Képviselőházi napló, 1927. XXXVI. kötet • 1931. május 8. - 1931. május 22.

Ülésnapok - 1927-500

Az országgyűlés képviselőházának 500. illése 1931 május 8-án, pénteken. 29 hogy nem is olyan nagyon régen, a miniszterelnök úr külpolitikai misszióban Németországba utazott, a lapok tele voltak ezzel az eseménnyel és természetesen mindenki gondolkodott, hogy mi is lehet az oka annak, hogy a miniszterelnök úr személyesen látogatott el Németországba. Láttunk az ottani fogadtatásokról egy pár igen kedves részletet, így azt a képet is, amikor a miniszterelnök úr Curtius külügyminiszter úrnak magyaráz, aki figyelemmel hallgatja. Mindenki azt hitte, hogy óriási diplomáciai akcióról van szó, amelynek eredményeképpen hamarosan megfogjuk kötni a német-magyar vámszerződést, amely azután lehetővé teszi, hogy az a szörnyű feszültség, amely a mezőgazdasági termékek elértéktelenedése, azonkívül a mezőgazdasági termékek értékesítése, vagyis helyesebiben mondva, nem értékesítése terén fennáll, egy kissé megszűnjön; mindenki azt hitte, bogy a németek át fognak tőlünk venni egy kevés búzát, ,egy kevés bort, s néhány ezer vágóállatot, sertést, s egyebet, ami által a helyzet idebent kissé javul. (Krisztián Imre: Esetleg szocialistákat.) Ennek a diplomáciai aktusnak minimuma ez lett volna. Hónapok teltek el, s közben Németország igen eredményesen tárgyalt Finnországgal, Lettországgal, Lengyelországgal s még egy féltucat országgal, Romániával is, ahol ugyan egy kissé kellemetlen incidens adódott elő, de mes: vagyok arról győződve, hogy talán még Romániával is előbb fog a német kormány kielégítő szerződést kötni, mint velünk. Hónapok múlnak, itt állunk a mezőgazdasági termékek értékesítése előtt és senki sem tud komolyat, megbízhatót arra nézve, hogy a magyar és német vámtárgyalások ma milyen stádiumban vannak és mi lesz ezeknek az eredménye. Itt vannak az osztrák tárgyalások. A miniszterelnök úr elutazott Bécsbe, nagyszerűen fogadták, nem akarok rosszmájú lenni s nem akarom azt mondani, hogy másodosztályú fogadtatásban részesült a miniszterelnök úr, (Felkiáltások a jobboldalon: Elsőosztálífú!) mondjuk, hogy elsőosztályú fogadtatásban részesült. (Egy hang a jobboldalon: Fá.j\ ez maguknak!) de ezen elsőosztályú fogadtatás dacára is rendkívül húzódnak azok a tárgyalások, amelyeket Ausztriával gazdasági érdekeink biztosítása céljából folytatnak. Valahogyan húzódik ez az egész dolog és nyakunkba szakad megint a nyár s az eredmény az lesz, hogy a magyar népnek újra muszáj lesz a mezőgazdaságot egy bolettával alátámasztani azért, mert azok a külpolitikai akciók, amelyeknek az lett volna a céljuk, hogy Magyarország gazdasági helyzetén valami kicsit is könnyítsenek, meddők maradtak. Azt hiszem, felesleges beszélnem azokról az egyéb utakról, amelyeket a miniszterelnök úr, vagy a külügyminiszter úr tett meg. A múltkor nagyszerű fotográfiákat láttam arról, hogy a külügyminiszter urat Olaszországban milyen pompásan fogadták, aminek én, mint magyar ember, örülök, de szeretném már ennek az effektusát is látni. Sajnos ezeknek a külpolitikai akcióknak effektusa nincs. Ha ennek okát keressük, akkor materialista alapra kell helyezkednünk és meg kell állapítanunk, hogy bizony részint az ország gazdasági hátramaradottsága, részint belpolitikánk is igen alkalmas arra, hogy egyfelől bizalmatlanságot keltsen, másfelől pedig valahogy bennünket a szegény rokonnak tekintsen Európa, akit azután akármilyen sarokba be lehet állítani, akinek hébe-hóba nyújtanak egy jó szót, amire az boldogan görnyedezik, de egyébként a nyomorúsága marad a régiben. Hiszen kapunk mi szerelmi nyilatkozatokat a világ miniden tájékáról. Nem kisebb ember, mint Angliának, Amerika után a világ leghatalmasabb birodalmának, miniszterelnöke Ramsay MacDonald — elvtársam még hozzá — ditbirambot zengett a magyar nemzetnek dicsőségére, összehasonlította a magyar szabadsághősöket, ia magyar költőket, írókat a skót nemzet nagy hőseivel és íróival, de ha mindezeknek a szerelmi nyilatkozatoknak készpénizreváltását kívánjuk, vagy várjuk, akkor kiderül, hogy bennünket, — hogy szelídén fejezzem ki magam, — ezüst bjelyett üvegdarabokkal fizetnek ki,

r mert ezeknek a nyilatkozatoknak gyakorlati értéke nincs. Azok a mesterkedések, amelyek a magyar diplomácia részéről folynak ebben az irányban, lehetnek igen szépek, igen káprázatosak, de gyakorlati eredményüket eddig még nem láttuk. Következménye ennek az, hogy az ipar, a mezőgazdáság stagnál, a mezőgazdaság óriási veszteségeket szenved az árak zuhanása, a termékek elértéktelenedése következtében, sehol sincs kilátás arra, hogy nagyobb menynyiségben tudnók elhelyezni mezőgazdasági teírmesztvényeinket. Azt hiszem, hogy a legnagyobb eredmény, amelyet elérhettünk e tekintetben, az volt, hogy a pénzügyminiszter úrnak sikerült nagynehezen egy pár száz, vagy egy pár eaer métermázsa dohányt Franciaországban elhelyezni, ezenkívül bizony ennek a sok diplomáciai sakkhúzásnak különösebb eredménye nem volt. Míg mi gazdasági téren annyira hátra vagyunk, mint amennyire hátra vagyunk, addig a magyar állam, a magyar kormányzat egész tevékenysége abban merül ki, hogy minél több terhet rójjon a magyar népre, hogy így ennek következtében minél kisebb legyen az az összeg amelyet a magyar nép el tud tenni jobb időkre. Minél lassúbb a tőkeképződés ebben az országiban, annál lassabban megy a gazdasági fejlődés, annál lassabban jutunk abba a .helyzetbe, hogy racionálisan termelve Európában tényleg mint egy modern termelő ország, lépjünk fel. A gazdasági okok között tehát nem utoljára a kormány pénzügyi politikáját kell okolnom, hogy kiéli ezt a magyar népet, hogy adókkal agyonterheli, hogy lehetetlenné teszi a nemzet tőkeképződését és így lehetetlenné teszi a nemzet iparának, kereskedelmének és mezőgazdaságának hatályos fejlesztését. Kegyelemre ki vagyunk szolgáltatva a bennünket környező államoknak és így természetesen gazdasági téren az összes diplomáciai sakkhúzások kevés eredményt hoznak. Még súlyosabb a helyzet, ha politikai téren nézzük a dolgot. Emlékezetébe juttatom a t. Háznak a következőket. Kossuthnak Helfyhez címzett leveleiben az emigráteió első korszakában, amikor Kossuth Törökországból nyugatnak fordult, a nyugati államok figyelmét kötötte le a magyar nemzet érdekében, találunk igen keserű panaszokat, amelyekben Kossuth igen keserűen panaszkodik arról, hogy Magyarországot reakciós országnak tartják és különösen az 1848 előtti Magyarországról úgy beszélnek, mint egy európai unikumról, mint egy egyedül álló reakciós szigetről, t amely sem a nemzetiségnek, sem a magyar nép millióit ké pező dolgozóknak jogot nem adott. Ezekben a levelekben, amelyeket Kossuth Helfyhez intéz, keservesen panaszkodik, hogy milyen nehéz ezzel a felfogással szembeszállni. Holyoake-nek,