Képviselőházi napló, 1927. XXXVII. kötet • 1931. május 23. - 1931. június 6.

Ülésnapok - 1927-514

Az országgyűlés képviselőházának 5 Ha a magyar munkástömeg kénytelen engedni az életstandard-ből, mely a háború előtt is csak szűkösen tudta biztosítani megélhetését, misem természetesebb, mint az, hogy az életstandard süllyedésének katasztrofális következménye lesz. A szociális terhekkel tehát még jobban sújtani a munkást, mint ahogy ma sujtják

: semmi körülmények között sem lehet. Előttem felszólalt Esztergályos János t. képviselőtársam már rámutatott arra, hogy a takarékosság útját lehetett volna követni nagyon sok más esetben. Felemlítette az optánsügyet, a gyufakölcsönt, a bolettát, Lillafüredet. Én hozzáfűzöm a népjóléti minisztérium palotájának építkezését, de felsorolhatnék még egész sereg olyan tételt, amelyeknél megtakarításokat lehetett volna eszközölni, ismertethetnék egész sereg olyan intézkedést, melynél a kormány nem mondta azt, hogy takarékoskodni kell, bár minden nagyobb baj nélkül lehetett volna takarékoskodni. Ëpp a munkások bőrén kell takarékoskodni? Éppen annak a munkásnak a bőrén, aki akkor sem képes eleget keresni, ha dolgozik, ha pedig beteggé válik, a legkétségbeejtőbb helyzetbe kerül? Epp ez az a réteg, mely ezeket a terheket elbírja, amelyet még nagyobb terhekkel lehet sújtani? Az, hogy ez nálunk egyáltalán lehetséges, ennek a Képviselőháznak összetételében leli magyarázatát és abban a politikai rendszerben, amelyhez foghatót egész Európában nem találunk. Amidőn az öregkori és rokkantsági biztosításról szóló törvényjavaslatot beterjesztették, mi azt a javaslatot elfogadtuk, azonban kifejezést adtunk annak a meggyőződésünknek, hogy ez a törvényjavaslat nem jó, nem helyes. Tisztán elvi okoklból járultunk hozzá a javaslathoz, mert elvi álláspontunk, hogy a munkából kiöregedettek, a munkában megrokkantak megérdemlik azt, hogy róluk gondoskodjunk. Rámutattunk azonban annak idején arra, hogy a javaslat egyes intézkedései minket nem elégíthetnek ki, mert nem alkalmasak annak a nagy célnak megvalósítására, amelyet a törvény címe mond. Minden alkalmat megragadtunk arra, hogy kidomborítsuk abbeli felfogásunkat, hogy akkor kezdődött a Társadalombiztosító lejtőre jutása, amidőn megfosztották önkormányzati jogától. Egész különös magyar specialitás az, hogy a munkások és a munkaadók tartják fenn az intézményt, mégis az ő általuk megválasztott igazgatóság hatásköre oly mértékben van megesorbítva, hogy ezzel teljesen nullifikálva van minden jogkör. Az a körülmény, hogy minden lényeges, kardinális kérdésben az utolsó szó fenn van tartva a mindenkori kormánynak, már eleve lehetetlenné teszi, hogy ott az önkormányzat a maga teljességében érvényesülhessen. Hosszú időn keresztül a kormány még ezt a látszat-autonómiát sem adta meg, hosszá időn kersztül teljesen maga intézte a társadalombiztosítás sorsát és ha odakerült a Társadalombiztosító, hogy ma szanálásáról kell beszélnünk, akkor fel kell vetnünk a felelősség kérdését is: ki felelős azért, hogy a Társadalombiztosító Pénztár, az egész intézmény odajutott, ahol ma van? Bizonyára nem lehet mást felelőssé tenni, mint azokat, akik a társadalombiztosítást intézték. Semmi körülmények között sem lehet felelőssé tenni azokat, akik ennek az intézménynek a vezetésére befolyást nem gyakorolhattak, akik ott csak fizethettek, azonban szavuk egyáltalában nem volt. Jellemző például, hogy akkor, amikor — . ülése 19$ 1 június 2-án, kedden. 83 miként említettem — egész sereg törvény, amit az utolsó esztendőkben a Képviselőház meghozott, csak kerettörvény, akkor itt, a mostani törvényjavaslatban ás egész nagy és hosszú indokolása van például a bélyegrendszernek. Ez egészen adminisztratív jellegű kérdés, amit nem a törvényhozásnak kellene elintéznie. Mert hiszen a dolgoknak ilyen egészen a részletekben való megszövegezése nehézkessé teszi az adminisztrációt és lehetetlenné teszi az intézmény igazgatását, mert minden aprólékos dolgon csak akkor tud változtatni annak a pénztárnak az igazgatósága, ha idejön a Képviselőház elé és ártörvény módosítását kéri. 25 esztendővel ezelőtt egészen rövid kis alapszabálya volt az akkori munkáspénztárnak és mégis nagyszerűen tudott boldogulni. Nem volt kötetekre menő irodalma a kérdésnek, azonban volt tisztességes és rendes betegellátás. 25 esztendővel ezelőtt, tehát nem kellett a paragrafusok rengetegében elmerülnie magának a lényegnek. Az a helyzet, hogy az egyes, egészen adminisztratív jellegű és egészen másodrendű kérdésekben törvényben való ilyen kodifikálás azt eredményezi, hogy az önkormányzat, ha időközben akármilyen tapasztalatokat tud is szerezni, ezeket a tapasztalatokat nem képes érvényesíteni egyszerűen azért, mert meg van kötözve a keze, azért, mert a törvény állapítja meg még azt is, vájjon bélyegrendszer van-e alkalmazásban, avagy valami már rendszer. Azt kívánják tőlünk, hogy fogadjuk el ezt a törvényjavaslatot. Azt kívánják tőlünk, hogy mi, azzal a ténnyel, hogy a törvényjavaslatot elfogadjuk, járuljunk hozzá ahhoz, hogy a társadalombiztosítás intézménye szanáltassék. Hajlandók vagyunk. t Hajlandók vagyunk arra, hogy annak ellenére, hogy meg kellene mondanunk és részletesen fel kellene tárnunk az okokat, amelyek az egész ügyet idejuttatták, hajlandók vagyunk ennek ellenére segítségére sietni és megmenteni a társadalombiztosítást. Azonban mit követel tőlünk a kormány? A kormány azt kívánja tőlünk, hogy fogadjuk el a törvényjavaslat 22. §-át, azt a szakaszt, amely szerint az 1927 : XXI. te. 31. §-a szerint nyújtható szolgáltatásokat egyszerűen meg lehet szüntetni. Azt kívánja tőlünk a kormány, hogy az 1927 : XXI. te. 30. §-ának első pontjaiban megállapított segélyezési időtartamot huszonhat heti időtartamig le lehessen szállítani. Azt kívánja tőlünk .a kormány, hogy az ugyanezen törvényben megjelölt táppénz mértékét a biztosított tényleges javadalmazása napi átlagának, vagy átlagos napi bérének 50%-áig lehessen mérsékelni. Azt kívánja tőlünk a kormány, hogy járuljunk hozzá, hogy a megjelölt terhesség, illetőleg gyermekágyi segély mértékét a biztosított nő tényleges javadalmazása napi átlagának vagy átlagos napi bérének 50%-áig le lehessen csökkenteni. Azt kívánja tőlünk a kormány, hogy akkor, .amikor a munkások mérhetetlen nagy áldozatokat hoznak meg & munkásbiztosításért, akkor azokat a szolgáltatásokat szállítsák le, amely szolgáltatásokra ma sokkal nagyobb szükség van, mint volt valaha. Mert aki oéldául akkor .akar munkanélküli segélyt adni, amikor, nincsen munkanélküli, az lehet nagy gavallér, azonban tényleg nem segélyezi a munkanélkülieket. Aki akkor akarja leszállíttatni a szolgálmányokat, akkor akar elvenni az emberek betegsegélyéből, egyéb járandóságaiból, amikor arra a legnagyobb szükségük van, az bizonyára kérkedhet azzal, hogy jó fináncpolitikus, azonban azzal, hogy szociálpolitikus, nem áll jogában kérkedni. Azt mondják nekünk, hogy a Társadalom-