Képviselőházi napló, 1927. XXXVI. kötet • 1931. május 8. - 1931. május 22.

Ülésnapok - 1927-500

28 Az országgyűlés képviselőházának Én teljesen helyeslem a kormány várakozó álláspontját, amelyet ebben a kérdésben elfoglal. A magyar közvéleményt, jellemzi az a tünet, hogy a legfontosabb kérdéseket is hangulat alapján ítéli meg és dönti el. Alig röppent még fel a német-osztrák vámunió kísérletének első •híre, — mert hiszen ínég csak kísérlet, még nem szerződés — ma már néhány felszólaló úgy könyvelte el ezt a kísérletet, mint már megtörtént dolgot, pedig sok víz fog még lefolyni a Dunán, míg ez megvalósul. Már abból a szempontból bírálták el ezt a kérdést, hogy 28 pengő lesz a búza, ergo csatlakozzunk. Hát bár teljesednének e remények. Egy német folyóiratban azonban azt olvastam a héten, hogy a magyarok nagyon csalatkoznak reményeikben, ha azt gondolják, hogy Németország be fogja engedni vám nélkül búzájukat, mert a keletporosz feudálisok sohasem fogják megengedni, hogy a magyar és a román búza oda vám nélkül menjen be. Egy bizonyos: akár létrejön a német-osztrák vámunió, akár meggátolja azt Franciaország, ez a momentum az. amelyben Magyarország érdekeit meg tudjuk védeni és a történelmi Magyarország nagy célkitűzéseihez közelebb tudunk jutni. Ezért tény az, hogy soha magyar kormány ilyen történelmi felelősség előtt nem állott, mint a mostani kormány. (Ügy van! főbb felől.) Éppen ezért én azt szeretném, ha ebben a fontos kérdésben és ebben a történelmi időben az egész ország mint egységes front állana a kormány mögött akkor, amikor a cselekvés ideje elkövetkezik. Tisztelt Ház! A kisentente legutóbbi konferenciáján a német-osztrák vámunióval kapcsolatban sok szó esett egy új koncepcióról és Magyarországnak ebbe a koncepcióba való bekapcsolásáról. Peyer t. képviselőtársam is erre célzott, azt mondván, hogy a dunai államok egymásra vannak utalva, ezért fogjanak össze. Sajnos, én a magam szempontjából — talán nem mindenkinek véleményével találkozom, talán nem fogják ezt helyesléssel fogadni minden oldalról — azt kell, hogy mondjam: Ausztria és Magyarország keressék a közeledést. Ausztriának történelmi missziója és szerepe .az osztráknémet törzseket Kelet felé és a Duna medencéjére utalja. Ezért kellene mindkettőnknek a közeledés valamely formájában megpróbálnunk, hogy mi legyünk a jegecesedési pont, amely körül majd a dunai államok felsorakozhatnak. Ha Magyarország ezt maga csinálná meg, félő, hogy a kisentente elgáncsolná vagy úgy csinálná meg, hogy csak mások látnának belőle hasznot. Eddig sajnos mindig azt láttam, hogy mindenki beszél a gazdasági bajokról, mindenki beszél arról, hogy tenni kellene valamit, mindenki beszél aról, hogy anarchia van és a mai állapotokat lehetetlen fenntartani, de amikor arról van szó, hogy üljünk össze és likvidáljuk a helyzetet, akkor még mindig kétféle értelme van a békeszónak: a legyőzöttek részére jelenti a mai megcsonkított állapotot, a győztesek részére pedig jelenti a mai status quoi Addig, amíg Benes — akire Bogya János t. képviselőtársam úgy hivatkozott, hogy csak ő rajta keresztül találjuk meg az utat Franciaország szívéhez — nem látja be, hogy .azt a mellényt, amelyet rosszul gomboltak be, csak úgy lehet helyesen begombolni és másképpen nem, hogy először végig ki kell gombolni és utána újra megpróbálni helyesen begombolni, addig itt az állapotok rendes szanálásáról és rendbehozataláról szólni sem lehet. Nemrégen, amikor a bécsi gyorsba szálltam, egy beszélgetés hangja ütötte meg fülemet, amelyet a szomszédfülkében folyf attak. 500. ülése 1931 május 8-án, pénteken. Amikor magyarok együtt vannak, másról sem beszélnek, csak politizálnak. Ezek is mosták a Máv.-ot, azt mondották, hogy a Máv. ugyanazt teszi, amit Bethlen István gróf. A Máv. is csak a gyorsvonatokkal törődik, mert azok külföldi vonatkozásúak, a személyvonatforgalmat pedig elhanyagolj a. Azt mondják: Bethlen is így tesz, ő is azt mondja, hogy fő a külpolitika. Hát ebben igazuk van, hogy fő a külpolitika és 'mivel azt látom, hogy a miniszterelnök úr és a külügyminisztérium, úgy Walko volt miniszter úr, akinek érdemeit ellenzéki oldalról is elismerték, mint az ö utódj jelenlegi külügyminiszter úr is a legnagyobb buzgósággal és éberséggel igyekeznek (Ügy van! Ügy van! jobbfelöl.) a jelenlegi külpolitikai helyzetben Magyarország érdekeit megóvni és az idővel együtt munkálni, — mert nem tartozom azok közé, akik azt imondják, hogy az idő majd meghoz mindent, az csak akkor hozza meg reményeinket, ha mi bekapcsolódunk az időbe — mondom, mivel úgy látom, hogy kormányunk belekapcsolódik az időbe és aktivitásával, amelyet külügyi téren kifejt, előkészíti a magyar célkitűzés idejét, a külügyi tárca költségvetését elfogadom. (Elénk helyeslés és taps a jobboldalon.) Elnök: Szólásra kivetkezik'? Gubicza Ferenc jegyző: Malasits Géza! Malasits Géza: T. Ház! Előttem szólott t. képviselőtársam szükségesnek tartotta a t. kormányt külpolitikájáért megdicsérni, mpndván, hogy a t. kormány halad az idővel és ezért bizalommal viseltetik a t. kormány iráni Mivel az idő nagyon relatív fogalom, szeretném tudni, hogy a mai időkkel, vagy a múlt időkkel halad-e együtt. (Simon András: A múlt idővel nem lehet haladni!) Ha a régi multidők barokk diplomáciai eszközökkel folytatott külpolitikáját érti a t. képviselő úr, akkor természetesen igaza van, mert a kormány azt • hiszi, hogy Magyarország kormánya külön egy hegyen valami várban ül és apró csalafintaságokkal, sakkihúzásokkal Európát térdrekényszerítheti, hogy az mindazt megadja, ami a magyar nemzetnek külpolitikailag vágya és álma. Az a metódus, amellyel a kormány Magyarországon külpolitikát próbál csinálni, már a világon mindenütt csődöt mondott. Csődöt mondott pedig azért, mert a levegőbe nem lehet üzletet kötni, a levegőből nem lehet ipart, kereskedelmet, mezőgazdaságot fenntartani, illetve fejleszteni és a levegőben nem lehet külpolitikát csinálni, márpedig a magyar kormány külpolitikája levegőbe való külpolitizalás. Lássuk be, hogy eredményes külpolitikát csak külpolitikai mesterkedésekkel, — amelyeknek ügyességét én sem akarom kétségbevonni és amelyeknek kifinomodottságát sokszor magam is bámulom — de kellő gazdasági és politikai alátámasztás nélkül csinálni akarni hiábavaló fáradság. Láttunk a kormány részerői külpolitikai akciókat, kezdeményezéseket, amelyek rendkívül nagy leleményességgel, rendkívül nagy — hogy pestiesen fejezzem ki magam — felhajtással készültek. Az újságok verik a reklámdobot, a közönség szívszorongva várja, hogy mi lesz ennek a külpolitikai akciónak a sikere, az eredménye, (Reisinger Ferenc: Még nagyobb költségek!) végül hetek, hónapok múlnak el, az eredmény pedig úgyszólván a nullával egyenlő. Vagyok bátor emlékeztetni a t. Házat arra,