Képviselőházi napló, 1931. I. kötet • 1931. július 20. - 1931. augusztus 28.

Ülésnapok - 1931-4

Az országgyűlés képviselőházának 4. felől: Ez igaz!) Ezeknek az embereknek az a része, amely még dolgozik, az életszínvonal alatt kénytelen a maga nyomorúságos életét folytatni és ha kutatjuk, hogy miért csökkent Magyarországon a fogyasztás, akkor a fogyasztás csökkenését elsősorban ebben a tényben kell keresnünk, mert az emberek éppen csak annyit keresnek, amennyi életük puszta fenntartásához szükséges. (Farkas István: A nagy tömeg még annyit sem!) Szóvá kell tennünk ezeket a kérdéseket és fel keli vetnünk azt, hogy az a gazdálkodás, amely itt eddig folyt, alkalmas-e arra, hogy az ország pénzügyi helyzetét ismét normálissá tegye; alkalmas-e arra, hogy az ország pénzügyi helyzete megjavuljon és lehetővé tegye a normális temelést, a normális munkát. Mi nem egy esetben mutattunk rá arra, hogy az állami költségvetésnek mai formája mellett teljesen lehetetlen, hogy az ország ezeket a terheket elviselni tudja. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Teljes lehetetlenség, hogy vállalni tudja azokat a nagy nyugdíjterheket, amelyek ma nyersen, számokban kifejezve, körülbelül úgy aránylanak, hogy míg békében az összeg 40 millió volt 21 millió lakossal szemben, addig ma ez az összeg 240 millió 8 millió lakossal szemben. Vizsgálni kell, honnan keletkeznek ezek a terhek és vizsgálat tárgyává kell tenni főképpen azt, — ezt nyomatékosan hangsúlyozom —, hogy fennáll-e a rászorultság-, helyes-e ezeknek a nyugdíjaknak megállapítása! (Ügy van! Úgy van! a szélsőbáloldalon.) És ha a többi helyeken, a hadiözvegyeknél, hadirokkantaknál, hadiárváJknáí és hadikölcsönjegyzőknél mindenkitől áldozatot követeltek, akkor itt is indokolt a revízió és itt is végre kell azt hajtani sürgősen, mielőtt az ország pénzügyileg összeroppanna. Az állami üzemek kimutatásából, amelyet éppen e napokban kaptunk meg, kitűnik, hogy az államvasút deficitje 1931 májusában 9 millió volt, a posta deficitje a felemelt postai tarifa ellenére közel félmillió s a délivasút deficitje 769.000 pengő. Hogy mennyi az állami vasgyárnak és az egyéb állami üzemeknek deficitje, erről semmiféle tájékoztató adat nem áll rendelkezésünkre sem most, sem pedig nem állott rendelkezésünkre a múltban és nagy homály fedi,azt, hogy ezeknek az üzemeknek rentabilitása tulajdonképpen miként alakul. Ez a politika — az a politika, amelyet a kormány folytat — juttatta ide nagyrészben az országot. Felfogásom szerint az, ami Európában történt, bizonyos mértékig befolyásolta ezt az állapotot, de annak az állapotnak, amely ma bekövetkezett, be kellett következnie előbb vagy utóbb (Úgy van! a szélsőbaloldalon.), mert egy államnak, amely többet ad ki évente, mint amennyit keres (Rassay Károly: Évek óta mondtuk!), egy államnak, amelyben a tisztviselők fizetése a költségvetés 50% -át túlhaladja, annak az államnak, amely a_ beruházásoknál olyan könnyelműen járt el (Ügy van! Ügy van! a szélsőbáloldalon.), annak az államnak előbb-utóbb oda kell jutnia, ahová sajnos, Magyarország pénzügyei ina jutottak. Tisztán ötletszerűségből áll, szinte azt lehet mondani, tisztán kapkodásszerű az a munka, amelyet gazdasági téren láttunk. Nincs egységes, összefogó terv. Az a vád hangzott itt el a mai napon, hogy a kormány agrárellenes irányzatot képvisel. Ha meghallgatjuk az ipari érdekeltséget, az azt fogja mondani, hogy iftarellenes hangulat van az országban. (Gróf 1 KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ. I. Uése 1931 július 23-án, csütörtökön. 29 Bethlen István miniszterelnök: Ez mutatja, hogy egyik sem így van!) Én talán azt mondhatom, hogy sem az egyik, sem a másik nincs meg, hanem az történik, hogy amikor az egyik helyen baj van, akkor igyekeznek odatolni mindazt a tartalékot, amellyel az ország lakossága még némileg rendelkezik és amikor a másik érdekeltség a pénzintézetek, bankok és egyéb befolyásai révén nyomást gyakorol a kormányra, akár a hiteleknél, akár más módon, akkor kénytelen a kartelleknek, iparvállalatoknak és egyebeknek koncessziókat tenni. Azt latom, hogy nincs meg az az egyetértés* amely szükséges ilyen állapotban és ilyen súlyos időkben. Ügy látom, hogy a gazdasági élet vezetői látják ezt és a gazdasági élet vezetőinek tekintélyes része nemcsak nem ért egyet a kormány gazdasági politikájával, hanem úgy látszik, hogy ennek a felfogásnak ezek a tényezők legutóbbi tanácskozások alkalmával kifejelzést is adtak; bármennyire szigorúan bizalmasnak tartották a tanácskozásokat, ezeknek egyik-másik részlete mégiscsak nyilvánosságra került és abból kitűnt az, hogy egyeseknek igen lesújtó véleményük, talán lesújtóbb véleményük van a kormány gazdasági politikáját illetően, mint amilyen bírálatot én kívánok ma itt elmondani. Én azt a kérdést intézem a kormányhoz, hogy meddig kívánja vagy meddig gondolja ezeket a korlátozásokat fenntartani? Mert azt csak természetesnek fogja tartani mindenki, hogy ezek az intézkedések jók lehettek arra, amire az első napokban szánták őket, — bár én nem tudom, mennyiben volt ez indokolt és ma is azt állítom, hogy véleményem szerint Magyarországon ezekre az intézkedésekre nem állottak fenn olyan kényszerítő okok, mint amilyen kényszerítő okok fennállottak Németországban, — de azt mindenesetre kérdeznünk kell, ha ezek az intézkedések már megtörténtek, hogy mik azok a tervek, amelyekkel a kormány a jövőben ezeket az intézkedéseket hatálytalanítani kívánja. (Rassay Károly: Fenntartani nem lehet!) Sajnálattal olvasom itt a lapokban, hogy az a nagy ígéret, amelyre az egész pénzügyi szanálás fel volt építve, — a nagy tervek előbb az ötmillió, később a hétmillió fontot illetőleg — egyelőre még nagyon távoli valami és egyáltalában nem biztos még, hogy ez az összeg mikor és milyen terjedelemben áll a magyar állam rendelkezésére. Lehetséges, hogy a mi sorsunk szorosan összefügg, aminthogy bizonyos mértékig össze is függ Németország helyzetével és hogy a magyar pénzügyi helyzet rendezésére is akkor fognak rátérni, ha a német kérdés rendezést nyer. Én nem tudnám ma elbírálni, hogy ez a kérdés milyen stádiumban van, a hírek különbözők, az egyik napon kedvező, a másik napon pedig kedvezőtlen hírek jönnek és az egyik napon a lapok szerint az egész kérdés már el van intézve, a beavatottak szerint azonban a kérdés az elintézéstől, legalább is a kedvező elintézéstől még lényegesen messze van. Az egyik oldalon birkózik egy szélsőséges nacionalizmus, amely ezt a súlyos gazdasági helyzetet ki akarja használni arra, hogy politikai engedményeket kapjon Németországtól, a másik oldalon pedig: ott áll az angol munkáskormány, élén Hendersonnal, aki mindent elkövet, hogy Európát az összeomlástól megmentse és ha valakinek van érdeme abban, hogy Európát a végső szétmálástól megmenteni igyekszik, akkor ez az érdem első6