Képviselőházi napló, 1927. XXXVI. kötet • 1931. május 8. - 1931. május 22.

Ülésnapok - 1927-506

Az országgyűlés képviselőházának 506. ülése 1931 május 19-én, kedden. 319 tartsák meg a házszabályokat. (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Az elnök is! — Peyer Károly: Az elnök is a parlamenti illemet és szokást tartsa meg! — Propper Sándor: Nem lehet egy pártot terrorizálni!) Szólásra következik! Héjj Imre jegyző: Szinyei Merse Jenő! (Zaj a szélsőbaloldalon.) Elnök: Szinyei Merse Jenő képviselő urat illeti a szó. (Peyer Károly: A baloldalra terror, a jobboldalra ...) - Elnök: Amint megérdemlik a képviselő urak! Teljesen a házszabályok szerint. (Peyer Károly: Nem vagyunk iskolásgyerekek!) Ahol nincs ok arra, hogy az elnök közbelépjen, ott természetesen nem is fog közbelépni. (Peyer Károly: Állandóan kompromittálja magát! — Esztergályos János: Mégis csak szokatlan és hallatlan!) Mindenesetre jó, hogy szokatlan, mert nem volna jó, ha minden nap előfordulna. (Farkas István: Szegy élheti magát a kormány és az egész Ház! — Zaj.) Csendet kérek képviselő urak. (Peyer Károly: Ilyen elnöklést még nem láttam, pedig volt már egy pár elnök.) • • Szinyei Merse Jenő: T. Ház! A világgazdasági válság az állami bevételeket olyan hátrányosan befolyásolja, hogy a bevételeknek éveken át.tartó erős emelkedése nemcsak megállt, de azok az 1929—30. költségvetési év óta visszaesést mutatnak és a kormányzat kénytelen a kiadások apasztásának nehéz és sok tekintetben háládatlan feladatához nyúlni. Igen nagy és komoly érdékeknek kéli fűződniök ahhoz, hogy ilyen körülmények között az állami költségvetésben egy eddig nem szerepelt új kiadási tétel vétessék fel. Ilyen új kiadással találkozunk a miniszterelnöki tárca előttünk fekvő 1931/32. évi költségvetésében, amelyben az átmeneti kiadások között a közigazgatás egyszerűsítésére kiküldött kormánybiztos működésével kapcsolatos költségek elnevezéssel új rovatot nyitottak és e célra szerény összeget, mindössze 20.000 pengőt irányoztak elő. Méltóztassanak megengedni, hogy a vonatkozó indokolást a tárca költségvetéséből felolvashassam. Az indokolás azt mondja, hogy (olvassa): «A közigazgatás egyszerűsítésére kiküldött kormánybiztos működésével kapcsolatos költségek elnevezéssel felvett új rovaton 20.000 pengő irányoztatott elő. Az Országos Takarékossági Bizottság működésének célszerű kiegészítéseként ugyanis a közigazgatás egyszerűsítésének előkészítésére az 1931. évi 370/M. E. számú rendelet alapján kormánybiztos neveztetett ki, aki közvetlenül a miniszterelnöknek van alárendelve. Állása tiszteletbeli, e működéséért sem fizetést, sem tiszteletdíjat nem kap. A kormánybiztos elsősorban saját személyes munkájával látja el feladatát. Munkájának megkönnyítése és munkaerejének jobb kihasználása végett azonban előterjesztésére a miniszterelnök tisztviselőket oszthat be melléje szolgálattételre. E célra új állások nem rendszeresíthetők.» T. Ház! Azt hiszem, hogy aligha akad valaki ebben az országban, aki .az indokolásban foglaltakat teljes egészében magáévá ne tenné és ennék az új kiadási rovatnak megnyitását a miniszterelnöki tárcánál kifogásolná, vagy az ilyen címen előirányzott hitelt sokalná, mert a" közigazgatás egyszerűsítésének, racionalizálásának fontosságát, jelentőségét és ;

az állami kiadások csökkentésére varható hatását józan ésszel kétségbevonni valóban nem^ lehet. Amikor tehát a racionalizálási kormánybiztosság félállítását a magam részéről a legnagyobb örömmel üdvözlöm és kijelentem, hogy annak működése elé a.legnagyobb bizalommal tekintek, méltóztassék megengedni, hogy pár ezzel kapcsolatos kérdéssel egészen röviden foglalkozhassam és ezekre a kérdésekre a mélyen t. Ház és a mélyen t. miniszterelnök úr nagybecsű figyelmét felhívjam. A kormánybiztos úr a racionalizálásról az egységespártban a közelmúltban nagyon érdekes előadást tartott. Ebben az előadásban többek közt a jó és gyors közigazgatás által megkívánt új tisztviselőtípus kitermeléséről beszélt, ami a minősítési törvény, a jog- és államtudományi oktatás és a közigazgatási gyakorlati vizsga megfelelő szabályozásával érhető el. Bármennyire is helyeslem és osztom a kormánybiztos úrnak ezt az elgondolását, mégis hangsúlyozni bátorkodom, hogyne téren bizonyos óvatossággal kell majd eljárni és az új tisztviselőtípussal szemben felállítandó követelményeinkben meg kellene elégedni az átlagember munkateljesítményével és nem volna helyes, különösen a mai nehéz gazdasági viszonyok mellett, bizonyos, a Bedeaux-rendszerre emlékeztető túlzott követeléseket támasztani. Az új tisztviselőtípus kitermelésénél ezenkívül nagyon indokoltnak és fontosnak tartanám, hogy az alsófokú közigazgatásnak gyakorlati elsajátítására minél nagyobb súly fordíttassék. Ami a racionalizálásnak, a munkanélküliséggel való kapcsolatát illeti, ez kétségkívül fennáll. A^ racionalizálásnak tagadhatatlanul van befolyása a munkanélküliség alakulására és a gazdasági krízis fokozására. Éppen azért vagyok bátor felvetni a kérdést, hogy vájjon akkor, amikor egyrészről — financiális és erkölcsi okokból nagyon helyesen — elzárkózunk a munkanélküli segélyezés elől, látván, hogy a nagy nyugati államoknak e téren követett „Politikája semmi^ jóra nem vezet, másrészről a munkanélküliség aggasztó jelenségei nálunk is megnyilvánulnak, nem volna-e helyesebb, ha a gazdaságig viszonyok javulását bevárván, esetleg megtűrjük azt az állapotot, hogy inkább : három ember végezze azt a munkát, amelyet — ha nagyobb munkateljesítményt követelünk — kettő is elvégezhet? Az 1931/32. évi előttünk fekvő állami költségvetés általános indokolása állapítja meg, hogy az állam a legnagyobb munkaadó. Ha pedig ez áll, akkor szerény véleményem szerint nagyon meggondolandó,^ hogy a legnagyobb munkaadó milyen mértékben racionalizáljon. E tekintetben kétségkívül nagyon megnyugtatólag hat a kormánynak az a bölcs intézkedése, amely a kiadások apasztásáról szóló 1930. évi XLVII. tc.-ben jut kifejezésre. Ez a tcikk ugyanis, mint tudjuk, kimondotta, hogy az általános közigazgatásnál és az állami üzemeknél a tisztviselők és egyéb alkalmazottak minden egyes csoportjára rendeletileg új létszám, úgynevezett normálstátus állapítandó meg. Ez a normálstátus az 1929/30. költségvetési évtől számitandó^ hat év alatt volna elérendő és pedig .nem elbocsátás vagy tömeges nyugdíjazás által, 'hanem fokozatosan, az állások természetes megüresedésének felhasználásával. A már alkalmazásban álló tisztviselőket és egyéb alkalmazottakat a normalstátusra való fokozatos áttérés tehát elbocsátással nem fenyegeti, így a munkanélküliség növekedése szempontjából a már alkalmazásban álló tisztviselők és egyéb alkalmazottak nem jelentenek veszélyt, azonban mi történjék az újonnan felnövő generációkkal, ha sem az államnál, sem a magángazdasági életben éppen a racionalizálás folytán elhelyez-