Képviselőházi napló, 1927. XXXVII. kötet • 1931. május 23. - 1931. június 6.

Ülésnapok - 1927-513

56 Az országgyűlés képviselőházának 51 rülhet sor a jelenlegi körülmények és a jelen­legi erőviszonyok között ennek a kimerült tar­taléknak, ennek a rezervoárnak pótlására. Marad tehát nálási mód, amelyet ez a törvényjavaslat végrer akar hajtani, rendel­kezésére álló módozatok közül a legrosszabb és a legsúlyosabb: a szolgáltatások 'csökken­tése. Ez <az előbb elmondottak után teljesen logikus. Az előbb elmondott szanálási módo­zatokat különféle indokokból elveti magától a kormányzat, tehát nem is jöhet más mód, nem is adódik rendelkezésre más mód; logiku­san folyamodik ehhez a módszerhez, veszi igényibe ezt a módszert. Hozzá kell tennem, hogy logikus, igen: csak nem őszinte. Mert feltételes módban álla­pítja meg a szolgáltatások csökkentését a ja­vaslat 22 % §-a, — ez az ugrópont — feltételes módban állapítja meg a szolgáltatások csök­kentését, előre veti azt a reménységet, előre felkelti azt a hitet, hogy esetleg ezeknek a módszereknek igénybevételére nem fog sor ke­rülni. Pedig aki ismeri az ^utóbbi 10 vagy 12 év. történetét, az tudja, hogy az ilyen felté­teles módozatok mindig 100%-ban valósággá változtak, az tudja, hogy az ilyen feltételes felhatalmazás csak előzetes poritintésnek jó, végeredményben azután^ a feltételes felhatal­mazásból mindig valóság, mindig gyakorlati érvényesítés származik. Azt remélik talán, azt várták talán akkor, amikor ezt feltételes mód­ban állapították meg a törvényben, hogy mi nem fogunk revoltálni ellene, hogy mi simán hozzájárulunk ehhez a szörnyű megoldáshoz ; és akkor talán, ha mi simán hozzájárultunk volna, megvártak volna bizonyos illemidőt, azlután jött volna t a végrehajtás, mint ahogy ezeknél a szavaknál én érzem is a magam te­hetetlenségét és a magunk tehetetlenségét ez­zel a szándékkal szemben, érzem, hogy jön a végrehajtás. Tisztában vagyunk vele, hogy nem áll módunkban megakadályozni, tisztában vagyok vele, hogy ezek az erőviszonyok, ame­lyeit ma itt fennállanak, nem teszik lehetővé, hogy mi sikerrel tiltakozzunk ez ellen a meg­oldási módozat ellen. De azt még ezek az erő­viszonyok is lehetővé teszik, hogy leleplezzük ezt a szándékot, hogy leleplezzük azt, hogy itt, a szociálpolitika terén nem folyik semmi más, mint a kapitalizmus által kiadott utasítás végrehajtása: megszüntetni a szociálpolitikát, sőt ezen túlmenőleg nemcsak csökkentem, ha­nem diszkreditálni is a szociálpolitikai kiadá­sokat, diszkreditálni azt a szándékot, azt az építő szándékot, amely a szociálpolitikát to­vábbfejleszteni óhajtja. Ennek következtében valóban nem marad más hátra a népjóléti minisztérium számára, minthogy alakítsák^ át ezt a minisztériumot szegényügyi tárcává. Ne mondják azt, hogy szociálpolitikát csinálnak, mondják egészen egyszerűen és őszintén, hogy szegénygondozást csinálnak, (Várnai Dániel: Ez az!) és akkor a Ferencesek húszfilléres • szegénygondozása mintájára, — mert a népjóléti r minisztérium ennek a^ törvénynek megszavazása után nem lesz egyéb — ennek a húszfilléres szegénygon- * dozásnak mintájára csinálják meg az egész országban a szociálpolitika helyett a szegény­gondozó munkát. De tessék akkor azután szá­molni a következményekkel, tessék akkor le­számolni azzal, hogy azt a presztízst, ami egy minisztériumnak, vagy egy intézménynek szo­ciálpolitikai alkotások fejlesztése következté­ben kijár, örökre el fogják veszteni; tessék lemondani erről a presztízsről, tessék a szo­ciálpolitikai alkotásoknak kijáró elismerésről 3. ülése 1931 május 30-án, szombaton. lemondani, tessék a szociálpolitikai alkotások építéseért való elismerést átengedni azoknak, akik^ valóban szociálpolitikát és nem filléres szegénygondozást csinálnak. Valóban és komolyam a javaslat egyetlen komoly tartalma a szolgáltatások leszállítása, egyetlen komoly tartalma, a lényeg, az ugró­pont a 22. §; a többi szöveg jól-rosszul ad egy csomó, pénztár-politikailag is tartalmatlan és kirakatszerű intézkedést. A miniszter úr a szociálpolitikai szolgálta­tások csökkentésében — amint már a bizottság­ban is elmondottam — kétségtelenül segítőtár­sakra talál. Nem egyedül a maga szándéka ez, nem egyedül a törvény alkotój akire tá­maszkodik a szolgáltatások csökkentésénél, mert az alkotó is csak ama hangulat végrehajtásának szolgálatában áll; segíti a minisztert a szolgál­tatások fokozatos megszüntetésében az a szo­ciálpolitikaellenes hangulat, amely megvan az egész országban és amely a kormányzat sok bűne között egyáltalán nem utolsó, amely a kormányzat sok bűne között talán a legelső sorba tartozik. Ez a szociálpolitikaellenes han­gulat megvan munkásban és munkáltatóban; sajnálatosan a munkavállaló rétegben is meg­van, mindenféle rétegben egyaránt Es akkor, amikor erről a hangulatról beszélünk, amikor a szociálpolitikaellenes hangulatra, mint a mi­niszter úrnak a szociálpolitikai szolgáltatások csökkentésében való segítőtársára hivatkozunk, akkor meg kell említenünk azt^is, hogy milyen szükségszerűségek szülték magát a jelen javas­lat alapját tevő két előző szociálpolitikai törvényt. Annak idején, amikor az ellenforradalom a maga mézesheteit élte és a munkásságnak azt az intézményét, amelyet sok bajjal, rengeteg ál­dozattal felépített, amelyet rengeteg tapasztalat szerzésével Ó3> szerzése után európai nívóra emelt, az uralmon levők birtokba vették, akkor — a mézeshetek után — rájöttek arra, hogy sok­kal nagyobb falatot nyertek, mint amekkorát letudnak nyelni. Sokkal keményebb dió vott à város ipari munkása, a város ipari munkás­sága, az a munkásréteg, amely a falu csöndjé­ből, a falu elzárkozottságából, a csendőrség és a szolgabíró elől a városba menekült, — sok­kal keményebb dió volt számukra, semhogy azokkal a módszerekkel, amelyek odakünn a vidéken alkalmasak, megtörhető és megemészt­hető lett volna. Az internálással való fenyege­téssel, amiről Propper képviselőtársam tegnap­előtt beszélt, csak rövid ideig lehetett kormá­nyozni az intézetben, egyrészt azért, mert ettől a fenyegetéstől nem ijedtek meg, másrészt azért, mert időközben az ellenforradalom nyilt mód­szereinek kulisszák mögé dugásával megszűnt a lehetősége is, hiszen az internálótábort fel­oszlatták és a fenyegetés már ezzel is tartal­mát veszítette. Amikor tehát a kemény diót fel­törni, a nagy falatot megemészteni nem tudták, akkor hajlandók lettek, hajlandókká váltak, hoery a biztosítottak bevonásáról tanácskozza­nak. Egy részt az intézet vezetéséből is átenged­tek a biztosítottaknak, de gondoskodtak arról, hogy a biztosítottak bevonulása különös bajt ne okozzon, gondoskodtak arról, hogy a biztosí­tottak bevonulása azt a nyugodt atmoszférát, amelyett ott maguknak megteremtettek, túlsá­gosan ne zavarja, a biztosítottak számára igen alacsony kaput nyitottak fel, amelyen valóság­gal négykézláb kellett bemászni, az autonómiát visszaállították — hatáskör nélkül, de az ottani intézkedések felelősségével. Hatáskör nélkül, de azzal a szándékkal,

Next

/
Oldalképek
Tartalom