Képviselőházi napló, 1927. XXXVII. kötet • 1931. május 23. - 1931. június 6.

Ülésnapok - 1927-515

Az országgyűlés képviselőházának 5. ségbe a t. miniszter úr jóhiszeműségét, amikor tagadásba vonja kijelentésemet, de adatokat szolgáltatok: méltóztassék csak megnézni, mit veszített az Országos Társadalombiztosító Intézet ennél a koldusvállalatnál. Nem beszélek arról, hogy igen jelentékeny összeget, félmillió pengőt veszített a kincstár, amit ennek az intézménynek kölcsön adott, de kérdés tárgyának kell lennie, hogyan gyűlhetett össze az Országos Társadalombiztosótás járulékainak hátraléka oly horribilis összegre, mint amely ott elveszett. Az Országos Társadalombiztosító Intézet tekintetében tehát kénytelen vagyok megállapítani, hogy a kis halakat megfogja, irgalmatlanul behajtja rajtuk a járulékokat, sokszor nem törődve a nehéz gazdasági helyzettel sem, viszont ennek következtében korántsem nyer oly nagy összegeket, mint hogyha a nagyobb tőkét szorítaná, mintha a tőkeerősebb vállalatokat szorítaná a járulékok behajtására. Én tehát feltétlenül igazságot kívánok ebben, mert lehetetlen az, hogy amikor nagy vállalatokat futni engednek, ugyanakkor apró, gyenge exisztenciákat, amelyeket a szél is könnyen elfújhat, a Társadalombiztosító az óriási kamatmegterheléssel, e terhek halmozásával formálisan tönkretesz. Méltóztassék megengedni, de tudok eseteket, ahol exisztenciákat kifejezetten a munkás'biztosító járulékok tettek tönkre, az óriási kamatteher, amely folytonosan gyarapodott, halmozódott, hiszen a pénztárnak jogában van közigazgatási úton behajtani követeléseit, és ezáltal alaposan megingatja az illető exisztenciákat. Ismétlem, nem vagyok azon az állásponton, hogy az Országos Társadalombiztosító járulékait elengedhessék, de viszont bizonyos igazságos eljárást kívánok a behajtásnál. T. Képviselőház! En az Országos Társadalombiztosító Intézet csődjének egyik okát abban látom, hogy amikor a kurzus fejünkre zúdult, akkor elzavarta a hozzáértő, évtizedek óta ezzel a szociális problémával foglalkozó tisztviselőtömegeket. Ne méltóztassék azonban azt gondolni, hogy a kurzus megelégedett azzal, hogy csupán a kipróbált, szociális érzékkel biró, a törvényt és a szociálpolitikát ismerő régi szociáldemokrata tisztviselőket hajította ki a pénztárból. Nem. A protekcionizmus, az új éra emberei annyira megrohanták az intéző köröket, hogy már nem elégedtek meg a szociáldemokrata tisztviselők kiszórásával, hanem olyan mélyre nyúltak, hogy olyan száz százalékig kifogástalan, szorgalmas, megbízható tisztviselőket is, akiknek soha semmi közük nem volt a szociáldemokrata párthoz, tömegestől szórt ki az Oti.-ból. T. miniszter úr, én adatokat szolgáltatok és akár ebben a pillanatban is^ hajlandó vagyok nevekkel szolgálni. Szabó János nyilvántartó másfél évtizeden keresztül volt a miskolci Munkásbiztosító Intézet mindenki által elismert, szorgalmas, hozzáértő tisztviselője, egészen kifogástalan, munkabíró tisztviselő volt, akit kifordítottak onnan, ímert át kellett adni a helyet másnak. Méltóztassék Juhász Károly számvizsgáló esetét megvizsgálni. Ezek mind oly esetek, amelyekből nyilvánvalóan meg lehet állapítani, hogy a kurzusgazdálkodás nem ismert határt, a protekcionizmus felütötte fejét és nem birt megállani a szociáldemokrata tisztviselők kihajigálásánál, mert helyet kellett csinálni azoknak az uraknak, akik a kurzus támaszai voltak, akiket kurzuspolitikai álláspontjuk miatt jutalmazni kellett. . ülése 1931 június 3-án

} szerdán. 97 Mi sem természetesebb, mint az, hogy a régi, hozzáértő, szociális érzékkel biró tisztviselők tömeges kiszórása után elfoglalták helyeiket^ azok a tisztviselők, akiknek sem szociális érzékük, sem szociálpolitikai tudásuk nem volt. Behelyeztek oda forgalmiadóellenőröket, pénzügyi tisztviselőket és sok más olyan embert, (Györki Imre: Hamis frankosokról ne is beszéljünk!) akiknek semmi fogalmuk nem volt arról, hogy mi a munkásbiztosítás, akik, mint új emberek kezdték — ha ugyan kezdték — tanulmányozni a kérdést. Ezzel az új tisztviselői karral természetesen az adminisztrációt lebonyolítani nem lehetett és a segélyezés ügyét sem lehetett közmegelégedésre megoldani. Hiszen nagyon jól tudják a szakemberek, hogy a segélyezés elbírálásánál nem csupán az orvos jön számításba, hanem számtalan esetben az adminisztráló tisztviselő is. A járulék behajtásánál is a gyakorlott régi tisztviselő minden munkaadót úgyszólván koponya szerint ismert, tudta a vagyoni viszonyait és a szokásait. Tehát úgy a segélyezés, mint a járulékbehajtás kérdésénél nagyon is érvényesült a régi tisztviselők tudása, viszont csődöt mondottak az új tisztviselők az új helyzetben. En a bajok egyik okát tehát az autonómia hiányában, második okát a tisztviselői kar kicserélésében, harmadik okát pedig a túlméretezett adminisztrációban látom. Erről ebben a pillanatban beszélni nem óhajtok, hiszen szólottak előttem erről már eleget és nemcsak szocialista padokról, hanem polgári oldalról is leszögezték és megbélyegezték a mai állapotokat számtalan esetben. Valamelyik képviselőtársam felemlítette az igazgatók számát, összehasonlította a mai helyzetet a régi állapottal, amidőn az egész intézetet egy igazgató és egy-két aligazgató vezette, ma pedig vagonszámra vannak igazgatók az Oti.-ban miniszteriális fizetésekkel Elnök: A képviselő urat sértő kifejezéséért rendreutasítom. (Rothenstein Mór: Mi a sértő?) Személyekre nem szokás ezt a kifejezést használni. Reisinger Ferenc: En nem beszéltem személyekről, mértéket mondottam. Használhattam volna számokat is, hogy ezrével vagy százával ülnek ott igazgatók, de azt nem mondhattam, <hogy literszámra, amikor az Oti.-nak 60, vagy nem tudom hány igazgatója van. Elnök: Ne méltóztassék az elnök kijelentésével polemizálni. Lehetetlen nem érezni, hogy amit mondott a képviselő úr, az sértő. Reisinger Ferenc: Nem beszélek tovább az igazgatókról, úgyis tudja az egész ország, hogy ez a kérdés milyen beteg és hogyan áll. Kénytelen vagyok azonban beszélni arról, hogy a munkásbiztosításban a preventív intézkedésnek milyen óriási szerepe van. Amint méltóztatnak tudni, vannak tömegestül esetek, amikor a betegséget konkréten megállapítani nem lehet, amikor az emberek olyan fiziológiai állapotban vannak, amelyben nem lehet konkrété megállapítani betegséget, de az illetők mégis ápolásra szorulnak. A terhesség is például olyan állapot, amelyet nem nevezünk betegségnek, mert hiszen az illető anya egészséges. Mit méltóztatnak azonban gondolni, a terhes anya ápolása, pihentetése nem olyan fontos intézkedés a társadalombiztosítás szempontjából, mint a tüdőbajos beteg gyógykezelése'? Annál a munkásanyánál, akinek úgyszólván az utolsó pillanatig ott kell állania a szövőszék mellett, a politúrozó gyalupad mellett, szóval munkahelye mellett, a szülés épp olyan nör18*