Képviselőházi napló, 1927. XXXVII. kötet • 1931. május 23. - 1931. június 6.

Ülésnapok - 1927-513

54 Az országgyűlés képviselőházának ; méltóztassék csendben maradni! (Rothenstein Mór (Meskó Zoltán felé): Menjen a helyére! — Meskó Zoltán: Nem szovjet ez, képviselő úr! — Br. Podmaniczky Endre: Móric, hogy henceg! — Zaj.) Bud János kereskedelemügyi miniszter: T. Képviselőház! Tiszteletel beterjesztem a községi közmunkatartozás mérsékléséről szóló törvényjavaslatot indokolásával együtt. Tisztelettel kérem, méltóztassék a javaslatot kinyomatni, szétosztatni és a közgazdasági, közlekedési, valamint pénzügyi bizottsághoz utasítani. # . Egyúttal tisztelettel van szerencsém egy jelentést beterjeszteni a sajtolt élesztőt előállító üzemeknek az iparhatóságí telepengedély álapján létesíthető ipartelepek közé sorolása tárgyában 1931. évi 130.947/XI. szám alatt kiadott rendeletről. Kérem, méltóztassék a jelentést a közgazdasági, pénzügyi és társadalompolitikai bizottságok elé utasítani. Elnök: A törvényjavaslatot, illetőleg a jelentést a Ház kinyomatja, szétosztatja és előzetes tárgyalás és jelentéstétel végett a miniszter úr által megjelölt bizottságoknak adja ki. A vitára visszatérve, szólásra következik? Fitz Arthur jegyző: Kéthly Anna! (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Hát a kormánypárton senki sem védelmezi? — Kabók Lajos: Nem találnak szavakat a védelemre! Alljon fel báró úr, védje meg a javaslatot! — Br. Podmaniczky Endre: Eléggé megvédte maga, hátrafelé!) Elnök: Báró Podmaniczky Endre képviselő urat ismételten kérem, ne szóljon mindig közbe. Kéthly Anna: T. Képviselőház! Annak idején Zsigmond császárnak mondották a grammatikusok, hogy a grammatikának még a császár sem parancsol. Akkor, amikor beterjesztették a Lex Vass I.-et és a Lex Vass IL-t, mi azt mondhattuk volna, hiszen az idő igazolt bennünket, hogy a logikának viszont az ellenforradalom sem parancsol. Az okra megszületett az okozat, az Oti. deficitje, a csőd felé való kergetése.^ Amikor a törvény szerkezetét, a törvény intézkedéseit láttuk, valóban nem volt szükséges túlságosan nagy prófétai készség ahhoz, hogy az eredményt meglássuk, hogy az eredményt előre megmondjuk és azért, hogy az eredményt előre láttuk, nem tartunk különösebb elismerésre számot. Annak, hogy mi okozta az intézet összeroppanását és mi_ okozta azt, hogy most ezzel a töldozó-foltozó javaslattal a Ház elé kell állania a kormánynak, illetőleg a népjóléti miniszter úrnak, igen sok oka van. Az első talán az, hogy nem lehet büntetlenül kizárni egy intézmény viteléből az érdekelteket, nem lehet büntetlenül kizárni azokat, akiknek valósággal húsát, vérét jelentik azok az ügyek, amelyeket odabenn intéznek. Nem lehet kívülről, távolról a dolgokkal semmiféle összefüggésben, sem érzelmi, sem hozzáértési Összefüggésben nem lévő személyzettel dolgokat intézni. A másik az, hogy nem lehet büntetlenül egy adminisztrációs ihipertrofiát létesíteni az intézet terhére. A harmadik az, hogy a 10 éves kurzusgazdálkodás következményei nem maradhatnak büntetlenül. A negyedik az, hogy nem lehet büntetlenül azt a politikát folytatni, amelyet 10 éven keresztül, illetőleg a csonka autonómia megalko3. ülése 1931 május 30-án, szombaton. tása óta az intézetben vittek. Nem lehet a divide et impera politikáját vinni, hol a kormány a munkáltatókkal a munkavállalók ellen, hol munkavállalókkal a kormány a munkáltatók ellen, de mindig megkeresve azt a lélektani pillanatot, amikor az egyiket a másik ellen kijátszani lehet. A végére hagytam: — pedig talán ez a legfontosabb — nem lehet a szociálpolitikának egy csonka épületével, nem lehet hiányzó biztosítási ágazatokkal szociálpolitikát csinálni még normális gazdasági viszonyok között sem, annál kevésbbé akkor, amikor a gazdasági élet zuhanó lázgörbét mutat, amikor természetes, hogy az élettartásában megtámadott munkás ott fogja a réseket keresni a szociálpolitika épületében, ahol beférkőzni tud, ott fogja a kapukat keresni, ahol a hiányzó biztosítási ágazatok pótlásával kiegészíteni tudja. Nem lehet hiányzó biztosítási ágazatokkal, csonka szociálpolitikai épülettel ezekben az időkben megállani. Érthető tehát, hogy a szociálpolitikának ez a csonka épülete ebbe a helyzetbe jutott. Most tehát az építmény deficitbe jutott, azt szanálni kellene és keresik a szanálási módozatokat, mi magunk is keressük, mi magunk is szeretnők meg is találni, hiszen nekünk talán sokkal inkább érdekünk, hogy a szanálás, az újjáépítés módozatait megtaláljuk, mint a kormánynak, vagy az érdekelt tisztviselőknek, mert itt elsősorban rólunk, a biztosítottakról, elsősorban a munkásságról van szó. Mi tehát igenis, keressük és szeretnők megtalálni azokat a módozatokat, amelyekkel az intézetet a kátyúból ki lehetne ragadni. Van a szanálásnak sokféle módozata. Lehetne az adminisztrációt csökkenteni és a dologi kiadásoknál is megfelelően takarékoskodni. Lehetne a járulékot emelni és ezzel az intézet bevételi oldalát szilárdabbá tenni és lehetne — az a harmadik módszer — a szolgáltatásokat csökkenteni és ezzel a kiadási oldal felől az egyensúly helyreállítására törekedni. Ha ezen a három módozaton itt végig akarunk menni, akkor az elsővel foglalkozzunk egy pillanatra, az adminisztráció csökkentésével, amivel azonban később a törvény paragrafusain végigmenve újból és külön foglalkozni akarok. A törvényben adott felhatalmazás az adminisztráció csökkentésére nem elegendő, még az eredeti szöveg szerint sem, amelyet a törvényjavaslat készítője, tervezője csinált. Még az sem lenne elegendő, még az a felhatalmazás sem tudná az adminisztrációt leépíteni, annál kevésbbé a bizottsági módosítás után, amikor közbeszúrták azt a kis mondatot, hogy «rendelkezési állományba helyezéssel», ami tehát a leépíteni szándékolt terheket egy újabb esztendővel meghosszabbítja, ami a leépítés szándéka elé ezzel a kis közbeiktatott mellékmondattal újabb gátat emel. A helyett, hogy a törvény megállapítaná a normálstátust, a mai helyzettel, a mai beteglétszámmal arányos tisztviselői státust, ez a laza meghatározás annyi kibúvót engedélyez a törvény felhasználója, a törvény végrehajtója számára, hogy az úgyszólván teljesen illuzóriussá teszi ennek a szakasznak a gyakorlatban való hatékonyságát. A dologi kiadásoknál való takarékosságra nézve meg kell (mondanom, hogy erre vonatkozólag valóban nem lehet törvényi szabályozást megteremteni, nem lehet lerögzíteni a dologi takarékoskodás módozatait, annál kevésbbé, mert az az adminisztráció, amelynek legna-