Képviselőházi napló, 1927. XXXVI. kötet • 1931. május 8. - 1931. május 22.

Ülésnapok - 1927-500

Az országgyűlés képviselőházának 5 Ezért harcolunk mi az általános, egyenlő és titkos választójogért, mert nekünk az az érzésünk, hogy a választójog kibővítése, a választójog titkossága vagy nagyon erős ellenzéket hoz, amely a kormánnyal szemben is érvényesíteni tudja akaratát gazdaságpolitikai és belpolitikai téren, vagy pedig egy egészen más kormányrendszert, amely az egész általános európai helyzethez alkalmazkddz

va, igyekszik Magyarország helyét a nap alatt megtalálni, így minden diplomáciai művészet, minden rakétapuffogtatás mellett is árnyékban járunk és bizony valami nagyon komolyan nem vesznek bennünket. Ebben a vonatkozásba% engedjék meg, hogy egy egészen kicsi dologgal illusztráljam helyzetünket. Nem azért teszem, mintha valami nagy jelentőséget tulajdonítanék annak, ami ezen a téren történt, csak jellemzésül. A napokban egy olasz és utána egy franlcia lapban egy-egy cikk jelent meg arról, hogy Olaszország revideálja álláspontját a királykérdésben, illetőleg a monarchiát illetőleg. Abból az alkalomból íródott ez a cikk, <hogy a német-osztrák vámunió valahogy nem tetszik a nyugati kapitalistáknak, főkép a franciáknak, de az olaszoknak sem, azért az az olasz fasiszta újság arról ír, hogy: «Nincs egyszerűbb ennél, revideálni kell álláspontunkat és valamiképpen a királykérdésiben meg kell engedni, hogy Ausztria és Magyarország királyság legyen, mert ez a legjobb biztosítéka annak, hogy elmenjen az embereknek a kedvük az Anschlusstól.» Minden lap írhat úgy, ahogy neki tetszik, én a legszélsőbb sajósaabadságnak vagyok a híve, de felháborító az a mód, ahogyan ezek az újságok Magyarországról és Ausztria népeiről írnak, faképpen azonban Magyarországról. Valahogyan az az érzésem, hogy ezek bennünket nem vesznek semmibe s ha az ő gazdaságpolitikai érdeküknek az felel meg, még képesek ránkerőszakolni egy királyt is. En a dolgozó nép nevében a leghatározottabban tiltakoznék az ilyen felfogás^ elterjedése ellen, tiltakoznék az ellen, hogy bármelyik náció, legyen az olasz vagy francia, vagy érdekeltség kedvéért nyakunkba hozzák újból a Habsburgokat. Éppen eleget szenvedtünk 400 évig alattuk, éppen eléggé maradtunk vissza kultúrában, fejlődésben miattuk. Nekünk elég volt ezekből az urakból, nem kérünk többet belőlük és semmiféle külföldi nemzet kedvéért, legyen az^ bármilyen is és jelentkezzék az bármilyen álarcban is, nem vagyunk hajlandók a magyar népnek önrendelkezési jogát az államformát illetőleg feláldozni. Miattunk írhatnak az olasz fasiszta és a francia reakciós újságok úgy, ahogy az nekik tetszik, ahogy az az ő érdekeiknek megfelel, tartozom azonban kijelenteni, hogy a magyar dolgozó népnek van és lesz annyi ereje, hogy megakadályozzon minden olyan kísérletet, amely újból visszaállítaná a királyságot csak azért, mert ez más nemzet érdekeinek megfelelne. T. Képviselőház! Egy kissé talán elkalandoztam^ a külpolitika teréről, de nem ártott. (Krisztián Imre: Hogy mennyit használt, az más kérdés!) Nem ártott pedig azért, mert — mégegyszer hangsúlyozom — Magyarországnak mai állapotában, mai elhagyatott helyzeteben, gazdasági dezoláltságában és politikai magáramaradottságában tényleg igen erős külpolitikai akciókra volna szüksége. Ezek az erélyes külpolitikai akciók azonban nem sikerülhetnek azoknál az okoknál fogva, amelyeket elmondani bátor voltam. Még csak egyet. Még egészen szimpla kérdésekben sem tu». ülése 1931 május 8-án, pénteken. 31 dunk valami eredményt elérni. Jó néhány esztendeje felhívtam a t. Ház figyelmét arra, hogy diplomatáink vessék le az aranysujtásos ruhát, öltözzenek köznapi ruhába és törekdjenek azokban az államokban, amelyekben Magyarországot képviselik, gazdasági kapcsolatokat teremteni és ha akárhogy is

% akármilyen csekély kilátással is, de mégis szívósan annak érdekében dolgozzanak, hogy Magyarország a termékeit valahogy a külföldön elhelyezhesse. Akkori felszólalásom a Ház osztatlan tetszését nyerte meg. Ennek már jónéhány esztendeje, de ezen a téren nem történt semmi. Ha elmegy az ember valamelyik követségre, a követség első helyiségében úgy érzi magát, mintha Magyarország valamelyik főispáni hivatalába menne el. Ha elmegy az ember a követség útlevélosztályáJba — és itt nincs kivétel — az ember úgy érzi magát, mintha az eleki járás főszolgabírói hivatalába menne el. Az az úri mentalitás, azt a munkást, parasztot, kereskedőt lenéző úri gőg nyilvánul meg diplomáciai képviseletünkben is. (Ellenmondások középen.) Ez is oka annakl a meddőségnek, amelyet diplomáciai téren tapasztalunk. Elnök: Kérem, ne méltóztassék hatóságainkat ilyen váddal illetni. (Helyeslés a .jobboldalon és a középen. — Farkas István: Rájuk illik!) Malasits Géza: Személyes tapasztalatból mondottam, amit mondottam. (Reisinger Ferenc: Külföldről hazatérő munkások azt mondják, hogy boldogok voltak, ha ott voltak, ahol egy holland konzul helyettesítette a mienket! (Egy hang jobb felől: Mesebszéd. — Zaj. — Elnök csenget.) Mondom, személyes tapasztalásból beszélek, és azután beszélek azoknak a magyar embereknek elbeszélése alapján, akik külföldről hazatérnek. Be is fejezem beszédemet. Miután nem látok semmi biztosítékot arra, hogy a mai kormányzati rendiszer mellett eredményesebb külpolitikát lehetne csinálni, (miután semmi biztosítékot nem látok arra, hogy a mai kormányrendszer megmaradása esetén valamivel is közelebb juthatnánk történelmi feladatunk megoldásához, és miután semmi biztosítékot nem látok arra, hogy azokkal a barokk időkben talán megfelelő, a mai világba azonban nem illő diplomáciai sakkhúzásokkal Magyarországot ebből az elszigeteltségből ki lehetne emelni, ezért a költségvetést imég az általános tárgyalás alapjául sem fogadom el. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Elnök: Szólásra következik?Gubicza Ferencz jegyző: Feliratkozva nincs senki. Elnök: Kíván valaki szólni? (Nem!) Ha senki szólni nem kíván, a vitát bezárom. A miniszter úr kíván nyilatkozni. Gr. Károlyi Gyula külügyminiszter, T. Képviselőház! (Halljuk! Halljuk!) A külügyi tárca költségvetésének tárgyalása olyan általános tárgyilagos mederben folyt le, és a költségvetés^ egy-két képviselő úr kivételével pártkülönbség nélkül olyan megértéssel tárgyaltatoitt, hogy ebből azt a benyomást merítem, ami egyébként eddig is meggyőződésem volt, hogy a Képviselőház és az egész ország túlnyomó nagy többsége a^ kormány külpolitikájának irányát és vezetését helyesli. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon és a középen. — Farkas István: Na, azt nem mondíhatjuk! — Élénk ellenmondások a jobboldalon és a középen. — Zaj a szélsőbaloldalon. — Halljuk! Halljuk!)