Képviselőházi napló, 1927. XXXVII. kötet • 1931. május 23. - 1931. június 6.

Ülésnapok - 1927-514

82 Az országgyűlés képviselőházának 514- ülése 1931 június 2-án, kedden. olyanok, hogy azt a nagy célt, amelyet társa- ] dalombiztosítás néven ismerünk, sikeresen szolgálni képesek. De nagy mértékű lenézése és fumigálása is ez most a választások előtt az úgynevezett választóközönségnek. Mutatja ez a magatartása a Képviselőháznak és a kormánypártnak azt, hogy még választások előtt sem fontos, hogy mit mondanak a választók, hanem az a fontos, hogy vájjon a kormány hivatalos jelöltnek minősít-e valakit, igen vagy sem. Mert a mandátum sorsa nálunk, Magyarországon, nem a választótól, hanem a kormánytól van függővé téve! Amikor ezt a törvényjavaslatot kezünkbe vesszük, akkor elsősorban is eszünkbe jut az a mondás, hogy megbüntetem az atyák vétkeit. Az a körülmény, hogy alig néhány esztendős törvény után már novelláris módosítással kell idejönnünk, mutatja azt, hogy már annakidején elrontották az egész ügyet, és egyben mutatja azt is, hogy azok a módszerek, amelyeket alkalmaztak a társadalombiztosításban, nem voltak helyesek, célszerűek és alkalmasak. Mi már a törvény tárgyalása alkalmával is és később is számtalanszor rámutattunk arra, hogy az a módszer, amellyel a Társadalombiztosítót igazgatják, az a rendszer, amelyet ott meghonosítottak, csődbe kergeti az egész magyar munkásbiztosítást. Hogy nekünk milyen igazunk volt, azt mi sem igazolja fényesebben, mint az, hogy ezt a törvényjavaslatot ide kellett hozni a Ház elé. Egészen csodálatos dolog az is, hogy, noha megszoktuk az utóbbi esztendőkben azt, hogy a kormány úgynevezett kerettörvényjavaslatokat terjeszt be a Házhoz, ezzel egészen ellentétben a Társadalombiztosítóról szóló törvény nemcsak, hogy nem kerettörvény, hanem még olyan intézkedéseket is tartalmaz, amely intézkedések nem is valók törvénybe és amely intézkedéseket el lehetne akként intézni, hogy a Társadalombiztosító alapszabályaiba vétetnének fel. Hogy azonban a szokástól f eltérően ebben a törvényjavaslatban olyan részletekbe menő intézkedések vannak, mint amilyenek vannak, annak magyarázata abban rejlik, hogy az intézkedéseknek ezzel az egész sorozatával is igyekeztek még azt a látszat-autonómiát is megszüntetni, amelyet az alaptörvény még meghagyott. Az volt az elgondolás, hogy ha a Társadalombiztosítóból ki fogják űzni azokat, akik ott hosszú évtizedes tapasztalatokat szereztek és akik felvirágoztatták a magyar munkásbiztosítást, és ha egy új ellenforradalmi szellemmel fogják az egész intézményt megtölteni, akkor ennek a következménye az lesz, hogy azok, akik itt elhelyezkedést találnak, és az az irányzat, amely elhelyezkedést talál, a társadalombiztosításban éppen olyan mértékben fog megerősödni, mint ahogy megerősödött Magyarországon a szociáldemokratapárt. Abból a téves felfogásból indultak ki, hogy a szociáldemokrata párt azért erősödhetett meg, mert főfészke a munkásbiztosító pénztár volt. Nem egy alkalommal mutattuk ki azt, hogy még a régi világban is az alkalmazottaknak csak csekély töredéke tartozott a szociáldemokrata párthoz, hogy ez az intézet nem volt pártintézmény; t ott senkinek sem kérdezték politikai felfogását és vallását, hanem mindenkit a szerint alkalmaztak, hogy mennyire hozzáértő, mennyire ért az ügyekhez, mily lelkiismerettel végzi a maga teendőit. Az újabb idők azonban megváltoztatták ezt a rendszert a Társadalombiztosító Pénztárban és teletömték ezt az intézményt olyan tisztviselőkkel s olyan emberekkel, akiknek halvány sejtelmük sincs a munkásbiztosításról. Hogy ma szanálnunk kell, azt mi már megjósoltunk jó néhány évvel ezelőtt, mert kétségtelenül igaz ugyan, hogy a súlyos gazdasági viszonyok sem suhannak el a Társadalombiztosító felett sem egészen nyomtalanul, azonban kétségtelen az is, hogy az, adminisztrációs költségeknek olyan roppant nagy mértéke, mint amellyel találkozunk a Társadalombiztosítónál, igen nagy mértékben járult hozzá f ahhoz, hogy a Társadalombiztosító Pénztár a csód szélére jutott. A helyzet az, hogy ha a Ház feloszlatása előtt ebből a javaslatból nem lesz törvény, akkor a Társadalombiztosítónál az úgynevezett ex-lex állapot következik be, de ha figyelembe vesszük azt, hogy már eddig is többet költött a Társadalombiztosító, mint amennyit költenie szabad lett volna, akkor azt találjuk, hogy a kettő között, tehát az eddigi és a bekövetkezendő állapot között csak nüanszbeli különbség van. Kétségtelen, hogy a törvény megállapítja, hogy a rokkantalaphoz nem szabadj hozzányúlni; vagy legalábbis olyan f feltételeket szab a törvény, amelyek ma nem állanak fenn és amelyeken túl akarja magát tenni a kormány és a Társadalombiztosító vezetősége. De ne méltóztassék elfelejteni azt, hogy ha^ ideigóráig a törvényjavaslatban foglalt intézkedésekkel injekciót adnak is a Társadalombiztosítónak, ezzel a betegség meg nem gyógyítható. Ha hozzányúlnak az öregségi és^ rokkantsági biztosítási alaphoz, ne méltóztassék elfelejteni, hogy nagyon rövid idő múlva feltámadnak azok az igények, amelyeket a törvény alapján ki kell majd elégíteni. A rokkantak és aggok igen nagy száma jelentkezni fog és én kíváncsi vagyok arra, hogy ha ezt az alapot is^ elköltik, miből fogják beváltani azokat az ígéreteket, amelyeket a törvényben tettek. A törvényjavaslat indokolásában sok szó esik a külföldi intézményekről, és az indokolás igazolni igyekszik, hogy minden országban válságba jutottak a szociálpolitikai intézmények. Ha valóban ez a helyzet, akkor gondoskodnL kell az államnak arról, hogy megfelelő fedezet álljon rendelkezésre. Nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy mi négy és félesztendőn keresztül nem csupán tárgyi értékeket pusztítottunk, hanem pusztult^ ebben az országban minden, az ember egészsége is; ha pedig ez így van, akkor a terheket megfelelően meg kell osztani s magának az államnak kell segíteni. Az a körülmény, hogy a Társadalombiztosító terhei ma lényegesebben nagyobbak, hogy segélyterhei is lényegesen nagyobbak, mint a háború előtt voltak, nem csupán a súlyos gazdasági viszonyokban leli magyarázatát, hanem a négy és fél esztendős pusztításban is, amelynek valamennyien részesei vagy szemlélői voltunk. Ilyen körülmények között az államnak kötelessége a terhekből előálló üluszt magára vállalni. Lehetetlen dolog, hogy ismét azt a munkásságot terheljék meg, amelynek teherbíró képessége ma lényegesen kisebb, mint a háború előtt volt. Ha külföldön, akár Angliában, akár Németországban engedni is kellett abból az életstandard-ből, amelyen a munkásság állott, azokban az országokban ez nem járhatott azzal a katasztrofális következménnyel, amellyel jár Magyarországon, ahol a munkásság háború előtti kereseti viszonyai is mélyen alatta álltak az európai átlagnak.