Képviselőházi napló, 1927. XXXVII. kötet • 1931. május 23. - 1931. június 6.

Ülésnapok - 1927-515

96 Az országgyűlés képviselőházának 515. ülése 1931 június 3-án, szerdán. tosítás csak a jövő évtized regénye, természetesnek kell tartanunk azt, hogy a munkásságnak az a része, amelyen nem is állapíthatók meg egy kifejezett, kimondott kór tünetei, mégis csak igyekszik az ő szomorú helyzetén valami módon segíteni és nem hiszem, hogy léteznék ország a föld kerekségén, ahol kifogásolnák ezt. különösen nem kifogásolhatják akkor, amikor más módon segíteni rajtuk nem lehet. (Folytonos zaj a jobboldalon) Elnök: Csendet kérek a jobboldalon, képviselő urak! Beisinger Ferenc: Az 1927 :XXI. tcikk a hozzáfűzött várakozásoknak egyáltalában nem felelt meg. Nem állította vissza az autonómiát, helyesebben mondva látszatautonómiát csinált, amelynek minden határozatát egyetlen nyepozvolimmal, egyetlen tiltó szóval el lehet tüntetni, meg lehet akadályozni. Ez az autonómia látszatautonómia. Mondhatnék rá erősebb kifejezést is, a tőlem megszokott finomságból azonban nem teszem ezt. {Derültség. — Jánossy Gábor: Nagyon helyes. Megszoktuk, hogy finom ember! — Györki Imre: így ismerik Miskolcon! — Patay Gyula: Mezőkövesden is!) Ez olyan autonómia, amelynél a beteg munkásság panaszát a kerületi pénztár ügyvezetői egyetlen szóval el tudják ütni, ahol — tudok esetet — hogy a bíróság előtt maga a bíró megsokalta már a pénztári igazgató ellenállását, opponálását a beteg munkás igénye ellen és kénytelen volt kijelenteni, hogy mégis csak lehetetlen ezt már megfellebbezni, megakadályozni, annyira nyilvánvaló és világos, hogy ennek a munkásnak megvannak a jogai és ezen a szerencsétlen emberen segíteni kell. En ezt, az effajta és ilyen anomáliákat mind annak tudom be, hogy nincsen autonómia a munkásbiztosításban, mint előbb is már magyaráztam és ha az Országos r Társadalombiztosító Intézetben az érdekeltségek maguk dirigálnának, maguk vezetnének a törvény keretei között, abban az esetben legalább a segélyezési kérdésekben, de az adminisztráció kérdésében is kétségkívül sokkal áldásosabb helyzet fejlődnék ki. T. Képviselőház! Nem tudom elhallgatni a munkaadók megterhelésének kérdését, nevezetesen arról akarok szólni, hogy a munkaadó, a munkáltató réteg és különösen ebben a tekintetben értem a kisiparosok tömegeit, a munkásbiztosítás révén direkt hasznot nem élvez. Mint méltóztatik tudni, sem orvosi segélyben, sem gyógyszersegélyben, sem táppénzsegélyben nem részesül. Mármost a munkáltató rétegnek — ismétlem, a kisiparos réteget értem ezalatt — indirekte használ az, hogy a munkásbiztosítás következtében egészségesebb munkásanyag áll rendelkezésére, és így a termelés zavartalanabbul van biztosítva, mint hogyha ez nem volna meg. E tömeg azonban és különösen most ebben a mai szerencsétlen gazdasági helyzetben, ez a kisiparosréteg, a kisexisztenciák tömege, akkor, amikor alig tudja létét fenntartani, amikor maga is oly proletársorsba jutott, amilyen azelőtt elképzelhetetlen volt, azzal az indirekt intézkedéssel, azzal az indirekt eredménnyel, hogy egészségesebb munkástömegek állnak rendelkezésére, nincsen megelégedve, nincsen kielégítve. Hiszen a munkanélküliek oly nagy tábora áll a munkáltatók rendelkezésére, hogy a kisiparosok tömegei nem bírják értékelni a törvényből folyó, a munkásbiztosító gondolatából folyó eredményt. Ebben a kérdésben már miniszteri ígéretek is hangzottak el. Felvetődött erről az oldalról, hogy azt a munkáltató réteget, a kisiparosok tömegeit, valami módon rekompenzálni kellene a nagy teherviselésért, amit a betegsegélyzésről szóló törvény vállukra ró. Magam részéről nem vagyok kapható, hogy odáig elmenjek, hogy a kisiparosok tömegeit, a kiskereskedők, a kisemberek tömegeit, az önálló exisztenciákat táppénzsegélybe is részesítsék, de feltétlenül kívánom magam részéről és ebben a tekintetben ily értelmű agitációt folytatok, hogy ezek az apró exiszteneiák ingyen orvosi és gyógyszersegélyben részesüljenek. Ezek a rétegek ma oly óriási szociális nyomorúságban szenvednek, amit feltétlenül figyelembe kell venni. Ajánlom a t. népjóléti miniszter úr figyelmébe, annál is inkább, mert hiszen az elődje alatt is kérdés tárgyává tétetett, és talán itt volna az ideje, hogy ennél a javaslatnál a t. miniszter úr keressen valami módot. Hiszen lesz^ alkalma az új Képviselőház elé ezt a törvényjavaslatot módosítással ideterjeszteni, és ebben az esetben nagyon szeretném, h il ci t. népjóléti miniszter úr gondoskodnék a kis, önálló exiszteneiák segélyezéséről. Lehet ezzel szemben érveket felhozni, tudom, hogy az orvosi kar ezt esetleg fájlalná, de én a gyakorlatban erről a kérdésről úgy győződtem meg, hogy ez nem ártana az orvosi karnak semmit, mert oly nagy szociális nyomorúság közben, amilyen^ most van, ezek a kisexisztenciák bizonyosan igénybevennék a munkásbiztosító segítségét, viszont abban a pillanatban, amikor a szociális helyzet megjavul ebben az országban, abban a pillanatban erre úgy sem reflektálnának. Most az a helyzet, hogy ezek a kisexisztenciák korántsem veszik igénybe az orvost oly mértékben, mint kellene, nagy veszteség tehát az orvosi kart sem érné ebben a kérdésben. Abban az esetben, ha fizetésképessé,válnának, ha jobb helyzetbe kerülnének az illetők, úgyis igénybevennék az orvost, mert a Pénztár által nyújtott szolgáltatásokat, különösen a gyógyszerszolgáltatásokat — nem beszélve az orvosi tömegkezelésről — csak az veszi igénybe, aki arra feltétlenül rá van szorulva. Mindenesetre a t. miniszter úr és a t. Ház figyelmébe ajánlom ezt a kérdést, mert ez nézetem szerint oly nagy megnyugvást jelentene a kisexisztenciák tömegeire nézve, ami azt hiszenV kormányzati szempontból sem volna az utolsó, nem volna megvetendő kérdés. T. Képviselőház! Kénytelen vagyok ^foglalkozni a járulékok behajtásának kérdésével is. Amint méltóztatik tudni, a szociáldemokratapárt kezdettől^ fogva azon az állásponton van, hogy a munkásbiztosítónak minden ágazatbeli járulékát a munkaadó köteles befizetni és oly intézkedés ellen, amely a járulék behajtását írja elo, mi magunk részéről — és én sem a magam részéről — szót emelni nem vagyunk hajlandók. Abban kétségtelenül egyetértünk, hogy az esedékes illetékeket és a kirótt járulékot minden munkáltatónak kötelessége .megfizetni, mert hiszen a beteg munkásság ellátását máskép nem lehet biztosítani. De nem^ tudom megérteni azt a szociális gondolkozást, amely a, végrehajtásban megnyilvánul. Látom, hogy az apró kis exisztenciáknál könyörtelenül behajtják a Társadalombiztosító járulékait, ugyanakkor ... (Mozgás a középen.) Nagyon szívesen szolgálok a t. miniszter úrnak adatokkal. (Ernszt Sándor népjóléti és munkaügyi miniszter: Ki vannak dolgozva!) Méltóztassék csak megnézni, mi történt például a miskolci üveggyárnál. Méltóztassék vizsgálat tárgyává tenni és majd meg méltóztatik látni. Nem vonóin két-