Képviselőházi napló, 1927. XXXVI. kötet • 1931. május 8. - 1931. május 22.

Ülésnapok - 1927-506

Az országgyűlés képviselőházának 5 vénynek a kerületek beosztására és a titkos­ság kiterjesztésére vonatkozó részével. Ez jo­gos kívánság, amelyre alapot és tápot ad ma­gának a kormánynak magatartása, a kormány­nak ígérete, a kormánynak eljárása és azon­kívül legyen szabad azt mondanom, hogy ha nem is volnának meg ezek az előzmények, a jelenlegi idők s általában azok az idők, ame­lyekben élünk, marosak a méltányosság, a helyesség és szükségszerűség is követelik, hogy végre ez a kérdés nyugvópontra jusson, hogy végre Magyarországon ne kelljen Örökké a választójogi kérdésről beszélni. De ha bekövetkezik az, hogy most egy cik­lus lejártával az új választások előtt semmi sem történik ebben a kérdésben, azt hiszem, magának az országnak és magának az ügy­nek sem teszünk jó szolgálatot, mert ha a népindulat megnyilatkozása megtörténihetik törvény útján, a törvény retortáján keresztül, ez sokkal helyesebb, mintha visszoszorítvá, a föld alatt folytonosan terjed és terjeng es nem fogja megnyugtatni a kedélyeket. En te­hát ezt az alkalmat felhasználtam, szükséges­nek és fontosnak tartottam, hogy az utolsó pillanatban polgári részről is a titkosság ki­terjesztését és a választókerületek arányosítá­sát kérjem. Méltóztassék megengedni, hogy igen rövi­den még csak egy kérdésben kérjek felvilágo­sítást a miniszterelnök úrtól s ez a Dunahídak kérdése. A Dunahídak kérdésére vonatkozólag méltóztatik ismerni a legutóbbi fejleményeket. Hiába legyint Patay Gyula ' képviselő úr, a Dunahídak kérdése nagyon érdekes és fontos kérdés. (Patay Gyula: Hol a pénz?) A pénzalap is megvan. A város és kormány között, a ke­reskedelemügyi és a pénzügyminiszter urak között ebben a kérdésben többféle érintkezés történt és majdnem azt mondhatnám, megálla­podás is létesült, hiszen a városházán majd­nem egyhangúlag ment keresztül a polgármes­ter úrnak errevonatkozó előterjesztése. Minden párt majdnem kivétel nélkül egyhangúlag hoz­zájárult a Dunahídak építéséhez. (Fábián Béla: A főpolgármester úr megállapodott a kereske­delemügyi miniszter úrral!) A propozíció az volt, hogy majd az appropriációról szóló tör­vényjavaslat keretébe illesztetik be a Dunahí­dakra vonatkozó intézkedés, mert az ingatlan­átruházási járulék felemelésére törvényes alap kell. Törvény nélkül ez meg nem történhetik. Én most meginterpellálom a mélyen t. minisz­terelnök urat, hogy mi lesz ezekkel a Duna­hidakkalí Itt már hallottam egy szójátékot is erről, amelyet vissza fogok adni, hogy ezek már nem annyira Duna-hidak, mint duma-hí­dak, amelyekről mindig csak beszélnek, azon­ban nem valósítják meg őket. Ez nagyon régi kérdése a fővárosnak és minden érdekelt és mm den illetékes tényező egyértelműen abban a nézetben volt, hogy ezeket a hidakat végre meg kell csinálni, a városnak szüksége van ezekre, hogy a városfejlődést előmozdítsa, meg­felelő fedezet is mutatkozott, amely nem ter­heli meg a lakosságot. Itt tehát semmi ok és semmi magyarázat nincs arra, hogy ez miért ne történjék mieg. Ha azt mondja a mélyen t. miniszterelnök úr, hogy külön törvényjavasla­tot fog ebben a tekintetben előterjeszteni, akkor megnyugtat, de miután értesüléseim és tudomá­som szerint ennek az appropriációs törvényja­vaslatba kellett volna kerülnie, jogosan kérde­zem, hogy miért maradt el, mi ennek a magya­rázata? Az a magyarázata, hogy talán egy má­sik külön törvényjavaslatban fogják beter­jeszteni!! 0. ülése 19$1 május 19-én, kedden. 327 Ezeket akartam a magam részéről előter­jeszteni, és természetesen végül kijelentem, hogy én a költségvetést nem fogadom el. (He­lyeslés a baloldalon.) Elnök: Szólásra következik 1 ? Héjj Imre jegyző: Rakovszky Iván! Rakovszky Iván: T. Képviselőház! Nein szándékozom beszédem folyamán azokkal a fon­tos politikai kérdésekkel foglalkozni, amelyeket Bródy Ernő t. képviselőtársam beszéde elején szóvátett, hanem ellenkezően, hasonló kérdésben kívánok nyilatkozni, mint aminővel ő beszéde végén foglalkozott: lokális jelentőségű, de vég­eredményben mégis országos fontosságú kérdés­sel. (Halljuk! Halljuk!) Peyer Károly t. képviselőtársam szóvátett bizonyos olyan ügyeket, amelyek a Közmunka­tanács hatáskörébe tartoznak. Az az érzésem, hogy kétféle minőségem jogosít fel, hogy erről szóljak. Először, mint egyszerű képviselő, ímert ezt a matériát a t. Ház tagjai közül én isme­rem a legjobban, tehát nekem kell a Háznak a szükséges felvilágosításokat megadnom, más­részt pedig, mint a Közmunkatanács jelenlegi elnöke, mert hiszen a törvény, akkor, amikor ezt az állást a képviselőséggel összeférhetőnek tartotta, bizonyára gondolt rá, hogy azok a fővárosi, de mégis országos fontosságú ügyek, amelyek a Közmunkák Tanácsára vannak bízva, a Képviselőházban olyanképpen legyed­nek tárgyalhatók, hogy az is jelen lehet és fel­világosításokat adhat, aki ezt az intézményt vezeti. Peyer igen t. képviselőtársam mindenek­előtt szóvátette a Szent-Margitsziget Gyógy­fürdő R. T. részvényeinek megvásárlását s az ezzel kapcsolatban felvett egymillió dolláros kölcsön ügyét. Annak idején még neon, álltam a Közmunkatanács élén, azonban természetesen ismerem az ügyeket és megvallom őszintén, hogyha most újra sor kerülne rá, hogy ezeket a részvényeket megvegyük s erre a kölcsönt vegyük fel, én azon az állásponton volnék, hogy .meg kell venni, és szívesen megkötném ezt a tranzakciót magam is. Mert ez nem pil­lanatnyilag, ötletszerűen felvetett gondolat volt. Annak idején még idősebb . "Wekerle Sándor miniszterelnöksége alatt vetődött fel a gondo­lat, hogy a béribeadott Margitszigetet úgy kell' ismét közhatósági kezelésbe venni, hogy a részvénypaketteket a Közmunkatanács vissza­vásárolja. 1918-tól 1926-ig, tehát nyolc eszten­deig folytak ezek a tárgyalások a részvény­pakettek megvásárlására nézve. Természetesen megvenni csak olyan áron lehet valamit, amennyiért adják. Nyolc év kellett hozzá, míg végeredményben az eladók olyan áron voltak hajlandók megválni a részvénypakettektol, amely a másik oldalon elfogadhatónak látszott. Nyolcévi tárgyalás után végre a kormánynak és Közmunkatanácsnak ez a régóta emlegetett programmpontja megvalósult. Méltóztatott kérdezni, hogy mi történt az egymillió dolláros kölcsönnel? Természetesén elsősorban a részvények vételára ment el, .to­vábbá elment olyan beruházások fedezésére, amelyeket az azelőtti vállakozók fizettek, de amortizálni nem tudtak, — elsősorban a szana­tórium-épület költségeinek kifizetésére. Az egy­millió dolláros kölcsönből végeredményben ké­sőbb a részvénytársaság kezelésében már csak mintegy 400.000 dollár szerepelt, mert 600.000 dollár elment a részvények- megvételére és az amortizálatlan — mindenesetre igen jelentős — befektetések kifizetésére. A 400.000 dollárral —' azt mondhatnám röviden — a Margitsziget te­rülete, parkterülete bővült, és pedig igen nagy

Next

/
Oldalképek
Tartalom