Képviselőházi napló, 1931. I. kötet • 1931. július 20. - 1931. augusztus 28.

Ülésnapok - 1931-8

Az országgyűlés képviselőházának 8. ülése 1931 július 29-én, szerdán. 119 szendébe a tényeknek. Ez valóban azt jelenti, illetőleg: jelenti azt, hogy ha egy bank irányí­tása a köznek olyan kárt okoz, mint amilyenekre példák vannak, akkor a köznek joga és kötelessége beleavatkozni a dolgokba és ott rendet teremteni. Tessék elhinni, igen t. Képviselőház, mi már olyan régen túlvagyunk az 1918-as és 1919-es esztendőknek akkori kényszerű szocializálásain, hogy ma minket nem fog el valamilyen kitörő öröm annak láttára, hogy a dolgok és a gazdasági összefüggések kényszerű logikája folytán*itt is, amott is ilyen szocializálások elkerülhetetlenekké válnak, és az uraktól is csak azt kérjük, hogy a gazdasági tények és a gazdasági fejlődés isme­retének azzal a fölényes nyugalmával vegyék ezt tudomásul, mint ahogyan mi a magunk részéről minden anakronisztikus aggodalmaskodás, de viszont minden felesleges és gyermekes örvende­zés nélkül is tudomásul vesszük ezeket a té­nyeket. Nem látunk analógiát az osztrák gazdasági viszonyok fejlődése és alakulása, és a mi viszo­nyaink fejlődése és alakulása között. Ott a gyors és erélyes operáció útját vágta a dolgok további rosszabbodásának, míg nálunk, ismétlem, az a be­avatkozás, amely történt — s erről később még pár szóval bátor leszek szólni — olyan mélyre­ható bajokat és zavarokat idézett elő az egész gazdasági helyzetben és életben, hogy nincsen iparos, nincsen kereskedő, nincsen bankár, nin­csen munkás, nincsen hivatalnok, aki az adott viszonyok között és a mai percben ne a leg­nagyobb bizonytalanságban, tájékozatlanságban, aggodalomban és kétségben ne nézne a jövő és a legközelebbi napok fejlődése elé. Nincsen analógia a magyar viszonyok alaku­lása és a német viszonyok alakulása között sem. Más az, ha egy országra, mint Németországra, — okokból, amelyeket én itt nem kívánnék részle­tezni, hiszen ez túlhaladná mai szerény felszóla­lásom kereteit — olyan terheket rónak, mint ahogyan ezt Németországgal szemben tették, meg­bosszulni az apák 'bűneit a gyermekeken és az unokákon azért, mert 1914-ben autokraták, az országok sorsát kizárólagos joggal, de a saját személyükre nézve, minden felelősség nélkül intéző hatalmasságok mindent meggondoltak és megfontoltak és most azután egy hatalmas, 60 milliós birodalom fizessen 1930-tól 1966-ig évi 1818 milliót, amely azonban felemelkedhetik évi 2438 miliióra, de ez még nem elég s 1966-tól kezdve fizessen 1988-ig további annuitás-összegeket, amelyek 1607 millióval kezdődnek, felmennek 1711-ig és végződnek 897 millióban. A német gazdasági és politikai élet tényezői mindannyian egyetértettek abban, hogy ezek a terhek virágzó gazdasági élet és fejlődő gazdaság mellett is csak a legsúlyosabb és a legvégsőbb megerőltetések és erőfeszítések árán lesznek el­viselhetők és kifizethetők és abban is egyet kellett értenie a demokratikus Németország minden felelős tényezőjének, hogyha pedig a gazdasági viszonyok rosszabbodnak, ha a munkanélküliség betör Németországra is, nem utolsó sorban a túlhajtott, a helytelen irányba vitt, viszont hozzá kell tennem: nagyrészt a reparációs terhek súlya által is kikényszerített racionalizálás és Fehl­rationalisierung révén, akkor pedig nincs az a német birodalom, amely ezeket a terheket és ezeket az összegeket vállalni, fizetni és viselni tudná­A délelőtt folyamán itt Rassay képviselő űr ebben az összefüggésben igen helyesen utalt arra, hogy nem lehet arra hivatkozni, hogy Németország kormánya ezeket a kérdéseket a parlament ki­kapcsolásával intézi és nem lehet ebből nekünk Magyarországon, legkevésbé a magyar kormány­politikai tőkét kovácsolni. Németországban a viszo­nyok sajátságos alakulása, nem utolsó sorban pedig az az érzéketlenség, az a ridegség, amely a szom­széd francia financkapitalizmus részéről megnyil­vánult, olyan ellenerőket váltott ki, amely ellen­erők nem állván parlamentáris alapon, a parla­mentáris kormányzást létalapjában támadták meg. Németországban ezekben a válságos időkben a parlament kikapcsolása^ a parlamentarizmus megmentésének a követelése volt; éppen ezért, mert domináló antiparlamentális erőket másként kikapcsolni és paralizálni nem lehetett. S éppen ezt a helyzetet látva vállalta a mi német testvér­pártunk azt a mérhetetlen és heroikus áldozatot, amelyet jelentett számára az, hogy a német népre s a német dolgozókra hihetetlen és emberfeletti terheket jelentő Noth ver Ordnung megjelenését — amit megtehetett volna — felelőssége tudatában nem akadályozta meg. De ha itt most abbahagyjuk ezeket az ana­lógiákat, amelyek, azt hiszem, minden objektive ítélő előtt bizonyítják azt, hogy teljesen más az osztrák és a német helyzet, és bizonyítják azt is, hogy a két ország pénzügyei és a megtett intéz­kedések között semmiféle belső logikai Össze­függés nincs, akkor felderítésre vár az a kérdés, hogy voltaképpen és valójában miért is hozattak ezek az intézkedések és a magyar közvélemény nem fog megnyugodni addig, amíg ezekre a fel­tett kérdésekre feleletet nem kap. De ezt a kér­dést e pillanatig függőben hagyva, függőben hagyva addig, amig meg fogjuk kapni a választ, mert ki fogjuk kényszeríteni a választ, legyen szabad utalnunk azokra a végtelenül szomorú, lesújtó, szinte már katasztrofálisnak mondható következményekre, amelyek a megtett intézke­dések nyomán a gazdasági életben mindenütt jelentkeznek. A kormány rendelete felkeltett egy eddig nem ' lévő, vagy legalább is igen szűk körben és latens formában lévő aggodalmaskodó hangulatot és pánikká fokozta azt. (Ügy van ! Ügy van ! a szélső­baloldalon.) Az ipar megriadt, megbénult, nem bonyolít le hosszú időre szóló megrendeléseket. Kialszik a kohók tüze, eloltják a kazánok tűzét, lecsukják a gyárkapukat, szélnek eresztik a mun­kásokat, felmondanak a tisztviselőknek, csökken a forgalom, növekszik a nyomor és az egész vona­lon eluralkodik a bizonytalanság. Az import­kereskedelem, amelynek minden ország életében mégis csak nagy szerepe és jelentősége van, a valutáris korlátozások miatt a legsúlyosabb zava­roknak és nehézségeknek van kitéve. És minél tovább tartanak ezek a korlátozó intézkedések, annál inkább félő, hogy ez a kereskedelem hosszú idők nehezen kiépített hitelét, bizalmát és kül­földi konnekszióit fogják árként és áldozatként fizetni eme korlátozásokért. (Úgy van! a szélső­baloldalon.) Meg kell állapítani azt, hogy a belföldi hitel teljesen megbénult. A legeslegprimább kéz kap egészen kivételesen 10% mellett discontot, ha kap, de a közép- és kiskereskedelem 14—16%-nál ol­csóbban pénzhez nem jut, és nem kell különösebb gazdasági bölcseség annak megállapítására és kiszámítására, hogy ezeket a kamattételeket pedig semmiféle országnak gazdasági élete nem bírhatja ki. Akinek nincs takarék- és bankbetétje, az nem tud bérlajstromra sem, munkabérre, fizetésre pénzt kapni, (Ügy van ! Ügy van ! a szélsőbaloldalon.) s ennek a legközvetlenebb konzekvenciája az, hogy megszolgált munkabérek — uraim, t. Képviselő­ház, a munkásnak keservesen és nehezen meg­szolgált pár pengő keresete ! — nem kerülnek ki­fizetésre. Tömegével sorolhatnék fel itt cégeket, ahol a tisztviselők már e hónap 15-én nem kapták meg fizetésüket, teljes bizonytalanságban vannak, 19*

Next

/
Oldalképek
Tartalom