Képviselőházi napló, 1927. XXXVII. kötet • 1931. május 23. - 1931. június 6.

Ülésnapok - 1927-513

58 Az országgyűlés képviselőházának , sebben bizonyítsam mindazt, amit eddig elmondottam. E javaslatból — kivéve a 22., valamint a 35. §-t, amelyekkel egészen külön és egészen behatóan akarok foglalkozni — valósággal végigvonul a járuléknemfizetésre való animálás, a járulékhátralékra való biztatás. Mi a magunk részéről ilyennek tekintjük az üzem utódlásáért való felelősség megszorítását, az építtető és a vállalkozó közti felelősség oly megoszlását, amilyent a javaslat tervez, ilyennek kell tekintenünk a kamatleszállítást, ilyennek kell tekintenünk azokat az intézkedéseket, amelyek valósággal felszólítják a munkáltatókat arra^ hogy necsak az ő részüket, hanem a munkásság által befizetett járulékrészt is visszatartsák akár a maguk részére felhasználva, akár pedig más célokra fordítva. Ez mind arra megy, hogy a munkáltató ne fizesse a járulékot, ez mind arra megy, hogy a pénztár minél hamarabb, minél gyorsabban omoljon össze. E kérdésnél újból és ismételten reklamálnom

( kell a járulékvisszatartásának sikkasztássá minősítését legalább is a féljárulék erejéig, mert amit a féljárulék viszatartásával a munkáltató elkövet, az a sikkasztás legvilágosabb ténye. (Ellenmondás a jobboldalon.) Hiszen ő a törvény értelmében annak a járuléknak nemcsak levonására, hanem beszolgáltatására is kötelezve van. (Perlaki György: Ha megkapja a munkadíját! — Várnai Dániel: Megkapja. Levonja a heti bérből! — Perlaki György: Az iparosnak nem maradnak adósok? — Várnai Dániel: A munkástól levonja a járulékot; azt be kellene szolgáltatni.) Elnök: Csendet kérek! . Kéthly Anna: Ha tehát a féljárulékot megtartja és akár adósságainak fedezésére, akár másra fordítja a munkáltató, ez szerintem ea Sizerintünk a legvilágosabb sikkasztás, és amíg legalább a félj árulék erejéig ilyen drákói intézkedést nem hoz a törvényhozás, addig mindig kivagyunk téve annak,. hogy a féljárulékokat is visszatartják s a saját céljaikra fogják felhasználni. Kátérve a javaslatnak a szolgáltatások csökkentésére vonatkozó intézkedéseire, meg kell mondanom, hogy az, hogy a javaslatnak egyedüli célja a szolgáltatás csökkentése, kitűnik már a javaslatnak legelején, amikor az orvosi kezeléssel és gyógyszerekkel el nem látható tagoknak nyújtandó megtérítési módozatairól beszél. Az imondja a javaslatnak idevonatkozó paragrafusa, hogy a természetbeni gyógykezelés, elmaradása időtartamára megillethető táppénz 35%-ával, a gyógyszerszolgáltatás helyett pedig 15%-ával egyenlő készpénzsegélyt ad. Ez igen egyszerű intézkedésnek látszik, de ezzel is tulajdonképpen a sanda mészáros szerepét játsszuk, aki nem oda üt, ahová céloz. Állítólag van e rendelkezésnek egy távolabbi célja: az intézetnek ellenállóképessé tétele olyan időre, olyan periódusra, amikor nagyobb mértékben lesz rászorulva arra, hogy a természetbeni gyógykezelés és ' gyógyszerellátás helyett készpénzsegélyt adjon. Erre a periódusra, erre & lehetőségre nem is akarok e E

illanatban kitérni. Nem hiszem, hogy ez a Ieetőség beálljon. A sanda mészárosság egészen más esetre vonatkozik, mégpedig arra, hogy ezzel az intézkedéssel egyenesen a falusi kisiparosok munkásait fogják kényszerhelyzetbe hozni; elveszik tőle a gyógykezeltetés lehetőségét, elveszik tőle 'a gyógyszerrel való ellátás lehetőségét. Azt mondhatja erre valaki, hogy tanyavidéken vagy olyan parányi községben, ahol or3. ülése 1931 május 30-án, szombaton. vos, gyógyszertár nincs, ennél johb megoldást valóban nem lehet találni. En azonban iazt látom ebből, hogy ennek a paragrafusnak a vidékre vonatkozólag nincs egyéb célja, mint megszüntetni >az előbb említett lehetőséget. Már hivatkoztam rá, hogy erre az eshetőségre nem is akarok kitérni, mert annyira lehetetlennek és annyira borzalmasnak tartom, hogy az intézet ily helyzetbe kerülhessen, hogy ezzel itt bővebben nem is akarok foglalkozni. En csak a falusi munkásnak, a falusi biztosítottnak helyzetére akarok rámutatni. A falun természetesen igen élénk az ellentét a kis mester biztosított munkásának betegség esetén való helyzete és a mezőgazdasági nem biztosított munkásnak betegség esetén való helyzete között. Ez <a rendelkezés egyenesen felhatalmazza az intézetet, az intéző köröket arra, hogyha nincs ia mezőgazdasági munkásnak betegségi ellátása, orvosa és gyógyszere, ne legyenaz ipari munkásnak se; ne szítsunk a falun társadalmi ellentéteket, ne lehessen falun rámutatni arra, hogy ime, a jobban szervezett, a maga nagyobb tömegével és szervezettségével szociálpolitikai előnyöket kiverekedni tudó ipari munkásnak helyzete mennyivel kedvezőbb, mint a mezőgazdasági munkásé. Szükség van erre politikai szempontból, politikai indokokból; nem pénztárpolitikai, nem pénztárbiztonsági okokból, nem a pénztár költségvetésének egyensúlybahozása okából, hanem azért hogy falun az ipari és a mezőgazdasági (munkásnak életsorsa egy és ugyanarra a nivóra — ne emeltessék, hanem csökkentessék le. Hogy a javaslatnak egyedüli célja a szolgáltatások csökkentése, ez kitűnik a következőkben abból a rendelkezésből is, amely szerint az intézet a kórházaknak a 29. naptól kezdve csakis a táppénz összegét téríti meg, még abban az esetben is, ha a táppénz sokkal kisebb, mint az ápolási díj. Ezt próbálták az előzetes tárgyalások során azzal indokolni, hogy rengetek visszaélés történik a kórházakba utalásokkal, rengeteg visszaélés történik ajzzal, hogy kórházban tartanak kozmetikai operációkra, szükségtelen, felesleges ápolásokra olyanokat, akiknek a kór/házban való tartása az intézet költségvetését jelentékenyen megterheli. Azt mondhatom erre, hogy ez az intézkedés és ez az indokolás fényesen és kirívóan aláhúzza azt a régebbi megállapításunkat, amely szerint a 'biztosított és az adminisztráció úgy állnak egymással szemben, mint az ügyész és a vádlott. Az ügyész a vádlott terhére örökké a súlyosbító körülményeket keresi, sőt egyszerűen azt mondhatom, rendőrszellem ez, amely a beteg tagban csak a csalót keresi, amely feltételezi azt, hogy a kórház hajlandó a beteg taggal összejátszani, amely nem abból indul ki, hogy a beteg tagnak szüksége van a kórházi ellátásra, nem abból indul ki, hogy a kórház vezető főorvosa, vagy a kezelőorvosa a maga lelkiismeretének tartozik számot adni arról, hogy a beteget gyógyult állapotban bocsássa el, hanem azt feltételezi, már előre, hogy a kórház és a tag egymással összejátszanak az intézet kifosztására. Legendák vannak arról, hogy egészséges emberek mennek kórház>ba, legendák vannak arról, hogy a kórházak visszatartják a szimulánsokat. A törvényjavaslatnak ez a szakasza, melyet valósággal szimuláns-paragrafusnak lehetne nevezni, azt tartalmazza, hogy azokat ki kell piszkálni a kórházból, mert a pénztár terhére megy a benntartásuk. De felmerül ezzel a szakasszal szemben egy másik probléma, az,