Képviselőházi napló, 1927. XXXVII. kötet • 1931. május 23. - 1931. június 6.
Ülésnapok - 1927-513
Az országgyűlés képviselőházának 513. ülése 1.931 május 30-án, szombaton. 55 gyobb részében olyan kevés köze van a biztosítottakhoz, erre a takarékosságra nem alkalmas. Hogy csak egészen (hirtelenében kikapjak egynéhány példát, sem a Deák Ferenc-szálló megvétele ügyében, sem az albertfalvai visszaélések,^ sem a műszaki üzem dolgában megtorlás még a imái napig nem történt. A második szanálási mód volna a járulékok felemelése. Ezt azonban a kormány se nem tudja, se nem akarja megtenni; nem akarja megtenni természetesen politikai okok miatt. Nem a munkásság okoz neki gondot, nem az okoz neki gondot, hogy a munkásságot terhelő fele járulék is a járulékemeléssel felemelkednék s azt a néhány morzsát, amit a munkásság munkabér címén kap, mes- a járulékok további emelésével is csökkentené, — mert a munkások életstandardjának csökkenése miatt csak nem fáj a kormány feje — nem ez okoz neki gondot. Erre elég példát adott azzal, amikor a kereseti adó felemelését, azt a 21 milliós adóterhet azzal indokolta, hogy egy-egy munkásra nézve ez csak filléres megterhelést fog jelenteni. Ugyanezzel az indokolással akarták elfogadtatni — szerencsére a két Ház együttes bizottsága ezt elvetette — az energia illeték 2%-os megterhelésének a fogyasztóra való áthárítását azzal, hogy ez olyan filléres megterhelést jelent a fogyasztóhoz való eljutásában, ami semmiféle háztartásban jelentős gondot nem okozhat. így tehát ebben a kérdésben is, amikor a járulék felemelését mint szanálási módot elutasítja magától a kormány, tartunk attól, hogy a munkásháztartások egyensúlyának fenyegetése miatt hárítja el ezt magától. Ha csak arról volna is szó, hogy megint előáll a kormány a filléres megterhelések lebecsülésével, holott ezek a fillérek a munkásháztartásokban pengőkké szaporodnak fel s ezek a fillérek egy 6—8—10 pengős heti keresetnél igen lényeges megterhelést jelentenek, még akkor is fel kellene emelni szavunkat, de egészen más oka van annak,' hogy a szanálásnak nem ehhez a módozatához fordulnak. Es itt egy igen érdekes színjátéknak vagyunk szemtanúi. A baleseti járulékokra vonatkozó törvényben lévő intézkedés néhány pengőnyi megterhelést ró a munkáltatókra, és ők már ezt az intézkedést elegendőnek tartották arra, hogy az autonómiából való kivonulással fenyegetőzzenek. Hiszen nekik nem is a szanálás fontos, nem az a fontos, hogy az intézet pénzügyi egyensúlya helyreállíttassák, számukra ennél sokkal fontosabb volna az, hogy az intézet élére egy kormánybiztos neveztessék ki, akinek személyében egymás között — nem tudom, hogy a miniszter úrral és az adminisztrációval is mennyiben — egészen bizonyosan megállapodtak. Az ő számukra az intézet prosperitása, a pénztári egyensúly stb., nem annyira fontos, mint az, hogy ott egy fiók Gyosz.-telepet létesítsenek, ahol csak az kap segélyt, aki a Gyosznak paríroz s az kap alkalmazást, akit a munkáltatói szindikátusok kiválasztanak, nem kap ellenben munkát a munkanélküli, s nem kap segélyt a beteg munkanélküli, habár még jogosultsága fennáll, mert ezzel a munkanélküli tartaléksereg ellenálló ereje egy parányi mértékben megnövekednék, szaporíttatnék. T. Ház! A szanálásnak ezzel a módjával, a járulékemeléssel tehát egyenesen a munkáltatók ellenzése miatt nem foglalkozhatik a kormány és sajnos, a magyar kapitalizmus, a világkapitalizmusnak ez a legkegyetlenebb exponense, ma rendelkezik azzal a politikai súlylyal, hogy a maga akaratát keresztül tudja vinni, s a maga ellenállásának érvényt tud KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ. XXXVII. szerezni még a törvényhozás házában is, abban a Házban, amelyben a munkásság képviselői igen elenyésző számban foglalnak csak helyet. Mindezzel a szanálási inóddal equivalens volna az állami segély felemelése is. De még ez ellen is tiltakozik a munkáltatóréteg és tiltakozik a Háznak majdnem minden oldala, kivéve ezt a parányi csoportot, ahol én állok. S tiltakozik mindenki, aki az állami terheknek egy rétegre való áthárítása ellen soha sem tiltakozott. Már pedig mi szerintünk, igenis, adnia kellene az államnak, az államnak a segélyt fel kellene emelnie és a szanálásnak ezt a módját, ha nem is egészben, de legalább részben igénybe kellene vennie azért, mert az összes többi társa; dalmi osztályok igenis kapnak segélyt az államtól. Az állam költségvetése az összes többi társadalmi osztályok felé nyitott kapukkal áll ' és a nyitott tenyerek felé bőkezűséggel jelentkezik mindenféle címen. Elmondották már az előttem szólottak, j hogyan kapott a mezőgazdaság bolettával és j földteherrendezéssel segélyt, hogy csak a legutóbbi időket említsem és ne menjek ( vissza az elmúlt 12 esztendő minden egyes fázisára. ' Elmondották, hogy hogyan kapnak segélyt a I pénzintézetek és hogyan teszik számukra le; hetővé az uzsorakamat szedését, hogy hogyan | adnak az iparvállalatoknak horribilis é vámvé; delmet a nélkül, hogy mindezek ellenében kikötnék akár munkabérben, akár munkaidőben, : akár egyéb munkafeltételekben az ellenszolgáltatást a munkásság ré c zére. Igenis, adnia kellene az államnak a munkásság szociálpo1 litikai intézménye számára, hogy azt megmenthesse. Az állam a köztisztviselő számára I biztos megélhetést ad, megingathatatlan és hozzáférhetetlen állást biztosít a tisztviselŐ] nek, az a munkás pedig ott áll bizonytalanságban a maga munkahelyén azzal az érzés• sel, hogy minden percben az utcára kerülhet és a mai bizonytalanságban előtte a hosszú ! évekre* vagy legalábbis a hosszú hónapokra ; való munkanélküliség teljes bizonyossággal előrelátható. De adnia kellene az államnak azért is, mert ha már elzárkózik a szociális biztosítás épületének a befejezése elől, s ha elzárkózik a többi szociális ágazat megteremtése elől, akkor legalább ezen az ágazaton keresztül adja annak az elmaradt ágazatnak pótlását s tegye meg a munkanélküliekkel szemben azt a kötelességet, amelyet odakinn mindenütt megtesznek s amit a kormányzat a mai időkben részben gazdasági, legfőképpen azonban politikai okokból elvégezni elmulasztott. Miért nem ad az az állam olyan hozzáj járulást, vagy legalábbis olyan mértékben való hozzájárulást ennek az intézménynek a^ számára, mint ad a többi társadalmi osztályok részére? Miért nem ad ennek a társadalmi rétegnek valamit ezen intézményen keresztül, amelynek megmentése állítólag, a kormányzatnak is szívén fekszik. Azért, mert a jelenlegi költségvetési ' viszonyok mellett úgyszólván nem is adhat Kell neki a pénz leventére, .csendőrre, szolgabírótartási költségekre, a rendelkezési alánok dotálására, a külföldi sajtó informálására, hogy a külföld ezen az informáláson keresztül ennek a látszat-parlamentnek ne az igazi képét vetítse a világ elé, ha- : nem egy olyan képet, mintha itt valóban parlamentáris kormányzás folynék. Ezért nincs pénz ennek az intézménynek újraépítésére és szanálására, mert ez a társadalmi osztály, a munkásosztály olyan rezervoár, amelyből örökké csak kivesznek, amelyet örökké csak áldozatokra kényszerítenek, de soha nem kell
