Képviselőházi napló, 1931. I. kötet • 1931. július 20. - 1931. augusztus 28.

Ülésnapok - 1931-12

Az országgyűlés képviselőházának 12. a vállakózást. Másodsorban itt látom a másik úgynevezett operát, a Városi Színházat. Most különösen azokhoz az igen t. képviselőtársaimhoz szólok, akik ebben a tekintetben a fővárosnál befolyással bírnak, hogy ezt a kérdést lehetőleg a művészet és a művészek érdekeinek szem előtt tartásával oldják meg. Méltóztassék tekintetbe venni azt, hogy a Városi Színház tulajdonképpen konkurrenciát csinál az állami színháznak. A Városi Színház operai előadása nem csinál művészi konkurrenciát, mert az nem jelent művészi versenyt, csak gazdasági konkurrenciát csinál. (Magyar Pál: Boldog ember a képviselő úr, hogy nincsen más gondja ebben a pillanatban!) Higyje el igen t. képviselőtársam, hogy azok is boldogok lennének, akiknek nevében szólok, ha abban a helyzetben volnának, mint képviselőtársam. Önnek lehet ez egy detailkérdés, de azoknak, akikről beszélek, életkérdés, és én nem győzök eléggé csodálkozni azon, hogy éppen ön veti fel ezt, aki a kisemberekre szokott hivatkozni, mert remélem, hogy ön legaláblb annyira szem előtt tar tandónak tartja mindenkinek ezt a jogát, mint akárki más ebben az országban. (Rassay Károly: Ez demagógia. Nem azt mondta a képviselő úr, hogy el akarná venni másnak a kenyerét.) Elnök: A képviselő úr beszédideje lejárt, szíveskedjék beszédét befejezni. Andaházy-Kasnya Béla: Nem akarom a Ház türelmét továbbra igénybe venni, nem akarok az idővel sem visszaélni, nekem csak egy alázatos kérésem van a magyar kormányhoz és a Képviselőházhoz, az, hogy á most elkövetkezendő szanálások^ ideje alatt, amikor egész bizonyosan nyirbálás előtt áll minden költségvetési tétel, tartsa szem előtt azt a magas nemzeti és kulturális érdeket, amelyet a magyar írók és a magyar művészek szolgálnak; éppen ezért kérem, hogy ne tessék a rájuk vonatkozó tételeket redukálni, hanem inkább méltóztassék odahatni, hogy azok necsak a művészek, de a művészet és így közvetlen a magyar haza javára is szolgáljanak. (Taps a jobboldalon.) Elnök: A vallás- és közoktatásügyi mi-' niszter úr kíván szólani. Gr. Klebelsberg Kunó vallás- és közoktatásügyi miniszter: T. Ház! Én azt hiszem, hogy nagy hibát követnénk el, ha a költségvetési hitelek redukálásánál bármely tételt kihagynánk, mert iaki ma nem vesz részt abban a nagy nemzeti erőfeszítésben, amelyet tennünk kell az állami pénzügyek egyensúlyának fenntartása végett, az tulajdonképpen kivonja magát egy általános nagy nemzeti kötelességteljesítés alól. Nekem tehát az a nézetem, hogy a redukciókat természetesen keresztül kell vinni a művészeti tételeknél is és keresztül kell vinni az állami színházaknál is, és éppen ebhez a ponthoz szeretnék néhány megjegyzést fűzni. T. Ház! Sokszor ugyanazok az emberek és ugyanazok a sajtóorgánumok, amelyek a legnagyobb intenzivitással, sőt vehemenciával követelik — mondjuk —• a kulturális tételek megszorítását, hai azután komoly kísérletek történnek olyan irányban, hogy ilyen megszorítások és takarékosságok e^ves konkrét ügyekben keresztülvitessenek, akkor mindjárt óriási propagandába kezdenek ellene. Én már régen rámutattam arra, éppen a főváros illetékes köreinél, hogy nagy hibát követünk el akkor, amikor két Operát tartunk fenn, mert az állam vs, a főváros is szuibvenciószerű áldozatot hoz, ami az anyagi eszlközökülése 1931 augusztus 3~án, hétfőn. 333 nek kétségtelen elforgácsolása. Ezenkívül* nem olyan nagy az a színfaázbajáró közönség Budapesten, hogy két Operát jól alimentálni tudjon. Megosztjuk a közönséget és ezzel megosztjuk a bevételeket is. (Rassay Károly: Ügy van!) Ha a racionalizálás ma az egész világon államszervezeti téren tartalmas jelszó, kérdem, nem kell-e ezt a racionalizálást keresztülvinni éppen az Operánál és a színházaknál? Mert nem arról van ám itt szó, ihiogy egy színház legyen-e, vagy kettő, hanem arról van szó, hogy mind a kettő elsorvad és akkor két rossz színház lesz, ami •majdnem egyértelmű azzal, hogy nincs Operaház. (Igaz! Úgy van!) Tehát erről a helyről is e nehéz viszonyok között is kérem a fővárost és annak irányadó köreit, fogjunk öszsze és tartsunk fenn egy jó Operaházat, ami megfelel a viszonyoknak. Azt hiszem, hogy Éber Antal, nagyrabecsült képviselőtársam, is erre utalt felszólalásában. (Perovácz Gyula: Kell egy olcsó operaháznak is lennie!) De e helyről ugyancsak kérem a politikusokat és a sajtót is, hogy amennyiben például a művészeknél, akik kétségtelenül igen rokonszenves emberek, redukcióra kerül a sor, akkor az ellenállókat és az ilyen intenciókat ne támasszák alá, mert teljesen lehetetlen dolognak tartom, hiogy ha aránylag alacsony jövedelmet élvező közalkalmazottak illetményeiből egy bizonyos összeg — nem tudom, minő alakban — igénybevétetik, akkor a nagyfizetésű művészek nagy illetményeiknek a korábbi idők önértékéiben élvezetéiben maradjanak. Én tehát kérve kérek mindenkit, akinek ebben szava van, a sajtót is és nemcsak a képviselőket, hogy necsak a megtakarításokat sürgessék globálisan, hanem amikor ezeknek a megtakarításoknak a részleteire kerül a sor, akkor se támasszák alá azokat a törekvéseket, melyek ezeknek a takarékossági akcióknak végeredményben a meghiúsulásához vezetnek. Ennyit a színházakról. Ami általában a művészeti fedezetet illeti, tragikus dolog, hogy ugyanakkor, amikor a közönség legyengül és képtelen megfizetni az árakat, ugyanakkor kerül az állam is nehéz helyzetbe. Mert hiszen miből élt az utóbbi időben Magyarországon a művészet?^ Három ^ dologból. A portrékból, a hősi emlékekből. és a síremlékekből. A mai körülmények között síremlékeket nem igen készíttetnek még a gazdag emberek sem. A hősi emlékek nagyrésze elkészült és már a portréja is meg van festve majdnem mindenkinek ebben az országban. (Derültség. — Rassay Károly: Gipszben, olajban! — Friedrich István: Hátulról, elülről, felülről, alulról. Mindenképpen. — Derültség.) Nagyon komoly dolgok ezek, t. képviselőtársaim.! A magánáldozatkészség minimálisan nyilvánult csak meg a mai körülmények között. Viszont nem zárkózhatom el az állami hitelek bizonyos leszállítása elől. Ilyen körülmények között tehát nem marad más hátra, mint a megmaradó hitelek helyes és igazságos elosztása olyképpen, hogy minden igazi tehetség valami kis megrendeléshez jusson, hogy ezt a nemzeti vízözön idejét átélhessük és hogy a magyar művészetet egy jobb jövő számára átmentsük. Azt hiszem, ezek között a keretek között kell maradnunk és én nem vállalhatnám a felelősséget azért, hogy a takarékosságot bizonyos mértékig a művészeti tételeknél is ne érvényesítsem. (Helyeslés a jobboldalon és a középen.) Elnök: A napirend előtti felszólalás vitá49*