötelességének azt tartotta, hogy az országból megszökjék. Itt ilyen jelenségeket kevésbbé láttunk, lehet, hogy talán azért, mert nekünk nem állottak rendelkezésünkre olyan nagy tőkék, mint ott, vagy pedig lehet, hogy azért, mert a beavatottak már korábban kivitték ezeket a tőkéket. (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Egy azonban bizonyos: sem a bankoknál, sem a takarókpénztáraknál, egyszóval a pénzintézetekben semmiféle nagyobb forgalom nem volt, semmiféle olyan jelenség nem mutatkozott, amelyből' arra lehetne következtetni, hogy ennek a rendeletnek kiadására szükség volt. Nem akarok most magáról a rendeletről beszélni, miután ez a rendelet már a napirendi vita keretén belül szóvátétetett; maga a miniszterelnök úr is elismerte, hogy ennek a rendeletnek tulajdonképpen semmi törvényes alapja nincs és ha valamely pénzintézet akár a maga elgondolásából, akár pedig azért, mert betevőinek érdekeit meg akarja védeni, pénztárait nyitva tartotta volna, ezzel a pénzintézettel szemben megtorló intézkedést annál kevésbbé lehetett volna tenni, mert hiszen a 4000. számú rendelet maga elfelejtett büntető szankciókat fűzni a rendelethez és csak a következő pótló rendelet, a 4100. számú rendelet, tartalmaz büntető rendelkezéseket, de ezek a büntető rendelkezések is csak elméletiek, mert végrehajtásuk előtt törvényes akadályok merülnek fel. Ennek a rendeletnek kiadását tehát két okból kell a leghatározottabban kifogásolni, két okból pedig azért, mert egyészt törvénytelen, — törvénytelen rendeletekkel pedig nem szabad és nem lehet kormányozni, mert akkor megtörténhetik az, hogy akár a mostani kormány, ülése 1931 július E3-án, csütörtökön, akár egy másik kormány hasonló esetekben, vagy kevésbé fontos és szükséges esetekben ' más olyan intézkedéseket tesz, amelyekkel éppen azt az elvet sérti meg, amelyet a túloldalon olyan gyakran hangsúlyoznak, s éppen a magántulajdon szentsége ellen vét ezekkel az intézkedésekkel és rendeletekkel — másrészt pedig^ véleményem szerint ennek a rendeletnek kiadásaira semmiféle olyan kényszerítő ok nem volt, amely szükségessé tette volna azt, hogy ez a rendelet kiadassék. Számolni kellett volna és számolni kell ennek a rendeletnek kiadásával egyidejűleg azzal is, hogy ez az intézkedés abban a nagy társadalmi rétegben, amelynek van valamelyes kis tőkéje és azt elhelyezi a pénzintézetekben, hajlandó lesz-e majd elhelyezni tőkéjét újból a pénzintézeteknél, ha nem biztos abban, hogy az az összeg tetszés szerinti időben, amikor arra szüksége van, rendelkezésére fog állani; véleményem szerint hosszú időre bizalmatlanná tették megint az ország lakosságát a bankok iránt (Ügy van! Úgy van! a baloldalon.), a pénzintézetek iránt és hosszú időbe fog telni, amíg ismét összejön az a szükséges tőke, az a szükséges összeg, amely most az intézetekben el volt helyezve. Nem kívánok most ezzel a kérdéssel kapcsolatban ezzel foglalkozni, túlszomorú a helyzet, semhogy ezt most akár pártpolitikai, akár más szempontból felhasználni kívánnám (Helyeslés.); tisztán és kizárólag az ország szempontjából kívánom a kérdést megvilágítani és nézni, de mégsem haladhatok el amellett a jelenség mellett, hogy véleményem szerint annak az állapotnak, amelybe ma egyes pénzintézetek jutottak — nem kívánok itt neveket említeni, — nem egészen a gazdasági viszonyok és gazdasági állapotok az okai, hanem annak oka a pénzintézetek helytelen gazdálkodása, mert helytelen pénzügyi politikájuk juttatta ide ezeket az intézeteket. Nem haladhatok el amellett sem, hogy a pénzintézetek élén álló vezetőemberek abnormálisan magas fizetései, jutalékai éstantiémjei nem kis mértékben befolyásolják ezeknek a pénzintézeteknek a helyzetét és nem egy pénzintézet van, ahol a vezetőállásban lévő kéthárom vezetőembernek a jövedelme többet tesz ki, mint a pénzintézetnél alkalmazott összes többi tisztviselők jövedelme. (Szilágyi Lajos: Ebben igaza van! Felháborító a helyzet!) Itt legyen szabad arra hivatkoznom;, hogy békeidőben Lánczy Leónak — nem tudom, hogy helyesen informáltak-e, — úgy tudom, 60.000 korona, vagy 60.000 forint volt az évi jövedelme; én elfogadom az utóbbit. De ha ezt összehasonlítom azzal, ami ma van egyes intézeteknél, azt kell látnom, hogy ellenére a nyomorúságnak, az ország megcsonkításának és ellenére annak a szomorú gazdasági állapotnak, amelyben vagyunk, egyben látok nagy fejlődést: a vezetőállásokban ülő férfiak jövedelmiében és fizetésében; egyes ipari vállalatoknak, egyes részvénytársasági igazgatóknak kombinált összjövedelmét a beavatottak nem egy esetben félmillió, sőt félmillión felüli jövedelemre is értékelik évente. (Felkiáltások: Felháborító!) Ugyanakkor, amikor az egyik oldalon ezt látjuk, nem haladhatunk el amellett, hogy ugyanezeknél az ipari vállalatoknál dolgozó munkások az életszínvonal alatti bérekben és fizetésekben részesülnek. (Ügy van! Ügy van! a bal- és a szélsőbaloldalon. — Egy hang jobb-