Képviselőházi napló, 1931. I. kötet • 1931. július 20. - 1931. augusztus 28.
Ülésnapok - 1931-8
Az országgyűlés képviselőházának 8. ülése 1931 július 29-én, szerdán. 117 azt a rendületlen meggyőződést táplálom, hogy { az egész nemzet a törvényhozástól várja azt a produktív és honmentő összefogást, amelyre ezekben az időkben szükség van, a törvényjavaslatot azzal a hittel fogadom el, hogy a magyar nemzetet, ezt az ezeréves nemzetet a nehézségek és küzdelmek viszik a feltétlenül elérendő szebb jövendőhöz. (Élénk helyeslés és tavs a jobboldalon.) Elnök : Szólásra következik % Griger Miklós jegyző: Kertész Miklós ! Kertész Miklós : T. Képviselőház ! A parlamentnek azok a tagjai, akik információjukat nem szerezhetik máshonnan, mint a szétosztott törvénytervezet szövegéből és annak indokolásából, nincsenek abban a szerencsés helyzetben, mint az imént felszólalt Eckhart Tibor képviselő úr, hogy olyan messzemenő következtetéseket vonjanak le az összefüggéseket éü a kulisszák mögött történt dolgokat illetőleg, amilyeneket itt egyes képviselő urak részéről hallottunk. Mi kénytelenek vagyunk arra támaszkodni, amit nyomtatott formában kezeinkhez kaptunk és ehhez képest felvetni magunkban a kérdést, vájjon melyek voltak a tényleges és mélyenfekvő okai eme korlátozó rendelkezések kiadásának és felvetni azt a másik, ennél is fontosabb kérdést, hogy mit szándékozik tenni a kormány a kiadott rendelkezések folytán kétségtelenül súlyosbított, kétségtelenül kiéleződött gazdasági, pénzügyi és bizalmi válságnak megszüntetése érdekében. »A gazdasági és hitelélet rendjének helyreállítása«, igy mondja a törvényjavaslat szövege és ebben az összefüggésben nézzük meg, hogy milyen volt a gazdasági, illetőleg hiteléletnek rendje, mielőtt ennek a rendnek biztosítása iránt külön törvényhozási intézkedéseket kellett tenni. A kérdés a legszorosabban összefügg a belső tőkeképződésnek, a takarék- és folyószámlabetétek alakulásának problémájával. Ha ezt szemügyre vesszük, meg kell állapítanunk azt, hogy az 1930-as esztendőnek takarékbetét-alakulása semmiféle aggodalomra okot nem adott, mert ha a szélső számokat, a takarékbetétek maximális és minimális összegét nézzük és pedig a postatakarékpénztárnál és a 12 budapesti nagybanknál elhelyezett Összegeket vesszük figyelembe, a maximum 651*5 millió, a minimum 610 millió pengőt tesz ki, tehát a két szélső szám közötti differencia csupán 41 millió pengő, vagyis a betéteknek mindössze ,6%-a. Meg kell állapítani, hogy az 1931-es esztendő folyamán gébben a tekintetben a súlyos válság ellenére egészen meglepő módon bizonyos mértékű javulás volt észlelhető, mert a januári 652 millió pengőről 681 millióra emelkedett a betétek összege május folyamán, amely 29'5 millió pengő-emelkedés százalékosan 4%-nak felel meg. A folyószámlabetétek alakulása, amely szintén lényeges tényezője a belső tőkeképződésnek, már inkább magán viseli gazdasági és pénzügyi viszonyaink romlásának mérlegét, amennyiben a múlt esztendő maximuma 851 millió, minimuma 785 millió pengő, itt tehát 8%-os kilengés, illetőleg csökkenés mutatkozik és a folyó esztendőben ez bizonyos mértékig fokozódott. Ha tehát összesítetten próbáljuk megállapítani a mértékét annak, hogy milyen volt a belső tőkeképződés folyamata és milyen volt annak mérlege, mielőtt a kormány ezeket a korlátozó intézkedéseket kiadta, megállapíthatjuk, hogy a takarékossági hajlam igenis, teljes mértékben megvolt. Megállapíthatjuk, hogy a pengQbetétek összege még 1931-ben is emelkedett és május hónapban jelentősen magasabb összegre rúgott, mint az év januárjában, megállapíthatjuk, hogy a folyószámlabetéteknél mutatkozik bizonyos mértékű lemorzsolódás, amit a gazdasági válság egészen természetszerűen indokol..De ha az. összesített, kéKÉPVISELÖHÁZI NAPLÖ. I. 1 .... , pet nézzük, nevezetesen együvé vonjuk a takarékos folyószámlabetéteket és hozzávesszük ehhez a budapesti 12 nagybankon és a postatakarékpénztáron kívül — mint ahogy ezt a Statisztikai Szemle helyesen teszi — a vidéki 35 nagybankban kezelt betéteknek és folyószámlaösszegeknek végsummáját is, akkor meg kell állapítanunk, hogy itt meglepő erőteljesség és meglepő emelkedő tendencia mutatkozott, amennyiben az 1929. decemberi 1562 millióval szemben 1930. májusában 1577, 1931 májusában 1589 milliós összeg mutatkozik, mint a melyet az ország nagybankjai a fővárosban kezeltek, a postatakarékpénztárat is beleértve. Miért kell erre ilyen nyomatékosan rámutatni és miért kell ezeket a tényeket, mielőtt a konzekvenciák levonására rátérnék, kiemelni ? Azért, mert igazságot kell szolgáltatnunk annak a magyar publikumnak, amelyik bevitte pénzét a bankokba és a válság dacára egyre fokozódó mértékben vitte be ez év május végéig ; igazságot kell neki szolgáltatni, hogy ő pedig semmiképen sem oka annak, hogy most korlátozó intézkedéseket kellett életbe léptetni. Itt ezek a számok, hogy úgy mondjam, aranyheg vei a bizalomnak, a takarékoskodásnak, a szellemi és fizikai munka által kitermelt értéktöbbletek tartalékolásának. Én mint szociáldemokrata kifogásolhatom és kifogásoltam is más vonatkozásban ennek a tőkegyűjtésnek a túlzott mértékét és túlhajtott ütemét, kifogásoltam és kifogásolhattam, mert az a meggyőződésem, hogy az a tulgyors mérték és tulerős ütem a munkaerő rovására és a munkaerő regenerálódó képességének a hátrányára ment, de ebben a pillanatban és ebben az összefüggésben meg kell állapítanunk azt, hogy a magyar gazdasági élet ama tényezőinek, akik ezt a mi szerény viszonyaink közepette horribilis összeget a bankokra rábízták, van felelősségre vonni vah> juk mindazokkal a tényezőkkel szemben, akik most korlátozó intézkedéseket állítanak fel olyan hatalmas összegek felett való dispozició tekintetében, amely összegek messze meghaladják az országnak annakidején nyújtott szanálási kölcsönt. Csodálatos dolog, hogy milyen kétféle elbírálás érvényesül akkor, amikor külföldi hitelező bocsát rendelkezésre pénzt, tőkét és milyen más elbírálás akkor, amikor az ország dolgozó, takarékoskodó, kuporgató népe vagy pedig az üzletek, a gyárak, a vállalatok forgó tőkéje vándorol a pénzintézetekbe. Az egyiknek, a külföldi hitelt nyújtónak, módja van arra, hogy különleges garanciákkal^ különleges kontrollt gyakoroljon a magyar tőkéhez képest minimális mennyiségű kölcsönének a felhasználása felett és itt legyen szabad nekem mindjárt elöljáróban megjegyeznem azt, hogy amennyire fájlalom azt a tényt, hogy a magyar normál költségvetés azon időpont óta, amikor még Smith Jeremiás jelenlétében megállapíttatott, megváltozott és megnövekedett, ilyen nagy mértékben viszont nem tudom sajnálni, hogy egy ellenőrző közeg innen eltávozott ; nem tudom sajnálni azért, mert én azt a kontrollt és azt az egyensúlyozó szerepet, amelyet egy külföldi finánckapacitás, egy külföldi megbízott itt betöltött, ugyanannyi rátermettséggel,ugyanannyi kitartással, a magyar nemzet szuverenitásának képviselőjében, a magyar képviselőház kezében szerettem volna látni és végtelenül fájdalmas az, hogy itt bizonyos jelekből nyilvánvalóan látszik, hogy egyes képviselő urak egy akárhogyan létrejött, de mégis csak parlamentnek szuverenitását és beleszólási jogát nem tartják egyenlő értékűnek, és egyforma hatásfokúnak egy személyes ellenőrző szerepével és ténykedésével. A külföldi hitelnyújtóknak az országok és á népek pénzügyeibe való messzemenő beleszólási jogára és ingerenciájára nézve meglepőbb adato19