Képviselőházi napló, 1927. XXXVII. kötet • 1931. május 23. - 1931. június 6.

Ülésnapok - 1927-512

Az országgyűlés képviselőházának $12. ülése 1931 május 28-án, csütörtökön. 33 Ez, t. Képviselőház, körülbelül úgy értelmezendő, vagy úgy volna megmérendő, mint a közüzemellenes hangulat. Merem állítani, nem a közüzemek rontják meg a magyar gazdasági életet, nem ezek taszítják nyomorúságba a kis- és a középipart, hanem azok a közterhek, amelyeket a kis- és középipar nem bír el. Vannak közüzemek, de nemcsak a város és az állam kezelésében vannak közüzemek, a kapitalizmus kezében is. A kartellek és az összevont üzemek tulajdonképpen közüzemek azzal a különbséggel, hogy azoknak két-három ember az irányítója és féltucat vagy egész tucat ember látja az egész termelés hasznát és előnyét. Az is közüzem, ha így bíráljuk el a közüzemet, azzal a különbséggel, hogy én sokkal szívesebben látom azokat a közüzemeket, amelyek felett a felügyelet erkölcsi testületek, közületek gyakorolják, mint azokat, amelyek magánkapitalisták kezében van. Éppen úgy, mint ahogy a közüzemellenes hangulatnak nem szabad felülni, ugyanúgy nem szabad felülni az antiszociális hangulatnak sem és nem szabad ennek az antiszociális hangulatnak deferálva megnyirbálni a munkásbiztosítást, nem szabad csökkenteni a szolgáltatásokat. Egyáltalában nem szabad hozzányúlni a szociális biztosításhoz azzal a célzattal, hogy a meglévőt csökkentsék vagy értékét leminősítsék. T. Képviselőház ! A szociális terhek nem túlmagasak Magyarországon. Külföldön magasabbak, A szociális terheket különben az viseli, aki viselheti, aki vállalkozik, akinek munkája van, a munkások részéről az, aki munkában áll. Aki vállalkozik, az dolgoztat, tehát keres. Akinek nincs vállalkozása, az nagyon sajnálatos helyzetben van, de annak munkása sincs, nincs munkásbiztosítási terhe sem. En ezt kénytelen vagyok tehát a frazeológia világába átutalni. Mondom, Magyarországon a szociális terhek kisebbek aránylag, mint más országokban. Maga ez tehát nem teszi tönkre a magyar gazdasági életet, hanem ha van valami, ami káros és veszélyes, az az a gazdasági helyzet, amely a kormány antiszociális, egyoldalú gazdasági politikájából folyik, amely az egész magyar gazdasági életet aláaknázta és lehetetlenné tette. Kendkívül aggasztónak tartom, a régi javaslat 21., a bizottsági jelentésben foglalt javaslat 22. $-át. Az ebben a szakaszban foglalt lehetőség, t. miniszter úr, jogos nyugtalanságot és óriási izgalmat fog a munkásságban kelteni. A miniszter úr^ igyekszik indokolásban megnyugtatni a közvéleményt és azt mondja (olvassa): «A szolgáltatások csökkentését csak akkor teszem lehetővé, ha már az előzetesen igénybevett összes költségcsökkentő tényezők alkalmazása sem eredményezné a költségvetési egyensúly helyreállását. Mindenekelőtt az ügyviteli költségeket kívánom az elérhető legcsekélyebb mértékre leszállíttatni, átmeneti nehézségek elhárítása céljából az öregségi és rokkantsági biztosítás járuléktartalékjából kívánok a betegségi biztosításnak kamatozó törlesztéses kölcsönt nyújtani és csak ha minden elképzelhető eljárás alkalmazása után is olyan természetű és mértékű hiány jelentkeznék, mely többé átmenetinek nem, hanem krónikus jellegűnek minősíthető, lennék kénytelen a szolgáltatások elkerülhetetlen mértékének csökkentéséhez folyamodni». Ez, t. Képviselőház, nem megnyugtató ! Nem megnyugtató egyrészt azért, mert én ennek a kormánynak szociális belátásában nem bízom, egyáltalán nem bízom, de nem megnyugtató azért sem, mert ezzel a második szanálási akKfiPVISHLÖHÁZI NAPLÓ. XXXVII. cióval sem látom az eredményes szanálás lehetőségét. Ez a szanálás olyan, — méltóztassék ezt akár felírni, borítékba tenni, és két esztendő múlva majd elővenni — hogy véleményem szerint ezzel az akcióval a Társadalombiztosítót szanálni nem lehet. Ezzel a hiányokat kiküszöbölni nem lehet. Más intézkedésekre volna szükség. Egészen bizonyos tehát az, hogy az a végső szükség, amely itt a 21., illetőleg 22. §-ban le van fektetve, a miniszter úr praxisában elő fog fordulni és a szolgáltatásokra helyezett beretvát a miniszter úr adandó alkalommal elő fogja rántani és el fogja a nyakát vágni a szolgáltatásoknak. (Homonnay Tivadar előadó: Ott van a 4. $!) Mindent lehet, csak egyet nem, a szociális biztosítás terhén nem lehet visszafelémenni. A végső hatalom mégis a miniszter úré. Ha majd áz autonómia nem szállítja le a szolgáltatásokat, akkor a miniszter úr ezt rendelettel fogja szabályozni. Tegyük fel, hogy az autonómia a minősített többséget a szolgáltatások leszállításához nem fogja megadni, — valószínűleg nem fogja megadni — akkor majd erre a szakaszra való hivatkozással a maga rendeleti felhatalmazása alapján a miniszter úr fogja ezt végrehajtani. En ezt nem tudom elfogadni. Ez olyan nyugtalanságot idéz elő a biztosítottak körében, amely nem kívánatos a társadalombiztosítás kérdésében. Nem megnyugtató az indokolásnak a felolvasott része sem, mert ez nehezen, bajosan lesz elhárítható. Meg kell, hogy állapítsam, — anélkül hogy a tárgyilagosság talaját el akarnám hagyni — hogy a munkásság nem hajlandó belenyugodni a szolgáltatások további visszafejlesztésébe. Nem fog belenyugodni, nem nyugodhatok bele, nemcsak a generális elv szempontjából, hogy szociálpolitikát visszafejleszteni nem lehet, nemcsak abból a szempontból, hogy szerzett jogokat elvenni nem lehet, nemcsak azért, mert a 6%-os alapon kalkulált terhek ezeket a szolgáltatásokat matematikailag lehetővé teszik, hanem azért sem, mert a betegség ideje alatt a régi szolgáltatásokra szükségük van. Az első szanálás után — nem a szanálásban magában, hanem utána — elvették a táppénzeknek körülbelül 40—50%-át. Hova akarnak még visszafejlődni? Az előadó úr hivatkozott arra, hogy, a mi megállapításunk szerint mi 3%-ból gazdálkodtunk és nem volt szükség megszorításra, most 6%-ból gazdálkodnak és szükség van megszorításra. Az előadó úr ezt a beállítást nem tartotta egészen elfogadhatónak. Valóban az a helyzet, hogy a régi 1907: XIX. tcikk kétféle járulékkulcsot állapít meg. A közép- és kisiparban az első Öt évre az öt alkalmazottnál kevesebbet foglalkoztató üzemekre 2%-ot, a többiekre 3%-ot állapított meg, öt év múlva azután generálisan 3%-ra emelték fel, de ez a kulcs még mindig csak a fele annak, amelyet az 1927: XXI. tör vény beiktat. Ha tehát két és három, később három százalék mellett — és esak a háborúban következett be a 4%, amikor már devalválódott a pénz — lehetett fenntartani a szolgáltatásokat, (Homonnay Tivadar előadó: Az akkori szolgáltatásokat!), igen, tudom, az akkori szolgáltatásokat, amely mértéket most a miniszter úr kilátásba helyez, de akkor 3%-ért, feléért a mai járulékoknak lehetett fenntartani, ma, mikor a járulék a duplájára emelkedett,, nem lehet megtartani a betegsegélyeket a régi szinten. De nem lehet olyan könnyedén átmenni azon sem, hogy a női biztosítottak anyaság esetére többet kapnak, mint a férfi biztosítottak. Több